Peter Schaffer komédiájában a világítás éppen ellentétes a valóságossal. A Black Comedy jó része áramszünet idején játszódik, amikor azonban a színpad világos. A történet normál fényviszonyoknál kezdődik, amikor viszont a szabályok szerint teljes sötét van. A Szegedi Nemzeti Színház januárban kezdte próbálni a darabot, de a bemutatóra csak októberben kerülhetett sor. Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében a darab női főszerepét Menczel Andrea játssza.

A fiatal színésznő Budapesten született. Több helyen volt stúdiós, 2011 és 2018 között a Győri Nemzeti Színházban játszott, közben 2016-ban diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti egyetemen drámainstruktor-színjátékos szakon. Három éve szerződött Szegedre, ahol szerepek hosszú sorát játssza. Hogy csak a két végletet említsük: Titánia tündérkirálynő volt Horgas Ádám rendezésében, a Szentivánéji álomban, a Lúdas Matyiban pedig Tepertő, a lúdlány. Azt a produkciót ugyanaz a fiatal rendezőpáros készítette, akik most a Black Comedyt.

Menczel Andrea nagyon megszerette Szegedet, nem csak az előadásokra és a próbákra utazik ide, hanem sok időt tölt a városban. Néha persze Győrbe is visszalátogat, ahol sok barátja van még. Carolról, a fiatal menyasszonyról az egyik főpróba előtt beszélgettünk vele. Hosszú, szőke hajával olyan jelenség, akit az utcán is könnyű fölismerni. A színpadon pedig hajából sokszor hosszabb munka után lesz frizura.

– Ez a szerep elég hosszú előkészületet igényel…

– Körülbelül egy óráig készülök, a hajam elkészítése is elég hosszadalmas. Ennél az előadásnál a sminkeléssel szoktam kezdeni, majd fölmegyek a fodrásztárba ahol a fodrász megcsinálja a hajamat és amíg a hajam elkészül, befejezem a maradék sminket. Ez egy kényelmes-kellemes egy óra, nekem fontos, hogy ne kelljen rohanni.

– Amikor a színész fölveszi a jelmezt, és kifesti magát folyamatosan átváltozik azzá, akit játszani fog.

– Hát, amikor fölkerül rám ez a nagy műszempilla, az valahogy egy választóvonal. Amikor elkezdek vele pillogni, az már eléggé Carol. Egyébként ezt észrevesszük egymáson is. Jelmezben és parókában már egészen máshogy beszélünk egymással az öltözőben és a büfében is, valahogy előjön a szerep. Én azért is szeretem magamat sminkelni, mert az már egyfajta rákészülés a szerepre. Ezért miután a tervező elmondja milyennek képzeli az adott karaktert szeretem magam elkészíteni a sminkemet. Nekem ez jól esik. Egyébként ebben a nagy műszempillában amúgy is alig látok fölfelé, úgyhogy még segít is egy kicsit ennél az előadásnál a „sötétben”.

– Ez a kor, a 70-es évek mennyire áll közel hozzád?

– Én nagyon bírom ezt a világot! Bár nem éltem benne, ez nagyjából a szüleim gyerek-, és fiatalkora volt. Amit az akkori divatból, zenékből filmekből lehet érezni, hogy nagyon erős stílusa volt ennek a kornak.

– Az első próbaidőszak után a járvány miatt néhány hónapos szünet következett a bemutatóig. Mi változott meg ezalatt.

– Azt hiszem, sokkal mélyebb lett, sokkal többet gondolok most a szerepről. Jobban megismertem Carolt, egyre jobban megértettem, és meg is sajnáltam egy-két helyzetben. Nagyon szépen közel kerültünk egymáshoz a próbafolyamat alatt.

A teljes interjú a TiszatájOnline oldalán olvasható.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház