Mérő László visszatér a Dumaszínházba

A Dumaszínházban is debütált a jól ismert Tudományos Stand Up sorozat. Október 5-én Mérő László előadásával kezdődött meg a legnagyobb koponyák előadássorozata. Az est hatalmas sikere miatt a népszerű matematikus-publicista-pszichológus-játékfejlesztő visszatér a Dumaszínházba.

Mérő László visszatér

Első körben nézőként, hiszen Mérő László is a helyszínen tekinti meg Bod Péter Ákos őrületes pénzösszegekről szóló, Általános költségvetési GAZ-SÁGOKcímű estjét, amely november 4-én lesz látható. Az előadáson olyan adatok hangozhatnak el, amik még annak is roppant tanulságosak, aki laikusnak gondolja magát állampénzügyekben. Ráadásul ebben a témában nincs is igazából laikus: a közös büdzsé lényege pont olyan, mint a családi költségvetésé – vannak bevételek, kiadások, aztán a végén a fejek vakarása, ha a lyukak betömésére hitelt kell majd felvenni.

November 27-én Mérő László ismét a színpadon: az Intuitív gondolkodás című esten arról (is) lesz szó, miképpen működik az intuíciónk.

A logikus gondolkodás nagyon hatékony tud lenni, de sokszor túl lassúnak bizonyul. Az intuitív gondolkodás az, amelyik segítségével gyorsan, és többnyire helyesen el tudunk igazodni gyors döntést igénylő helyzetekben.
A pszichológia tudománya számára régi nagy kérdés, hogy miképpen működik az intuíciónk?
Erről a kérdésről a legtöbbet az úgynevezett módosult tudatállapotok (álom, meditáció, hipnózis, stb.) vizsgálatával sikerült megtudnunk. De egyáltalán: tudunk valóban gondolkodni ezekben a módosult tudatállapotokban? Kiderült, hogy nagyon is tudunk, sőt, ezekből a kutatásokból váratlanul sok mindent megtudtunk az emberi intuíció működéséről is.

November 28-án Pogátsa Zoltán árulja el nekünk az Alapjövedelem előnyei című előadásában többek között azt is, hogy a Feltétel Nélküli Alapjövedelem hogyan változtatja meg gyökeresen a társadalmat.

Karácsonyi meglepetés gyanánt pedig ismét Mérő László érkezik: december 26-án 19.30-as kezdettel A vágy logikája című előadása lesz látható a Corvin Dumaszínházban.

Mikor, hol?:

Tudományos Stand Up – Bod Péter Ákos: Általános költségvetési GAZ-SÁGOK
2022.11.04. – 19:30, Corvin Dumaszínház
Jegyvásárlás

Tudományos Stand Up – Mérő László: Intuitív gondolkodás
Időpont: 2022.11.27. – 19:30, Corvin Dumaszínház
Jegyvásárlás

Tudományos Stand Up – Pogátsa Zoltán: Alapjövedelem előnyei
2022.11.28. – 19:30, Corvin Dumaszínház
Jegyvásárlás

Tudományos Stand Up – Mérő László: A vágy logikája
2022.12.26. – 19:30, Corvin Dumaszínház
Jegyvásárlás