Meghalt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Karsai Dánielnél 2023-ban diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) betegséget, amely az izmokat mozgató idegek sorvadásával, majd teljes bénulással jár. A jogász ezt követően kezdte meg küzdelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséért, ennek érdekében az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) is fordult.
A testület júniusban úgy foglalt állást, hogy Karsai Dánielnek nincs joga az orvosok által előidézett mesterséges halálhoz. Megállapításuk szerint Magyarország biztosította a palliatív ellátást Karsai Dánielnek, a meghallgatott szakértői bizonyítékok szerint pedig az ilyen ellátásban rendelkezésre álló lehetőségek általában enyhülést nyújtanak a kérelmező helyzetében lévő betegeknek, és lehetővé tudják tenni a békés elhalálozást.
Az orvosilag segített öngyilkosság büntetőjogi tilalma, valamint annak alkalmazása azokra, akik esetlegesen egy, az aktív eutanáziát lehetővé tevő országban végzik el a beavatkozást, nem aránytalan, és nem sérti az emberi jogokat – írták.
Az EJEB nemrégiben elutasította Karsai Dániel fellebbezését is.
„Búcsúzunk Karsai Danitól, akinek küzdelme előtt a Freeszfe közössége is fejet hajt. Talán nem sokan tudják, hogy Dani az SZFE-ügy kapcsán is képviselte az emberi jogokat egy perben. Derűs, nyílt tekintetű jogászként sok egyetemfoglalónak volt szerencséje találkozni vele. Köszönünk mindent!” – írta közösségi oldalán a Freeszfe.
„Személyes történetével, ernyedő testében is csillogó elméjével, legyőzhetetlen hitével és tenni akarásával felrázta és gondolkodásra késztette a magyar társadalmat egy valóban közös ügyünkben, ami túl sokáig volt tabu. Harca, ahogy minden harca, most sem elsősorban önmagáról szólt, hanem sorstársairól és minden emberről, aki hasonló helyzetbe kerülhet” – emlékezett meg Karsai Dánielről Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon.