Megszülettek Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikrei

Nagy Ervin az Instagram-oldalán jelentette be a hírt.

Borbély Alexandra júniusban írt először arról, hogy ikerlányokkal terhes, a babák pedig a héten világra is jöttek.A hírről nagy Nagy Ervin számolt be az Instagram-oldalán. A poszt szerint a kislányok október 12-én születtek meg, a Franciska és az Elza neveket kapták. “Hahó mindenki! Itt vagyunk a világon!” – írta bejegyzésében a színész.

“Most, hogy itt van a hasamban két kislány, érzem, néha már el tudom engedni a büszkeségemet és inkább nevetek, mintsem vérre menően beleszálljak egy vitába. Amikor még nem tudtam, hogy babákat várok, Ervin egyszer próbált velem veszekedni, mire elkezdtem nagyon furcsán nevetni. Furcsa volt, egy mélyről jövő, abbahagyhatatlan gurgulázás, mire Ervin felkiáltott: “Úristen, te terhes vagy!” – mesélte a Nők Lapja interjújában korábban Borbély Alexandra.

A Katona József Színház művésze arról is beszélt, jókor jönnek a kicsik: “Meglepő, de kellett hozzá az is, hogy hozzámenjek Ervinhez. (…) Megjelent az egymás iránti tisztelet.”

Legutóbbi interjújában az is szóba került, könnyen beletörődött-e, hogy ezt az évadot “kihagyja”. Szabó G. Lászlónak elmondta: “Nincsenek vegyes érzelmeim ezzel kapcsolatban.

Mindaz, ami most történik velem, ideális és természetes. Egyáltalán nem fáj, hogy nélkülem megy le az évad. Színházban, filmben, sorozatban annyit dolgoztam az elmúlt évben, hogy nincs semmiféle hiányérzetem. De még olyat sem érzek, hogy valamit még nem mutattam meg magamból, amit most szeretnék. Vagy hogy mi lesz, ha visszajövök? Ez a kérdés sem foglalkoztat. Boldogabb most nem is lehetnék.”

Arról is faggatták, valóban feltette-e Nagy Ervin a kérdést, látva, hogy mennyire elfoglalt, hogy akar-e gyermeket: “Amikor az ember látja, hogy a párja mennyit dolgozik, és nem tud igazán figyelni rá, közben múlik az idő, futnak az évek, valóban felmerül benne, hogy mikor van a gyerek, ha mindig a film az első? De a szlovák filmet, amelynek a forgatása egy évig tartott, meg kellett csinálnom. Nem baj, vártunk egy kicsit. (…) Szeretetteli légkörben élünk. Van mellettem valaki, akiben bízhatok, akire támaszkodhatok, egy nőnek pedig ez a legfontosabb ilyenkor. Mostanában egyébként nem vagyunk túl sokat együtt, mert sokat dolgozik. Ez mindig így van a mi életünkben. Vagy az egyiknek jön minden egyszerre, vagy a másiknak. Évek óta ez ismétlődik. Ervin sorozatot forgat, Szegeden játszott a nyáron, de akkor is figyelt rám, és ez az alapja egy jó kapcsolatnak. Ezért érzem jól magam mellette. Egyébként mindig azt mondogatta, hogy ő még két gyereket akar. Én meg azt, hogy majd lesz egy, aztán meglátjuk. És most egyszerre jön kettő. Ervin titkos kívánsága teljesült.”

Borbély Alexandra új filmjének címe: Emma és a halálfejes lepke. Cselekménye a negyvenes években játszódik, amikor a Szlovákia a szlovákoké szlogen ahhoz vezetett, hogy elűzték az országból a cseh polgárokat, és kitelepítették a zsidókat. Magyarok és szlovákok között is növekedett a kölcsönös ellenszenv. Marikát, a fiatal özvegyasszonyt játssza, a pozsonypüspöki varrónőt, aki zsidó kisfiút bújtat a házában. Arról szólva, jól bírta-e a strapát, elárulta:

“Zokszó nélkül végigcsináltam, pedig voltak megerőltető jelenetek. A nagyját már leforgattam a filmnek, amikor adódott egy kis szünet, hiszen több évszakos a történet. Már csak az utolsó etap volt hátra, amikor Ervinnel elutaztunk kettesben. Március eleje volt, amikor folytattuk a munkát. Nyári ruhában kellett kamera elé állnom. Iszonyúan fáztam. Nem volt kifűtve a gárdisták raktára, ahol a jelenet zajlott. Akkor már terhes voltam. Elég sokat forgattam a babákkal nehéz körülmények között.”

Szabó G. László interjúját itt érhetik el.