gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Nem kínos és nem szégy kimutatni az érzéseinket” – Mozikban a Jövő nyár, Kárpáti György Mór filmje

    2023. január 16., hétfő 10:46

    Kárpáti György Mór generációjának egyik legsikeresebb rendezője. Erdő című kisfilmje a Berlinale programjában szerepelt, a Provincia pedig Cannes-ban debütált. A Jövő nyár a második nagyjátékfilmje, amelynek témája, és az elkészítés módja is bepillantást enged a fiatalok gondolkodásába.

    Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna a tragédia? Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát?

    „A Jövő nyár határozottan két részre szakad, két nyárra, amiket Milán halála választ el élesen egymástól. Az első részt, nem kis mértékben Liber Ágoston erőteljes alakításának köszönhetően Milán jelenléte határozza meg, mondhatnánk, árnyékolja be. A fiúból áradó baljós komorság az első pillanattól kezdve sejteti, hogy előbb-utóbb tragédiába torkollik majd a történet. Kopaszra nyírt fejével, vad tekintetével, erőszakkal teli firkáival a füzetében kirí a többiek közül, s egyedül Anna tudja előcsalogatni belőle a mosolygós, kedves oldalát. Ám még a lány sem tud a végzet útjába állni. A második részt, bár nincs már jelen, továbbra is Milán uralja, aki életében és halálában is központi figura marad. Öngyilkosságával űrt hagy maga után az osztálytársai és barátai számára, de eközben nézőként is érzékeljük azt az ürességet, ami a karizmatikus karakter halálának következtében jön létre” – írta a film kapcsán a Filmtekercs.

    „Biztos, hogy hatottak rám a saját ismerőseim történetei, de ugyanígy felhasználtam a saját tizenéveskori, dekadens érzéseimet is. Horváth Lili Olga,  a film pszichológus szakértője meglátásai is segítettek. Ebből tudtam összerakni, hogyan viselkedhet valaki, aki öngyilkos gondolatokkal küzd, hogyan próbálja meg jelezni a külvilág felé. Akiben ilyen feszültség van, az ritkán osztja meg nyíltan ezt a többiekkel. El tudom képzelni, milyen nehéz beszélni ezekről a feszültségekről. A film kapcsán, remélem, szóba kerülhet, hogy nem kínos és nem szégyenteli kimutatni az érzéseinket” – mesélte a Fidelio-nak Kárpáti György Mór a Jövő nyár kapcsán.

    Azt is hozzátette: „A szorongás és a személyiségzavar minden korszakban megjelenik, attól függetlenül is, hogy egy korosztály milyen történelmi körülmények között nő fel. Az biztos, hogy a social médiában való létezés, a folyamatos önreprezentációs kényszer döntő hatással van egy tizenéves ember identitására. A valóságukat kommerciális médiumok és termékek határozzák meg, sok tizenéves automatikusan ehhez méri magát, ehhez próbálja alakítani a viselkedését. De ezek többnyire hamis képek, és eltávolítják a fiatalokat attól, hogy a valóságban is meg tudják élni önmagukat.”

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram