Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Megjelent a Déryné Magazin

    2021. március 23., kedd 15:24

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Színház egy éve hívta életre a Déryné Programot, amelynek elsődleges célja a minőségi színházi kultúra eljuttatása a kistelepülésekre, illetve azokra a területekre, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott.

    „Szeretném, ha minél többen megismernék a Programot, egyrészt azok, akiknek elsősorban szól: a kistelepülések lakói, a befogadó helyszínek, mindazon előadó-művészeti intézmények és művészeti társulatok, amelyek szívesen vállalkoznak arra, hogy előadásaikat a székhelyükön kívül, Magyarország kisebb településein eljátsszák. Szeretném, hogy eljusson missziónk a kistelepülésekhez, a nézőkhöz, hogy minél többen élni tudjanak a lehetőséggel” – fogalmaz Kis Domonkos Márk a Déryné Magazinban olvasható interjúban.

    Ezt a törekvést segíti elő maga a kiadvány is, amely amellett, hogy bemutatja magát a missziót, arcot ad a mögötte álló, a közös ügyért dolgozó szakembereknek is.

    Forrás: Deszkavízió, Facebook

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram