Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Megjelent a Színház folyóirat NYÁRI DUPLA száma!

    2021. július 20., kedd 15:03

    Megjelent a Színház folyóirat NYÁRI DUPLA száma!

    Vezető témák:

    INTIMITÁS A SZÍNPADON.

    • Szabó-Székely Ármin bevezetőjéből: „Az intim jelenetek (…) a színház- és filmművészet esetében egyaránt a megvalósítás neuralgikus pontjai. A hagyományos, esztétikai megközelítés szerint elsősorban azért, mert az erőszak, a halál és a szexualitás realista reprezentálása ab ovo lehetetlen, hiszen az esetek döntő többségében a néző számára is ezekben a pillanatokban erősödik fel az érzet, hogy „csak” reprezentációt néz.”

    • A Dollár Papa Gyermekei társulat Intimitás a színpadon című beszélgetésének leirata (résztvevők: Ördög Tamás, Kiss-Végh Emőke, Rába Roland és Sárosdi Lilla).

    • Az intimitás kérdései rendezői szemmel: Mundruczó Kornélt, Schilling Árpádot és Zsótér Sándort Zsigó Anna kérdezte, Horvát Lili írásban válaszolt:

    „Nem evidencia, hogy a színészek vágynak az intimitásra. Látszólag vágyni rá meg igazán tenni érte nem ugyanaz. Mindenki máshova rakja azt a mértéket, ahol már azt gondolja, hogy ő mindent megtett. Kimegy a nyilvánosság elé, ahol egy hatalmi helyzetben levő ürge nézi őt, és nem érti, hogy mi a hiányérzet. Ők egymást is vizsgálgatják. Ez nagyon bonyolult, és szerintem nem mindenki vágyik rá. Egy darabig azt hiszi, hogy igen, de valójában nem, mert fél a sérülésektől.” (Zsótér)

    • A tánc személyes vonatkozásairól: Jurák Bettinával, Simet Jessicával, Várnagy Kristóffal és Vakulya Zoltánnal Bálint Orsolya beszélgetett.

    ÚJCIRKUSZ.

    • Upor László értekezése egy angol nyelvű szakkönyv, a Contemporary Circus (Routledge, 2020) apropóján az újcirkusz nemzetközi tendenciáiról:

    „A kortárs cirkusz az előadó-művészeti szcéna egyik legfalánkabb, ám legönzetlenebb szereplője. Amit csak tud, behabzsol a társművészetekből – és azon túl: a társadalom- és természettudományokból –, de nagyvonalúan vissza is ad, bőségesen szórja javait a tánc, a performansz és a színház felé, sőt begyújtja a filozófusok képzeletét is.”

    • Külföldi alkotók, társulatok és produkciós irodák válaszai körkérdésünkre.

    • Jászay Tamás kerekasztal-beszélgetése Téri Gáspárral (Grotesque Gymnastics), Vági Bencével (Recirquel) és Zoletnik Sophie-val (Tűzmadarak, Freak Fusion Cabaret) a műfaj magyarországi helyzetéről.

    • Csendes-Erdei Emese Fekete Péter cirkuszművészeti vízióiról: „Az utóbbi években több jelentős állami tőkeinjekciót kapott a magyar cirkuszművészet. Hagyománya tagadhatatlanul van errefelé az ágazatnak, keleti, de minek köszönhető ez a kitüntetett figyelem és kiemelt támogatás? És pontosan milyen fejlesztésekre mennek el a források? Csak konstrukcióra és rekonstrukcióra, vagy látszik a tartalmi és formai megújulás szándéka is?”.

    MŰHELY / PRÓBANAPLÓ.

    • Török Tamara a Katona K:ortárs-drámapályázatának és a parmai Teatro Due „Mezz’ore d’autore” című drámapályázatának tapasztalatairól:

    „A kortárs dráma egyik országban sincs jó helyzetben, de Magyarországon legalább van néhány színház és társulat, amelyik figyelemmel kíséri a kortárs magyar drámaírók munkáit, és alig várja, hogy találjon olyan új, magyar darabot, amelyet szívesen műsorra tűzne. Olaszországban rosszabb a helyzet: egyáltalán nincs kereslet a kortárs drámára.”

    • Sándor Júlia jegyzetei a Radnóti Színház Don Carlos-előadásához.

    • Szabó-Székely Ármin kommentárjai Hód Adrienn (Hodworks) naplójához az Amber című bemutató kapcsán.

    RENDEZŐPORTRÉ.

    • Nánay István Bocsárdi Lászlóról: „Bocsárdi számára a klasszikusok kínálta kihívás azt is jelenti, hogy minden előadással újra meg kell fogalmaznia a színház lényegét, a szövegnek a mindenkori jelennel való kapcsolatát.”

    BESZÉLGETŐFÜZET.

    • Bérczes László Thuróczy Szabolcsot faggatta: „Az ember érdekel a történelem zűrzavaros pillanataiban. Ha egy-egy történés elkap és megráz, akkor arra rácsavarodom. Szenvedélyessé akkor válok, amikor valami felháborít. Például a történelemhamisítás. Amikor egy-egy párt saját érdekei mentén megpróbálja kisajátítani a történelmet, miközben szép csendben elfelejtődik Krassó György, Csengey Dénes, Petri György, tudom sorolni.”

    ► ÚJVIDÉK.

    • Stuber Andrea a fel- és délvidéki Parasztoperáról.

    • Bogya Tímea Éva a Maradok maradniról.

    • Pessburger Csaba interjúja Balázs Áronnal: „Nem vagyok benne biztos, hogy föltaláltam volna magam például Budapesten, ami máig nem a kedvenc városom, nekem ott túl nagy a nyüzsgés.”

    ► FESZTIVÁLOK.

    • Bíró Bence és Boronkay Soma a Theatertreffen, a legjelentősebb német színházi fesztivál online kínálatáról.

    • Papp Tímea és Zsigó Anna az orosz showcase-ról, a szintén virtuálisan jelentkező moszkvai Aranymaszkról.

    Címlapon: (fent) Bardóczy Ilka és Téri Gáspár a IV. em. 14-ben, Grotesque Gymnastics, alkotó-előadók: Bardóczy Ilka, Arnaud Blondel, Simkó Beatrix és Téri Gáspár (fotó: Dömölky Dániel); (lent) Freak Fusion: Restlesslegs, előadó-alkotók: Csuzi Márton, Daniel Relle, Gaia Santuccio, Lennart Paar, Zoletnik Sophie (fotó: Nemesházi Péter).

    Címlapterv: Nagy Gergő

    A lap megvásárolható a nagyobb újságárusoknál és néhány kiemelt könyvesboltban az ország egész területén.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram