Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Meghalt Ion Caramitru színész, egykori miniszter

    2021. szeptember 6., hétfő 07:29

    Meghalt Ion Caramitru színész, rendező, a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház igazgatója és a Román Színházi Szövetség (Uniter) elnöke.  79 éves korában hunyt el egy bukaresti kórházban – írta az MTI.

    1942. március 9-én született Bukarestben, 1964-ben szerzett diplomát a bukaresti színművészeti egyetemen. 1964-ben debütált a Bukaresti Nemzeti Színház színpadán, később több színháznál dolgozott színészként, rendezőként. Számos román állami és külföldi szakmai díj birtokosa volt.

    Az egyik legnagyobb román színészként tartották számon.

    Több mint negyven filmben játszott. Szerepelt az Akasztottak erdeje című, Liviu Ciulei rendezte filmben, amely díjat nyert az 1965-ös cannes-i filmfesztiválon, de játszott, az 1991-es, Steven Soderbergh által rendezett Kafka című produkcióban, vagy a Costa Gavras rendezte 2002-es Ámen című filmben is. Ion Caramitru megalakulása, 1990 óta vezette a Román Színházi Szövetséget és 2005 óta irányította a bukaresti Nemzeti Színházat.

    Már az 1989-es romániai forradalom idején közéleti szerepet vállalt. Bukarestben a Nicolae Ceausescu korábbi kommunista diktátor elleni tüntetéseken a forradalmárok egy csoportjával együtt behatolt a Román Televízió épületébe, majd Mircea Dinescu költővel együtt élő műsorban bejelentette a Ceausescu-házaspár elmenekülését és a forradalmárok győzelmét. Mindig kommunistaellenesként határozta meg magát.

    Románia kulturális minisztere volt 1996 és 2000 között, a 2000-es években visszavonult a közélettől és csak a színháznak szentelte életét. Bogdan Gheorghiuromán kulturális miniszter szerint Caramitru számos színésznemzedék mentora volt, elévülhetetlen érdemeket szerzett a román kulturális infrastruktúra fejlesztésében.

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata úgy vélte, Ion Caramitru nemcsak kiváló színész, rendező és kultúrpolitikus volt, hanem a román-magyar közeledés, színházi együttműködés elkötelezett híve is volt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram