SZFEThália SzínházAscher TamásMészáros MartinTóth PéterDanis LídiaSzabó Győző
  • facebook
  • instagram
  • 2020. szeptember 28., hétfő

    Schilling Árpád: “Nekem a szabadság és a méltóság érzete a legfontosabb”

    2020. június 16., kedd 13:22

    Schilling Árpád rendező, a Krétakör Színház egykori alapítója és felesége, Sárosdi Lilla színésznő két éve élnek gyermekeikkel Franciaországban. A koronavírus okozta karantén ideje és a karantén után is kérdezte őket a 24.hu oldalán Bombera Kriszta.

    A Schilling Árpáddal készített videóinterjú a noklapja.hu-n, itt nézhető meg.

    A kérdésre, milyen közegben élnek, Schilling Árpád úgy nyilatkozott:Die ötezer fős település a Drôme folyó mellett, nagy hegyekkel, gyönyörű természettel körülvett kisváros. Nyugodt környezet biogazdaságokkal, erdővel a házunktól fél kilométerre . (…) Nem a munka húzott ide, hanem egy másik élet reménye. Franciaország rendkívül gazdag, nem pusztán anyagi szempontból értem ezt, hanem lelkileg és szellemileg. Sokszínű, kulturált és általában befogadó. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes ember toleráns és itt nincs jelen a kirekesztés, de ebben a konkrét régióban jelen van egy sajátos történelmi hagyomány, itt felülreprezentáltak az olyan emberek, akik nyitottan, kíváncsian állnak másokhoz, és proaktívan segítik az újonnan érkezőket. (…)”

    Arról is faggatták, miért nem mesél többet azokról a pozitív vagy fontos újonnan megélt értékekről, amelyekre mostanában rácsodálkozik odakint, azt felelte: “Mert nem hiszek abban, hogy ezek a tapasztalatok bármit is segítenének a magyarországi létben. Hivalkodni pedig nem szeretnék. Zavarban is vagyok a túlságos személyességtől, szemérmes az olyan pozitív felismerésekkel kapcsolatban, amelyekről azt feltételezem, hogy Magyarországról nézve valamiféle kérkedésnek tűnhetnek.

    Amit talán hasznos volna megosztani, azok a belső, lelki felismerések. Amikor az, ami én vagyok és amiből jövök, összeütközésbe kerül itt valamivel, ami nagyon más. Ilyen az a felismerés – vagy inkább csak érzés – hogy a Nyugat igazából az óceánnál kezdődik.

    Az igazán nyugati országok, például a franciák, a britek vagy a hollandok valami mást tudnak, vagy valamit másképp tudnak a szabadságról és az azzal együtt járó személyes felelősségről. Számomra Ausztria még nem Nyugat, abban az értelemben, ami nem pusztán az életszínvonalat, hanem valami sajátos történelmi és kulturális hagyományt illeti. Persze ebben benne van a gyarmatosító múlt, a történelmi vétkek színes tárháza. A gazdag kultúrák alatt mindig tömegsírok rejlenek. De éppen ezért működik valamiféle komplex önreflexió is. Az a valami, annyira fájdalmasan hiányzik a kelet-európai országok jelenkori történetéből. Mondhatnánk, hogy mindennek súlyos okai vannak, és ez igaz is. De sajnos nem látom, hogy a jelen bármilyen értelemben is meghaladná a múltat. Magyarország egy helyben toporog, vagy inkább büszkén lépked visszafelé az idővonalon.

    Ijesztő és fájdalmas ez az önfelszámolás, ami ellen jó ideig harcoltam, de aztán úgy éreztem, hogy a személyes életemet, illetve ami abból még maradt, emészti föl ez a kórság. Nem válhatok szabad emberré, mert lépten-nyomon utamat állja az önpusztító tradíció. És hát a legfájdalmasabb a szellemi leépülés.

    Én ugyan nem vagyok egy szellemi fárosz, de így is sok munkámba került, hogy kikupáljam valahogy magam onnan, ahonnan jövök. Most azt érzem, hogy nincsen tovább. Beszélni még lehet érdekes dolgokról, de a mindennapi életnek semmi köze az olvasmányélményeinkhez. Iszonyat sebességgel húz el a világ Magyarország mellett, ami egyre inkább önmaga árnyéka, egy zárvány, egy kopjafa vagy nem is tudom” – magyarázta Schilling Árpád.

    Egyszer azt nyilatkozta, szívesebben lenne zöldséges Kanadában, mint színházigazgató Magyarországon. Ennek kapcsán kifejtette: “Hangzatos bonmot, sértett gúnyolódás? Ez csak arról szólt, hogy

    nekem a szabadság és a méltóság érzete a legfontosabb, kevésbé érdekel a társadalmi státusz vagy a pozíció. Nem lehet úgy dolgozni művészként, hogy nem az alapján ítélnek meg, amit mondasz vagy csinálsz, nem a kimondott szó súlya és igazsága az érdekes, nem a tehetség, nem az őszinteség, hanem az, hogy kihez tartozol, kinek az oldalán állsz.

    Lelkiismeret-furdalást keltesz a szakmai környezetedben, mert előzetes egyeztetés nélkül is ki mered nyitni a szádat, nem az idős mesterek iránymutatásai alapján alakítod a mondanivalód. Hiába a hitedről beszélsz, a környezetedet a hited zavarja. 

    Magyarországon egyszerűen képtelenség felnőni. Ha autonóm vagy, gyereknek néznek, mert így tudják érvényteleníteni mindazt, amit képviselsz. Nincsen szakmai vita, nincsen érdekképviselet. Tekintélyes potentátok vannak, és hozzájuk még azok is alkalmazkodnak, akik a kocsmákban ellenállóknak mutatkoznak.

    (…) Az intézményvezetők meghunyászkodása például alapvető oka annak, hogy nincs demokrácia Magyarországon.

    Fontos felismerés volt számunkra Lillával, hogy bennünk is mennyire mély az igazodási kényszer, a szorongás, nehogy megbántsunk valakit,

    hiszen minket is úgy szocializáltak, hogy ne bántsuk meg anyut és aput, a szomszéd bácsit, a tanár nénit, a buszsofőrt, a portást és így tovább. Ne mondjuk ki, ami a szívünket nyomja. (…) A közeg a szocializációm része, az erőltetett alkalmazkodási kényszer beeszi magát az ember lelkébe. Lillával nemrég kaptunk egy emailt az iskolából, hogy remélik, egyre többen tudnak már biciklivel menni a suliba, jobb az idő. Lilla nem sokkal később egy barátnőjét kérdezte, vajon ez azt jelenti-e, hogy ciki, ha mi autóval megyünk, kinéznek-e majd minket, renitensnek tartanak-e.  A nő annyit mondott: látszik, hogy diktatúrából jöttök. Úgy gyertek, ahogy kedvetek tartja, biciklizni egyszerűen csak jó” – árulta el Schilling Árpád.

    Arról is beszélt, az utóbbi években olyan darabokat rendez, melyeket szerzőtársakkal együtt ír: “Ez nagyon más helyzet, mint korábban, amikor csak rendeztem. Az interpretációval szemben ezt komoly művészeti kihívásnak tartom. Nagy benne a rizikó, hiszen nem lehet tudni, hogy fogadják, egy klasszikus művel kisebb a kockázat, könnyebb a dolga a közönségszervezésnek. De a színházban az egyik legfontosabb kérdés a színészekkel való viszony. A színészek, akikkel dolgozom, számos országból valók, sok nyelven beszélnek, angolul tartom velük a kapcsolatot, de amikor színpadon vannak, néha már csak érezni tudom, amit mondanak és csinálnak.

    A Krétakör Színházban egykor nemcsak a nyelv volt közös, hanem a gondolkodásunk is, félszavakból megértettük egymást. A színészekhez való viszonyom a nemzetközi közegben nagyon hullámzó.”

    A Marton-ügy kapcsán pedig elmondta: “Közvetlen összefüggést látok a Katona József Színház története és az Eszenyi Enikővel kapcsolatos kitörések és Lilla története között. Ha Lilla nem áll ki, akkor a többieknek nincs mibe kapaszkodnia. Egy nagy hatalmú emberről derült ki az igazság, és bár a nagy hatalmú ember képtelen volt nyilvánosan szembenézni a tetteivel, a pozícióit elvesztette, tehát volt következmény.

    Ma már jobban látszik, hogy mit kockáztatunk – hiszen Lillát rengetegen támadták, meghurcolták, és még korábbi barátok is elárulták –, de az is, hogy győzhetünk.

    (…) Ki kell állnunk egymásért. Meg kell védenünk egymást” – szögezte le Schilling Árpád.

    A TELJES INTERJÚ ITT OLVASHATÓ.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -