gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Meghosszabbítják a Játékszín vígjáték pályázatának határidejét

    2022. április 19., kedd 15:05

    Január 10-én hirdették meg az idén 10 éves Játékszín vígjáték pályázatát. A színház bejelentése alapján a beadási határidőt most május 14-ig meghosszabbítják.

    A vígjáték megírására nyílt, jeligés pályázatot írtak ki magyar alkotók számára, akiktől olyan anyagot várnak, amely eddig nem jelent meg és még nem is mutatták be. A kiírás szerint beadandó pályamű egy helyszínen játszódó, 6-8 szereplős történet, amely illeszkedik a megújult Játékszín modern, ugyanakkor a hagyományokat is ápoló arculatához. A beérkező kéziratokat szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai: Zsurzs Kati színművész, Lőkös Ildikó dramaturg, Szakonyi Károly író, Szente Vajk író, színész, rendező és Bank Tamás, a Játékszín igazgatója, a zsűri elnöke. A nyertes 1.000.000 forint összegű díjban részesül, vígjátékát pedig a Játékszín a 2023-ban – nem kötelező módon – bemutathatja. A beküldési határidő két héttel módosult, május 14-ig várják a kész műveket. A teljes kiírás a palyazat@jatekszin.hu címen kikérhető.

    Az évforduló alkalmából meghirdetett pályázatokkal (az arculati már lezajlott) kapcsolatban Bank Tamás úgy fogalmazott: „Számos tehetséges művésznek köszönhetően száznegyvenezres nézői bázist építettünk az elmúlt, közel tíz évben. Nemcsak az arculati megújulásnak van itt az ideje, hanem annak is, hogy ne csak a közönség felé nyissunk, hanem olyan alkotók felé is, akik szívesen csatlakoznak hozzánk.”

    A körúti színház újranyitásának tizedik évfordulója október 30-án lesz.

    A Játékszín épületében a szórakoztatás tradíció – az épületben éppen 110 éve, 1912. október 30-án nyílt meg Ferenczy Kabaré, amely ezután a Pesti Kabaré nevet viselte, majd itt működött az 1977-ben bezárt Kamara Varieté. 1978-ban nyitott meg a Játékszín, amely 2012. július 30-án állami színházként bezárt. Mindössze három hónap múlva ismét megnyitotta kapuit – immár magánszínházként. 


    Fotó: Juhász G. Tamás

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram