Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Megjelennek Köbli Norbert díjnyertes forgatókönyvei nyomtatásban

    2021. október 24., vasárnap 07:53

    Köbli Norbert sokszorosan díjnyertes forgatókönyvei először jelennek meg nyomtatásban, ráadásul teljes terjedelmükben. Az Avage kiadó gondozásában az Örök tél és más forgatókönyvekvalamint aFélvilág és más forgatókönyvek című kötetek látnak napvilágot, amelyek Köbli olyan történelmi ihletésű munkáit is tartalmazzák, mint az Apró mesék, a Trezorvagy A berni követ – számolt be a magyar.film.hu.

    Nagysikerű történelmi filmjeinek forgatókönyveit, köztük a Félvilág és az Örök tél szkriptjeit kötetekbe rendezve, eredeti formájukban, a filmekből kimaradt jelenetekkel együtt adja közre. A két könyv novemberben jelenik meg.

    Köbli Norbert úgy fogalmazott: „Óriási öröm, hogy kézzelfoghatóvá vállnak, felkerülhetnek a polcokra. Annak is nagyon örülök, hogy el lehet olvasni, hogyan fogalmaztam meg egy-egy képet és jelenetet” – tette hozzá. A könyvek véleménye szerint egy bővített DVD-kiadást idéznek. „A kimaradt jeleneteket is tartalmazzák, olyanok, mint a rendezői változat, csak írói formában – nagyobb, hosszabb vágatlan.”

    Fontos volt számára, hogy a könyvek eredeti formátumban és tördeléssel jelenjenek meg, szakmailag hiteles képet adva. “Aki ma Magyarországon érdeklődik forgatókönyvírás iránt, nem fér hozzá magyar nyelvű forgatókönyvekhez. A szerzők még mindig szakmai titokként kezelik őket, mint egy régi céhben. Én viszont tankönyveknek, oktatási segédletnek is szánom őket, amelyeket az elkészült filmek mellett lehet tanulmányozni. A legjobb tanulási folyamat, ha össze tudod vetni a leírt szavakat a megvalósult képekkel.”  

    A két kötet november 4-én jelenik meg, és már előrendelhető az online könyvesboltokban és a kiadó oldalán.

    Forrás: magyar.film.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram