Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Megkezdődik a kecskeméti színház felújítási munkálatainak tervezése

    2020. november 11., szerda 07:00

    Közbeszerzési eljáráson a kaposvári Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. nyerte el a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház komplex felújításával kapcsolatos tervek és tanulmányok elkészítésének lehetőségét – tájékoztatott a kecskeméti önkormányzat.

    A közlemény szerint a kormány határozata alapján Kecskemét önkormányzata a beruházás előkészítési alapból mintegy 239 millió forint támogatásban részesült. Az összeget – amelyet az önkormányzat közel 60 millió forinttal egészít ki – a színházépület és a Ruszt József Stúdiószínház tervezett fejlesztésének előkészítésére, az engedélyes és kiviteli tervek, valamint a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére fordítják. A feladatok előreláthatólag 15 hónapot vesznek igénybe.     

    Mint írják, a legfontosabb cél a műemlék színházépület és a Ruszt József Stúdiószínház bővítése, külső és belső rekonstrukciója. A teljeskörű színháztechnikai megújulás nem jár együtt funkcióváltással vagy -bővítéssel. A komplex felújítás funkcionálisan és technológiai szempontból egyaránt korszerű, gazdaságosan üzemeltethető létesítménnyé teszi az épületeket – részletezik.    

    A tervezett munkák között egyebek mellett homlokzatfelújítás; a nyílászárók részleges cseréje; teljes gépészeti rekonstrukció; a színházterem, az épületvillamossági szerkezetek, a színháztechnika, az audiovizuális rendszerek, a vizuális és hangrendszer korszerűsítése; a közösségi terek és a nézőtér bútorozása, az új öltözőblokkok, irodák, műhelyek mellett  próbaterem kialakítása; akadálymentesítés; valamint épületfelügyeleti rendszer kiépítése szerepel.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram