Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Meghalt Kovács András Ferenc költő

    2023. december 30., szombat 11:47

    Hatvannégy éves korában elhunyt Kovács András Ferenc erdélyi költő. A hírről mások mellett a Magvető kiadó számolt be.

    Kovács András Ferenc költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő, dramaturg Szatmárnémetiben született, munkásságát Kossuth-díjjal, József Attila-, Déry Tibor- és Babérkoszorú díjjal is elismerték. A marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője, a lap korábbi főszerkesztője volt.

    Tagja volt a Romániai Írók Szövetségének, a Szépírók Társaságának, a Digitális Irodalmi Akadémiának, tiszteletbeli tagja volt a Széchenyi Művészeti Akadémiának, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem díszdoktora. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, 43 kötet szerzője. Verseiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások.

    A Digitális Írói Akadémia tagja, amely korábban úgy jellemezte, hogy Kovács András Ferenc (ismerőinek csak KAF) a kilencvenes évektől kezdve az egyik legtöbbet elemzett, legnagyobb hatású kortárs magyar költő, aki a forma iránti elkötelezettségben Csokonaival és Kosztolányival, sokszínűségében Weöressel rokonítható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram