Mentőcsomagot szerveznek szabadúszó művészeknek Németországban

Mentőcsomagot szerveznek Németországban a koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradó szabadúszó művészeknek a szövetségi kormány, a tartományok és a helyi önkormányzatok támogatási programjainak összehangolásával és új intézkedésekkel.

Az első két új támogatási formát szerdán vezette be a szövetségi kormány. A hivatásos muzsikusokból álló független zenekaroknak egy 5,4 millió eurós (1,9 milliárd forint) keretet nyitottak meg, amelyből együttesenként 200 ezer eurót lehet elnyerni új projektekre vagy a járvány miatt megváltozott környezethez alkalmazkodó előadási, művészetközvetítési formátumok kifejlesztésére.

A szövetségi támogatással működő intézményeknek kifizetik a járvány miatt elmaradó műsorokra, programokra, előadásokra szerződtetett művészek fellépési díjának 60 százalékát, 1000 euró felett pedig 40 százalékát – legfeljebb 2500 eurót -, akkor is, ha a fellépés elmaradásából fakadó megbízói kötelezettségekről nincs külön rendelkezés a szerződésben.

Németország megőrzi “kultúrnép rangját”, ehhez azonban az is kell, hogy egységesen működjenek a szövetségi, tartományi és helyi szintű támogatási rendszerek, így például a tartományi fenntartású intézmények is kifizessék a járvány miatt törölt programok szereplőinek járó gázsi egy részét – nyilatkozta Monika Grütters, a szövetségi kormány kulturális államminisztere a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) Inforadio nevű hírcsatornájának.