Február 18-án láthattuk először Bertolt Brecht Kurázsi és gyermekei c. darabját a Budaörsi Latinovits Színházban Zsótér Sándor rendezésében. Vele beszélgetett tartalmi partnerünk, a PÓTSZÉKFOGLALÓ a Brecht-szöveg 2023 eleji újrarendezéséről, a dráma elragadó humoráról, a háborúról mint mítoszgyártásról, a választás illúziójáról… Csatádi Gábor kérdezte.

A Pótszékfoglalót itt érhetik el.

Most, 2023 elején hogyan érint ez a Brecht-szöveg? 

A megveszekedett ellenállás után, ami nem a darabnak szólt, inkább annak, érdekel-e ez a darab ma még Magyarországon valakit? Minek bemutatni, túl gazdagon, túl rafináltan, túl rétegzetten írta meg, ami talán ma szokatlan a nézőknek. A háború éltetéséről szól a darab, ám a fordítottját mutatja mindennek, ami ma tapasztalataim szerint nem lenyelhető. Leginkább mulatságosnak tartottam. Elragadónak a humorát, a csúsztatásait, a gellerből fogalmazást, és revelációnak újra, hogy megoldhatatlan az élet a háborúban is, békében is. A heves utálkozás után átkattantam a vicces nézőpontra…

Szerinted annak, hogy a harmincéves háború alatt zajlik – annak “apropóján” íródott a múlt század harmincas éveinek végén ez a darab -, kell-e, fontos-e bármiféle jelentőséget tulajdonítanunk?

Előtte is volt háború, az első világháború, és rögvest betoppant a másik. Most is ez van. Szakadatlanul ez van. Éppen csak bizonyos országokat nem érint. A harmincéves háború jól hangzik, térképeket rajzol át. Mi változott? Semmi. Gazdasági érdekből kezdődik. Egy kicsit abbamarad. Folytatódik tovább. Tehát a harmincéves háború megfelelő távolságból szemlélve, hasonlít minden más háborúhoz, előtte és utána.

Honnan, miből eredhet az a tévhite az embernek, hogy egy háború a “kisember békéjéért” is folyik? Azaz: a háború hívószava alatt, mögött mennyire történik mítoszgyártás?

Nem tudom, honnan ered. Agyak kimosása, kisimítása, kivasalása, átcsavarozása, újratöltése. Reménykeltés a jobb élet reményére. Régi sérelmek feltépése, ragtapasz a múltra. Aztán jó sokan meghalnak, állatok, emberek. Vallásháború a neve. Gondolom, az emberi természettel egyidős. Területszerzés. Nyersanyag szerzés. Azt mégsem mondhatják, hogy kell ez a föld. Valamit mondani kell. Isten mindig jó ürügy.

Hogy érzed a Brecht-szöveg felől nézve: mennyire átlátszó ez az “álmítoszgyártás”?

Aki benne van, nem gondolkodik ezen. A darab szereplői, a három felnőtt, Kurázsi, a szakács, a tábori lelkész tudják. Kurázsi haszonélvezője, a szakács főz, a lelkész lelkesít. Mindenki teszi a dolgát. De nekik ez természetes életközegük. Ebben töltötték életük jelentős részét. Természetes és nem szokatlan. Szokatlan, ha éppen három napig béke van. Nem is tudnak vele mit kezdeni. A gyerekeket ez nem érdekli. Járnak benne, mint az óvodában. Az emberek elhitethetik magukkal a vezérszavakat, addig, amíg meg nem döglenek vagy nem hal meg valakijük. Akkor meg mire mennek vele?

Lehet valami hasonló értelemben vett “mítosztalanításnak” érezni Kurázsi mama anyaságát is?

Semmi ilyenről nincsen szó. Ennek a három gyereknek Anna Fierling az anyja. Csinálja a dolgát. Jól-rosszul. Mindent megtesz, ami tőle telik. Nem az a kérdés, milyen anya, hanem hogy senki nem kerülhet ilyen helyzetekbe. Mert megoldhatatlan amikor a gyereked élete, vagy a gyerekeid és a saját éhhalálod között választhatsz. Nincs választás. Rossz választás van csak. Erről szól.

Túl lehet-e járni a “háború eszén”? Vagy úgyis mindent, mindenkit maga alá temet, és gépekké formál minket, akár akarjuk, akár nem?

Szerintem azt, hogy géppé formál minket, nem lehet mondani. Miért kérdezed ezt, hiszen tudod, hogy nem lehet. Aki benne van, a saját eszén se tud túljárni, nem a háború eszén. A háborúban meghalsz. A háborúnak nincs esze. Ostoba. Azoknak van, akik kirobbantják. Egy darabig eszesnek tűnnek, aztán ráfáznak. De ez kit érdekel, mikor millióan megdöglenek. Semmi elégtétel. Nincs kárpótlás. Ész a túléléshez kell.

Joggal érezhetjük, hogy a választási lehetőségek illúziójával is le szeretne számolni a darab? Mármint a “döntés, a választás a te kezedben van” mítosszal?

Isten dönt, nem te! – harsogja Kurázsi. Magyarul: nagy pofával elindulsz, a terhek agyonnyomnak, csak vesztenivalód lesz, megalkuszol, kussolsz. A békében sem döntesz, szinte semmiről sem. Alig-alig. Hát még a háborúban. Biztosítják a békés alapfeltételeket is. Szarhatsz, alhatsz, baszhatsz. Nem gondolkozik ilyenen az ember, hogy választhatok. Az István, a királyban talán igen- hanem választ. De ezt természetesen, mintha vizet inna. Nem állok meg az utcán, na, most választottam. Hanem dühöngök, hogy megint rosszul döntöttem, vagy elégedetten, hogy jól átvágtam a másikat.

A kizsákmányolás – bármilyen háborúé – pőre megmutatásaként is érthető Kurázsi és gyermekei története? Azaz: egy háborúval hogyan, miként és mennyire csapjuk be magunkat és egymást?

Nincs általános alany. Akit besoroznak, azt viszik. Aki zsoldos – itt zsoldosokról van szó, értsd, fizetnek a vallásháborúban a hitből elkötelezett gyilkolásért -, egzisztenciális érdekből harcol. A nyereségért. A kicsik is nyerni akarnak, a  mozgatórugókat  nyomogatók is nyerni akarnak. Pénzt. Hogy milyen butasággal nyomod tele a fejed, részletkérdés. Amíg le nem tépik a lábad. Aztán csinálod tovább, mert nincs mit tenned. Értheted így is, úgy is. A lényeg, hogy egy jó író nem pacifista darabot írt, hanem attól lesz jó, hogy azokat beszélteti, akik a háború soha véget nem érő idejében hisznek. Aztán ráfáznak. A gyerekek csupa erényes dolog miatt halnak meg. Az erény szükségtelen a világban, irigylendő, aki buta, szenvtelen, önző, becstelen, hiszen túlélhet mindent.