A Nemzeti Színházban történt balesete után négy hónappal ült le a HVG újságírójával A besúgóból és a Bátrak földjéből is ismert színésznő.
A teljes interjú itt olvasható.
A kérdésre, mikor sírt utoljára, és miért, Szász Júlia elárulta:
“Pár napja, amikor cikkeket írtak az Insta-sztorimból. Kaptam durva, pocskondiázó kommenteket. Amúgy nem szoktam Facebook-kommenteket olvasni, de ezekbe betaggeltek. Kiraktam az Instára egy telefonos jegyzetemet, amit még a kórházban írtam, és ebből ki lettek ollózva részletek, amiket sokan félreértettek. Úgy jött le, mintha egy megmondóember lennék, pedig én ettől ódzkodom, meg picsogni sem volt célom. Csak nem tudtam elaludni, és megírtam ezeket az érzeteket, hangokat, szagokat a magam örömére. Sajnálom, hogy ez félrement, senkit sem akartam megbántani. Meggondolatlan voltam.”
Arról szólva, melyik tulajdonságát gyűlöli a legjobban, kifejtette: “Gyűlölni már nem gyűlölök semmit magamban – ez egy út volt. De sok minden zavar, például a döntésképtelenségem vagy az önbizalomhiányból fakadó bizonytalanságom.”
Szász Júlia az interjúban arról is beszélt, hogy az utóbbi időben megváltozott a hozzáállása azzal kapcsolatban, hogy mennyire akar “meghalni a munkában”: “Az biztos, hogy úgy nem szeretném ezt folytatni, ahogy eddig csináltam.”
A felvetésre, hogy a baleset idején gondolta-e arra, hogy meg fog halni, azt felelte:
“Igen, volt olyan része. Az elején, amikor még nem értettem, mi történt, csak annyit érzékeltem, hogy nem tudok mozogni. Aztán azt hittem, hogy meghaltam, de az csak a dupla adag ketamin volt, amit belém nyomtak. Nagyon durva hallucinációim voltak. Azt gondoltam közben, hogy milyen jó filmet lehetne csinálni ebből a nézőpontból, ahogy mennek a neonok a mentőkocsi ablakában, meg azok a hangok. Amikor kezdtem kitisztulni, akkor beugrott, hogy ú, basszus, ez a kórház, akkor valami nagy baj van.”
A beszélgetésből kiderül, hogy Juli jelenleg korlátozott a mozgásában, ennek kapcsán arról is faggatják, mik a tanulságai ennek az állapotnak:
“Előtte nagyon sokat jártam edzőterembe és jógázni is, érzelemszabályozásként is használtam a mozgást, ha túltelítődtem, akkor megnyugtatott. Most nem volt ez az eszköz, és főleg az első két hónapban elég erős hangulatingadozásaim voltak. Nem tudtam hogyan levezetni azt a sok mindent, ami felgyülemlett bennem. Az életemmel kapcsolatban fogalmaztam meg tanulságokat. Hogy mit szeretnék máshogy csinálni, mi az, amiben már nem fogok megalkudni. Mi az, ami fontos.”