Egy héttel korábban már több mint 500 filmszínházat nyitottak meg egyéb kínai tartományokban, de Sanghaj az első, a kínai városhierarchiában első szintre sorolt város, melyben megkezdik a nyilvános vetítéseket, miután az új koronavírus-járvány hivatalosan alábbhagyott Kínában.
A sanghaji vezetés közlése szerint továbbra is szigorú intézkedések vannak érvényben, melyekkel a fertőzés terjedését akarják megakadályozni.
A mozik vendégeinek be kell mutatniuk az egészségi állapotukat jelző QR kódjukat, a bejáratnál megmérik a testhőmérsékletüket, a vetítéseken maszkot kell viselniük.
A teremben egymástól távol kell ülniük a nézőknek, a filmek között fertőtlenítik a helyiségeket. Sanghajban több mint 380 mozi található, a tervek szerint a többit is folyamatosan megnyitják, ha a helyzet megengedi.