Mégsem térhetnek vissza februárban a Nemzeti Színház megsérült színészei

Vidnyánszky Attila színházigazgató még decemberben azt nyilatkozta, január végéig kell már csak megoldaniuk a sérült színészek helyettesítését. A Nemzeti Színház pénteki Facebook-bejegyzéséből azonban arra lehet következtetni, hogy még mindig beugró színészekre van szükség Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó szerepeihez – hívta fel a figyelmet az Index.

Maszkok… Szász Júlia (Júlia), Herczegh Péter (Rómeó) és Szabó Sebestyén László (Benvolio) / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Vidnyánszky Attila a következőt nyilatkozta a színészekről decemberben:

A balesetet szenvedő két színészünk, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó alapemberei a színháznak, és nagyon várjuk őket vissza. Örülünk, amikor a felépülésükről hallunk. A színház repertoárjának majd’ felében érintettek. Ahhoz, hogy létezzünk, beugrópróbákat kell csinálni: nagyrészt erről szólnak a hétköznapjaink. Az előadásainkat próbáljuk életben tartani, és ez így lesz január végéig

– mondta a Magyar Nemzetnek.

Ennek ellenére úgy fest, a két színészt továbbra is nélkülöznie kell mind a közönségnek, mind a színháznak. A Nemzeti Színház ugyanis pénteken tette közzé weboldalán februári műsorai listáját, melyen több olyan előadás is szerepel, amelynek mindkét sérült színész fontos szereplője lenne, azonban nevük továbbra sincs feltüntetve – írja az Index.