Dömötör András már jó ideje elsősorban német nyelvterületen dolgozik szerzőként, rendezőként. A berlini Maxim Gorkij Színház 2016-ben mutatta be Mephistoland című munkáját, amelyet immár öt éve repertoáron tartanak. Az előadás most megtekinthető lesz online angol felirattal!

Dömtör András Laboda Kornéllal és Benedek Alberttel közösen jegyzi a darabot, amelyről Stuber Andreaírt kritikát a Fidelio-nak:

„A darab a maga szelességében dús, lehetőségekben gazdag matéria, nemhiába jelölték Brücke Berlin-díjra két éve. (…) A cselekmény a szóban forgó színház korszakváltása mentén halad előre. Ki-ki a maga érdekei, elvei, pragmatizmusa szerint vesz részt benne. A színészt a szerepe érdekli – a Mephistót próbálják épp, de kérdés, hogy az új vezetés engedi-e majd bemutatni. Az intendánst és az új igazgatót direktívák mozgatják; elszántan készülnek a katartikus színház diadalra juttatására a kritikai színházzal szemben. A patchwork-szerű jelenetek során olykor elhagyjuk a színházat; látunk filmforgatást is, elvégre színész hőseink ott munkálkodnak, ahol tudnak. (…) Dömötör András – ezt leszögezhetjük – korántsem egyoldalúan nézi és láttatja a színházi terepet. Rendezői konyhájának alapfűszere az önirónia. Ez érződik a pszichéjével és a véleményalkotásával küzdő színész ábrázolásán éppúgy, mint a szabad, vagy a lilába hajló művészetről mutatott képen” – fogalmaz elemzésében Stuber Andrea.

A Színház Online szerkesztői a darab premierje után kérdezték Dömötör Andrást.

Részlet az interjúból:

Hogy született a darab? Mennyiben idézi a Faust-ot, melynek fő alakja Mephisto? Miért a cím?

A mi kiindulási pontunk a Mephisto című regény volt, aminél pontosabbat művészet és hatalom viszonyáról nem lehet írni. Klaus Mann regényében központi szerepet kap Mephisto alakja a Faustból, ahogy Höfgen próbálja, nálunk pedig Höfgen szerepét próbálja egy színész, valahol egy elképzelt európai országban, ahol újra virágzik a nacionalizmus. Egy bizonyos értelemben játékos tükrözéssel dolgoztunk tehát. Ez jó kiindulási pont volt ahhoz, hogy megvizsgáljuk, vajon mennyiben térünk ma vissza a harmincas évek világához? A Gorki ugyanis arra kért fel, hogy új nézőpontokat keressek azzal kapcsolatban, ami ma Európában történik. Az, hogy a kérdést a művészet szerepére redukáltuk, közös döntés volt a színház dramaturgjaival, a Mephisto mint keret csak egyike volt a javaslataimnak. Azt gondoltam, hogy miközben használjuk a regény motívumait, saját történeteket kell megírnunk. Eleinte független jelenetekben gondolkodtunk, aztán úgy éreztem, fontos, hogy visszatérő szereplőink legyenek, hogy sorsokkal tudjon azonosulni a néző. Végül egy sok szálon futó, de alapvetően lineáris történet született. Középpontjában egy társulat áll, ahová új igazgató érkezik, aki nemzeti programot hirdet. A színház körül kirajzolódik egy tágabb környezet is, filmforgatással, sztrájkokkal, de lényegesnek tartottam, hogy ne egy konkrét országról szóljon a darab, hanem egy általánosabb tabló, ha tetszik, disztópia legyen.  (…)

A színlapon egy idézet is olvasható, amely David Lynch-től származik: „I love it when people from the darkness emerge” azaz „Szeretem, amikor a sötétből előbukkannak emberek”. Miért választottátok ezt a sort a filmrendezőtől? Megidézi-e a darab Lynch világát?

A darab központi szereplői két színész és egy rendező, valamint egy néző, aki éhségsztrájkba kezd a színházépület mellett. Ez a ketrecbe zárt nő a vízióiról mesél – eleinte bolondnak tűnik. Egy pontoon, egy próba során aztán elszabadul a Gonosz, árnyékszerűen üldözőbe veszi az egyik színészt – ez a motívum leginkább a német romantika hasonmás-történeteit idézi. Aztán egyre misztikusabb fordulatok következnek, végül úgy tűnik, hogy a három főszereplő valójában ugyanaz a személy, és egy skizofrén koponyában járunk. Én tehát a történetet inkább Hoffmann-hoz kötném. Lynch-et bizonyos értelemben az ő modern megfelelőjének gondolom, így is jutottunk el hozzá, és számos filmes idézethez az előadásban. A díszletünk konkrétan a Twin Peaks-et idézi, pár csavarral persze… A történetünk egyrészt a Gonosz fogalmát próbálja értelmezni, másrészt azt a gondolatot igyekszik körbejárni, hogy ha a hatalom belenyúl az életünkbe, bármilyen technika mellette vagy ellene szükségszerűen roncsolja az embert, nincs jó választás. 

A Mephistoland-et egy olyan horrorisztikus, abszurd vízióként definiáljátok, amely a valóság és a fikció határán mozog. Milyen valóságelemekből táplálkozik az előadás és mennyiben emlékeztet minket a saját környezetünkben megfigyelhető jelenségekre?

Szinte minden jelenet mögött van egy megtörtént – személyes vagy hallomásból ismert – eset. A munkaelőkészítő szakaszában sok interjút készítettünk, olvastunk cikkeket, riportokat, amelyekből néhány idézet bekerült a darabba, és persze sok általánosabb, a politikától független mondat is szerepel a színházról, amik egy ideje gyűltek bennünk. (Próba-helyzetekből kiemelt mondatok- például egy jelenetben egy pofont kellene kiosztani és egy színész erősködik, hogy ő ezt érezni akarja, nem elég, ha csak jelzik.) Szerintem a szakma szeretetéről is szól a darab. (…)

Foglalkoztat-e az, ami a szakmában történik? Most, hogy több betekintést nyersz a szomszédos országok színházi életébe, hogy látod a miénket?

Persze, hogy foglalkoztat. De egyre kevésbé szeretek hasonlítgatni, mert minden közeg más, és nem lehet ettől függetlenül helyzetekről vagy teljesítményekről beszélni. Egyébként a darabban visszaköszön az, amit gondolok: azoknak sem jó, akik pillanatnyilag élvezik a hatalom hátszelét.(…)

A MEPHISTOLAND című előadás vetítését ITT érhetik el május 6-án 18 órától, 24 órán keresztül.

Fotó: Ute Langkafel / Maxim Gorki Theater