gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Mesés musicalek: Szentmártoni Norman Fertőrákoson Herkulesként is színpadra lép

    2020. július 23., csütörtök 22:50

    „Zseniálisan megkomponált szerzemények. Énekelni, hallgatni is egyfajta katarzist jelentenek” – állítja a Disney-dalokról Szentmártoni Norman, aki a Mesés musicalek stábjával augusztus 7-én, 8-án, 14-én és 15-én lép fel a fertőrákosi barlangszínházban.

    Az esten az Aladdin, a Herkules, a Jégvarázs, az Oroszlánkirály, az Egyiptom hercege, a Rio, az Aranyhaj és a nagy gubanc című produkciók legnagyobb rajzfilmslágereit hallhatják zenekaros kísérettel, táncosokkal. A rendező-koreográfus Szakál Attila.

    Szentmártoni Norman Fertőrákoson Herkulesként is színpadra lép.

    A színészt nevezhetjük Disney-specialistának is, hiszen több mint tíz éve énekli már a Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg előadásában a Szörnyeteg és Gaston szerepét magyar, és német nyelven. A külföldi turnékkal együtt több százszor bújt már a karakterek bőrébe.

    Fotó: Soproni Petőfi Színház

    Azt mesélte, szerinte kevés az olyan ember, aki élete valamelyik pontján ne találkozott volna a Disney-rajzfilmek világával.

    „Nekem is nagy kedvencem volt például az Oroszlánkirály, az Aladdin és persze A Szépség és Szörnyeteg. A gyerekkori rajongásom után, mikor közelebb kerültem a musicalek világához és már az Operettszínház stúdióját végeztem, tartottak egy énekversenyt amire más számok mellett valamiért pont a Szörnyeteg nagy dalát választottam. Ebben az időben keresett a színház a német nyelvű verzióhoz szereplőket amire a verseny alapján meghívott a zenei vezető. Végül kiválasztottak, és magamra ölthettem a Szörnyeteg jelmezét. Több mint tíz éve történt ez, azóta Gaston karaktere is rám talált és már magyar nyelven is belekerültem az előadásba mind a két szerepben.” – fogalmazott Szentmártoni Norman, aki azt is hozzáfűzte, hogy szerinte Alan Menken zseniális zeneszerző. Több Disney-mese is fűződik a nevéhez (A kis hableány, Aladdin, Herkules, Pocahontas, Aranyhaj és még lehet sorolni).

    „Hihetetlenül képes hatni a zenei világával a lélekre. Amiben szerintem egyedülálló, hogy igazából nem rajzfilmslágereket ír, hanem valódi musical dalokat, amelyeknek íve, belső töltete képes könnyekig meghatni az embert. Nem mellékesen, nagyon jól énekelhető minden szerzeménye” – foglalta össze.

    A művészet, a színpad, a zene pedig családi vonás, hiszen édesapja St. Martin szaxofonművész, aki ha teheti mindig megnézi őt színpadon.

    A Mesés musicalekben Szentmártoni Norman mellett Stéphanie Schlesser, Laurent Ban, Fehér Adrienn, Jónás Andrea, Vastag Tamás, Buch Tibor, Füredi Nikolett, Savanyu Gergely, Kiss Noró, Papp Attila is színre lép. Közreműködnek a Sopron Balett táncosai és a Local Vintage Company. A jelmeztervező Kis Katalin. A látványtervező Madarász János.

    Forrás: Soproni Petőfi Színház, Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram