„Úgy gondolom, hogy amihez Seregi László hozzányúlt, az siker lett. A Macskák ráadásul nagyon jó időben érkezett meg a Madách Színházba…” – meséli Sárközi Gyula a legendás musical koreográfusáról. A Macskák próbavezetőjével az elmúlt 40 évet idéztük fel Seregi László történetein, örökségén keresztül; kerestük a választ arra is, hogy vajon mi lehet az előadás sikerének titka. A beszélgetéshez fia, Sárközi Gyula József is csatlakozott, aki Mefisztulész szerepében debütált a jubileum előtt pár nappal.

Március 25-én 40 éves a Macskák. Az 1983-ban Szirtes Tamás rendezésében és Seregi László csodálatos koreográfiájával színre vitt, és azóta több macskaéletet is megélt musicalt szombaton délután és este is megünneplik a Madách Színházban. Megidéznek mindenkit a múltból, színpadra lép mindenki a jelenből, és felfestik a Macskák jövőjét. Sárközi Gyula, a Madách Táncművészeti Iskola és a Sárközi Gyula Társulat vezetője, megálmodója több mint 500-szor táncolta el Mefisztulészt a darabban, 30 éve pedig a Macskák betanító balettmestereként is dolgozik. A 40 éves jubileumra hetek óta próbál a Madách Színház művészeivel és a tánciskola növendékeivel.

40 macskaéven túl és a kerek jubileum előtt újabb izgalmas fejezet nyílt a Macskák-történetedben: fiadnak adtad át a stafétát, a bűvészpálcát, és a Seregi-örökséget. Szavakkal ki lehet fejezni az apai büszkeséget?

Sárközi Gyula: Szavakkal nem… De a 40 éves jubileumon a színpadon is szeretném átadni neki a Mefisztulész-köpenyemet, amit onnantól ő visel majd.

Emlékeztek az első találkozásotokra a Macskákkal?

Sárközi Gyula: A fiamat először négyhónapos korában hoztam be a színpadra, pici fekete dresszben volt, amit a mai napig őrzünk. Miközben tartottam a kezemben, Szirtes Tamás azt mondta, bízik abban, hogy 20 év múlva már ő fogja énekelni a Macskák egyik szerepét.

Sárközi Gyula József: Ha énekelni nem is, de táncolok a darabban… (nevet)

Sárközi Gyula: A második találkozásnál már 6 éves volt.

Sárközi Gyula József: A Szegedi Szabadtérin adtuk elő a Macskákat, ahol én voltam az a kismacska, akit Mefisztulész elővarázsol a cilinderből a főszáma közben. Mindig is imádtam a színházat, gyakorlatilag itt nőttem fel, de nekem a szegedi szabadtéri Macskák az eddigi legemlékezetesebb élményem. Ugyanis Seregi Laci ott kérdezte meg tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Mondtam, hogy Mefisztulész. A válasz csupán ennyi volt: Hajrá! Ma amellett, hogy a Sárközi Gyula Társulat tagja lehetek, itt próbálom Mefisztulészt a Madách Színházban. Teljesült, amit kívántam magamnak azon a bizonyos szegedi estén.

40 évvel ezelőtt a legelső szereposztásnak még sejtelme sem volt arról, hogy mekkora siker készül. Azóta a darab minden hazai színházi rekordot megdöntött, generációk nőttek fel rajta.

Sárközi Gyula: Úgy gondolom, amihez Seregi László hozzányúlt, az siker lett. A Macskák ráadásul nagyon jó időben érkezett meg a Madách Színházba. Elképesztő művészekkel, mások mellett Kiss Marival, Szerednyey Bélával, Cseke Péterrel, Gyabronka Józseffel, Hűvösvölgyi Ildikóval, Kishonti Ildikóval, Almási Évával, Haumann Péterrel, Tóth Enikővel mutattuk be a Macskákat. És Szakály György táncolta Mefisztulészt a premieren. Ilyen előzmények után hozzám, mint kiscsávóhoz (így hívták a fiatal táncosokat az Operában – a szerk.), odajött Seregi László és megkérdezte, táncolnék-e a Macskákban. Azt sem tudtam, hogy miről beszél. De nem volt kérdés, hogy igent mondok. Aztán elkezdtünk próbálni ’82-ben és a bemutató akkora siker lett, amire talán senki nem számított. Hosszú percekig tartó standing ovation zárta az estét. Mérföldkő volt az életemben, amikor a 100. előadáson átvehettem Mefisztulész szerepét; 500-szor táncoltam el a bűvész macskát. Később Seregi László felkért a musical betanítására, és azóta, már 30 éve töretlenül próbálom a Macskákat a táncosokkal és a színművészekkel.

Seregi László azért ezt a bizalmat nem osztogatta könnyen.

Sárközi Gyula: Laci a koreográfus asszisztensén, Kaszás Ildikón kívül gyakorlatilag senkiben nem bízott meg. Nagyon nagy megtiszteltetés volt ezek után, hogy megszavazta nekem a bizalmat. A Macskákat nem is adnám ki a kezemből, mert úgy gondolom, hogy autentikusan tudom betanítani, úgy, ahogy ő annak idején megálmodta.

Az alapokhoz sose nyúltatok hozzá, gondolom.

Sárközi Gyula: Dehogy. Megkérdezték egyszer Seregitől, hogy nem akarja-e átkoreografálni a Macskákat. „Képzelje, ha maga odamenne Beethovenhez, és azt mondaná: kicsit elavult ez az V. Szimfónia, változtathatnánk rajta. Nem jó ez a dallam.” – válaszolta jellegzetes hangján. Ebben benne van minden. Szóval a Macskák úgy jó, ahogy van. Megunhatatlan.

Vajon miért sikeres itthon a mai napig?

Sárközi Gyula: Ez megmagyarázhatatlan dolog. Mint a szerelem. Természetesen az óriási sikerben része van Andrew Lloyd Webbernek, Szirtes Tamásnak és Seregi Lászlónak, Romhányi József fordítónak. Ők négyen egy olyan csoda csapatot alkottak, ami megismételhetetlen.

És a szemek a próbákon és az előadásokon még mindig ugyanúgy csillognak, mint 40 évvel ezelőtt?

Sárközi Gyula: Hol igen, hol nem. Nekem az a dolgom, hogy ha nem csillognak, akkor szólnom kell, hogy kevés. Én vagyok a rossz fiú a csapatban. 

Szirtes Tamás mondta egyszer, hogy „mi, akik zenés színházban dolgozunk, mindannyian a Seregi Laci köpenyéből nőttünk ki”.

Sárközi Gyula József: Ez teljesen igaz. Szerencsére még sokan velünk vannak, akik ezt az örökséget át tudják adni. Így mi, fiatalok is ezt a vérvonalat vihetjük tovább.

Édesapád sokszor mesélte, hogy már gyerekként sem bírt megülni egyhelyben, és az volt az álma, hogy táncos lesz. Nálad is ennyire egyértelmű volt a cél?

Sárközi Gyula József: Két éves korom óta így gondolom. Teljesen egyértelművé akkor vált, amikor a Táncművészeti Egyetemről visszatértem a Madách Táncművészeti Iskolába. Előtte ugyanis sokat kételkedtem magamban, azt éreztem, hogy nem tudom hova tartozom. A Madách táncsuli mesterei segítettek újra felépíteni az önbizalmamat. Ez a szakma attól is szép, hogy ha nincsen lent, akkor nem tudunk az egekben sem szárnyalni. Sok munkám van benne, és nagyon sok fájdalom, de egyben öröm is. Ám egy dologban biztos voltam végig: hálás vagyok, hogy ezt a szakmát választottam.

Sárközi Gyula: Egy művész, ha önmagával nincs tisztában, akkor nem tud interpretálni. Ha bizonytalan, bizonytalanságot érez a közönség is. Nálunk a suliban Bakó Máté volt a mestere. Sokáig ugyanis nem akartam, hogy az apa-fia kapcsolat sérüljön. De eljött az a pont, amikor már azt mondhattam, egész jól halad és onnantól kezdve elkezdtem vele foglalkozni én is. Az apai büszkeséget tényleg nem tudom szavakba önteni, főleg, hogy nem én, hanem Szirtes Tamás, Tihanyi Ákos, Molnár Ferenc és Vaszilenko Eugenia döntött arról, hogy a fiam színpadra léphet-e Mefisztulész szerepében. A szülői támogatásom inkább arról szól, hogyha ő megtesz mindent, akkor én segítem. Tehát ha megvan a 95 százalék, a maradék 5 százalékot hozzáteszem. Egyébként mindig nehezebb dolga volt a suliban, néha inkább kereszt, hogy nálam tanult, mint hátszél. És most mégis itt tart.

A Madách Táncművészeti Iskola növendékei is ott leszek a jubileumon?

Sárközi Gyula: Persze. A táncosok mellett két tanítványunk énekelni is fog. Nagyon büszke vagyok rájuk. De én mindig mindenkinek ezt mondom, hogy nekem két hobbim van: az egyik a horgászás, a másik a tanítás. Az idejét nem tudom, hogy mikor horgásztam, de a tanítást nem unom meg.

Helyreállt a rend a covid után az iskolában? A művészet most is utat tört?

Sárközi Gyula: Nehéz, de a gyerekek fantasztikusak, egy szó nélkül hozzászoknak a változásokhoz, idén akár a hűvösebb termekhez.

Szinte még ti is gyerekek voltatok, amikor az Operából megérkeztetek a Madách Színházba 1982-ben. Hogy emlékszel a Macskák első éveire?

Sárközi Gyula: Webber egyszer azt mesélte, hogy nagyobb csapást mér a musical budapesti bemutatója a Varsói Szerződésre, mint egy NATO-hadosztály. És ez így is történt. Csak kultúrával és sporttal lehet hidat építeni két ország között. A Macskákra nagyon sokan kíváncsiak voltak. Mi pedig meg akartuk mutatni, hogy tudunk olyan musicalt csinálni, mint külföldön. Ez a két törekvés, vágy összeért. Innentől kezdve működött a Macskánk.

Mennyibe került egy jegy a 80-as években? A szüleim azt mesélik a bemutató évében dollárért jutottak hozzá.

Sárközi Gyula: Az első pár sorba valutáért lehetett jegyet venni, mert a nagyon magas jogdíjelőleget így tudta visszafizetni a színház. Volt olyan, hogy a rendőr megállított, mert szabálytalanságot követtem el. Megkérdeztem tőle, látta-e a Macskákat… Elengedett. Viszont be kellett ültetnem az előadásra. Ajtók nyíltak ki Macskajegyre annak idején.

Seregi László egyszer úgy fogalmazott: Nem volt mindegy, hogy kinek a kezébe kerül Budapesten ez a nagysikerű darab. Ez a Szirtes Tamás és a Seregi László kezébe került, és a magyar színészek, művészek és táncosok kezébe, tehát ha nem kettőnké ez a darab, akkor ez már régen elporladt volna.

Sárközi Gyula: Laci olyan volt, mint Spielberg. Zseni. A szüleimet korán elvesztettem, így nem csak a mesteremnek, hanem pótapának is tekintettem, és nagyon sokat tanultam tőle. Azt mondta egyszer; Gyuszikám, én az enyészetnek koreografálok. Ma már értem miért mondta. Valójában Csontváryt is elfelejtenénk, hogyha nem lennének kiállítva a képei a Nemzeti Múzeumban… Tavaly, Seregi halálának 10. évfordulóján a RaM Színházban rendeztem a tiszteletére emlékestet és szerencsére a Macskákon keresztül is tovább él, visszük tovább, amit tőle tanultunk.

Szerző: Vass Kata