KulisszaMácsai PálForgács PéterRadnay CsillaPokorny LiaBereményi Géza
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 26., kedd

    Megszólal Eszenyi Enikő: “Színházcsináló ember vagyok, a színházért élek”

    2020. március 11., szerda 11:57

    A Vígszínház igazgatója az ATV Híradójának azt mondta: nem kíván találgatásokba bocsátkozni, ő színházcsináló ember, a színházért él, és reméli, hogy tudja folytatni a 10 éve megkezdett utat.

    A Vígszínházból korábban már távozó színészek nyílt levelet írtak, melyben kifejtették, hogy az igazgatónő által gyakorolt verbális erőszak hozzájárult ahhoz, hogy felbontsák a szerződésüket a színházzal. Eszenyi Enikő azt is elárulta Gulyás Eszternek, hogy leülne-e valakivel beszélgetni a levél írói közül:

    “Természetesen az az igazság hogy én mindig mindenkivel mindent szeretek megbeszélni,

    az én irodám nyitott mindig, akkor jöhet be valaki, amikor akar és én szívesen meghallgatok bárkit, akinek ilyen problémája van.

    Az elgondolkodtató hogy az elmúlt években erről mert nem beszéltek nekem” – nyilatkozta Eszenyi.

    Az Eszenyi Enikővel készült teljes interjút holnap délelőtt nézhetik meg az atv.hu-n.A Vígszínház igazgatója a frissen megjelent Nők Lapjának is nyilatkozott.

    A kérdésre, hogyan került a szenvedélyes színházcsináló pozíciójába, azt válaszolta: “(…) Amikor édesapám Debrecenben kapott munkát, ment vele az egész család egy szobakonyhás házba. Viszont felvettek a Kossuth Lajos Gyakorlógimnáziumba, és a Csokonai Színházba járhattunk előadásokra. Harmadikos koromban egy szabadtéri előadásban statisztáltam, ott ismerkedtem meg Rencz Antallal (színházi rendező – a szerk.), aki felvett a színház stúdiójába. Kész. Eldőlt a sorsom. Jelentkeztem a színművészetire.”

    Eszenyi Enikő

    “Ami ott történt, minden egyes sejtembe beépült. Korábban nem kerültem olyan művészi környezetbe, ahol értettek volna. A főiskolán úgy éreztem, hogy szabadabban tudok lélegezni. Nekem gyakorlatilag két apukám van, az édesapám, Eszenyi Lajos, és a színházi édesapám, Horvai István. A másik nagy szerencsém, hogy olyan osztálytársak közé kerültem, akikkel erősen összekapaszkodtunk. Mindenki szorgalmas volt, kitartó, nem lázadoztunk a mestereink ellen. Teljes fegyverletétel volt, teljes elfogadás” – tette hozzá.

    Arról, hogyan sikerül rendezőként elfogadtatnia magát egy olyan érában, amelyben csak elvétve találni női rendezőt, kifejtette:

    “Mindig feszített a kreativitásom, és a merészségem onnan is táplálkozott, hogy a színészek, akikkel együtt dolgoztam, a barátaim voltak, ott álltak mögöttem.”

    Eszenyi Enikő első rendezésében, a nagysikerű Leonce és Lénában Pap Vera játszotta a női főszerepet. Barátságukról és a művész haláláról szólva úgy fogalmazott: “Egy szerettünk halála nem veszteség, hanem megsemmisülés, pokol, pusztulás.” Eszenyi arról is beszélt, hogy éppen Török Ferenccel forgatott, amikor édesapja elhunyt:

    “Ilyenkor döbbensz rá, milyen pontos szó a hivatás.

    Csakis valami hívás vehet rá arra, hogy bár tudod, hogy a saját, személyes sorsodban ez amolyan isteni beavatkozás, aminek a feldolgozásához szükséged lenne egy kis nyugalomra, nem adod meg magadnak ezt az időt. Mert várnak. (…) A Premier című darabban az egyik szövegrészem arról szól, hogy a nők életük második felében, amikor kezdik elveszíteni a vonzerejüket, egy új dimenzióban találják magukat, ahol sok mindent másképpen látnak, elfogadóbbak lesznek, bölcsebbek. Miközben ezt a szöveget mondom, újra és újra bevillan, ahogy Verával végigjártam a hitnek, a reménynek, a remény megcsúfolásának, a kétségbeesésnek, a könyörgésnek, a lehetetlen megfordításának, de még mindig a bizalomnak a különböző fázisait. Végül ott találtam magam abban a stádiumban, amikor rádöbbensz, hogy az az ember, aki nagyon közel állt hozzád, már egy másik dimenzióban jár. A két gyászélmény közé csapódott be Kaszás Attila váratlan halála. Lassan megtanul az ember a fájdalmaival élni.”

    Munkatempójáról szólva elmondta: “Nemrégiben Polgár Lászlóval (a sakkedzővel – a szerk.) beszélgettem, azt mondta, ha tízezer órát szentelsz egy nyelv tanulására, akkor egészen biztosan meg fogod tanulni.

    A tehetség mellett nagyon fontos az elmélyülés. A koncentrált figyelem. Sokat dolgozom, de nem feladatszerűen. Egy színházi ember akkor is a színháznak adja az idejét, amikor éppen nincs színpadon, vagy nem rendez”

    – fejtette ki Eszenyi Enikő.

    A kérdésre, hogyan sikerül Shakespeare-t pótszékes házakkal játszani, azt felelte: “Nagyszerű előadásaink vannak, remek új fordítással, és fantasztikusak a szereplők. A fiatal nézőinket drámapedagógusaink készítik fel az előadásokra, kreatív foglalkozásokat és kulisszajárást is szervezünk. A Shakespeare- művek, amelyeket én annyira szeretek, időtlen morális kérdéseket feszegetnek. Nekem, mint női vezetőnek, rendezőnek jó érzés, hogy a világirodalom egyik legnagyobb darabját, a Hamletet így fogadja a Vígszínház közönsége. Olyan gyorsan, kiszámíthatatlanul változik a világ, mint korábban soha.

    Sejteni lehet, hogy a következő években arra lesz szükségünk, hogy összekapaszkodjunk.

    Szélsőséges helyzetekben mindig a nők és a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak. Lehet, hogy ez idealizmus, de mégiscsak közösen kellene felkészülnünk valami olyasmire, amit még nem látunk tisztán.”

    A teljes interjú a Nők Lapja friss számában olvasható.
    Nők Lapja 2020.03.11 – 10,11,12,13. oldal

    Forrás: ATV, Nők Lapja, Színház Online

    - Színházi pillanatok az Instagramon -