gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Mester és Margarita a Nemzeti Színházban Trill Zsolttal és Szász Júliával

    2021. szeptember 5., vasárnap 06:00

    Szeptember elsején mutatták be a Nemzeti Színházban A Mester és Margarita című darabot Aleksandar Popovski rendezésében. Aleksandar Popovski szlovén rendező a Maribori Szlovén Nemzeti Színházban debütált a Don Quijote rendezésével, dolgozott független színházi csoportokkal, valamint Észak-Macedónia, Szerbia és Horvátország színházaiban is. Rendezett Olaszországban, Görögországban, Ausztriában, Törökországban, Svédországban, Dániában, Angliában és Németországban. Három éve a Maribori Szlovén Nemzeti Színház művészeti vezetője. 

    Mester és Margarita / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Ajánló a darab elé:

    A Mester és Margarita című regény annak ellenére, hogy a XX. század 30-as éveiben, Sztálin vaskezű uralkodásának ideje alatt íródott, még csak a 70-es években jelenhetett meg teljes terjedelmében, hiszen amennyiben a regény a titkosrendőrség kezére kerül, az valószínűleg az író, Mihail Bulgakov vesztét okozta volna. Az elvárt szociális realizmussal szemben, a Mester és Margarita fényévnyi távolságra van az akkoriban állami rendeletben előírt irodalmi stílustól.

    Ivan Nyikolajevics „Hontalant” alsóneműben és feszülettel a nyakában beviszik egy moszkvai elmegyógyintézetbe. Teljesen összezavarodva magyarázza az orvosának, hogy a Patriarsije Prudi mellett találkozott az ördöggel, akinek valamilyen köze volt barátja, az irodalmi folyóirat-szerkesztő és elkötelezett ateista Berlioz lefejezéséhez. De az orvosok és ápolónők közül senki sem hisz neki. Ivant, cellájában, titokban felkeresi a rejtélyes Mester, aki ugyancsak páciens, és aki megérti őt. Mi több, a Mester ismeri Poncius Pilátus történetét, ugyanazt a történetet, amit a magát Wolandnak nevező ördög Ivannak mesélt a Patriarsije Prudin. Pilátus történetét és Berlioz halálesetét ketten játsszák el az elmegyógyintézeti szobában található kellékekkel.

    Mester és Margarita / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Az elmegyógyintézeten kívül Woland és csapata mocskos dolgokat művel. Mágikus bűvészkedéssel győzködik a járókelőket, hogy kövessék őket. A színházban ruhákat osztanak és pénz hullik az égből. Az előadás végén, amikor az emberek elhagyják a színházat, a ruhák eltűnnek, és mindenki meztelenül bolyong a városban. A pénznek szintén nyoma vész. Az ember megfosztatott anyagi mivoltától és szemérmétől.

    Margarita szerint Poncius Pilátus meglelte megváltását. A Mester, talán ebbe hal bele…

    Mester és Margarita / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Kirtikus szemmel az előadásról:

    A Népszava oldalán úgy fogalmazott Balogh Gyula: „Szinte üres térben, villódzó fényekkel, szabályos négyzethálót alkotó zsinegekkel indul A Mester és Margarita a Nemzetiben. A rendező, a macedón származású, főként Szlovéniában alkotó Alekszandar Popovszki saját nemzetközi tervezői stábbal dolgozott (díszlet: Sven Jonke, jelmez: Jelena Prokovic). A színpadot a fekete és fehér váltásai uralják, csakhogy a kettő valahogy egymásba mosódik. Mint ahogy a három különböző dramaturgiai szál – Woland és kísérete, Pilátus és Jézus története, valamint a Pilátus történetét megíró Mester és szerelmének, Margarita Nyikolajevnának kapcsolata – sem különül el teljesen. A különböző rétegek között van átjárás. Bulgakov regényét nem könnyű színpadra vinni.

    Mester és Margarita / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Szász János 2005-ben például épp a Nemzetiben a föld alá, az orosz metróba vitte le a történetet. Most inkább az elemeltség szándéka érzékelhető, kilépünk térből és időből, még akkor is, ha a zsinegek mutatnak is egyfajta rendszert. Az előadás tele van humoros geggel, ugyanakkor költői szimbólummal is. Ez a kettősség végig uralja a produkciót.”

    A teljes kritika ITT érhető el.

    Mester és Margarita / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Aleksandar Popovszki szavaival a produkcióról:

    „A Mester és Margarita színpadra állítása hatalmas munka, nem könnyű, különösen, ha új színházban, új színészekkel kezd el dolgozni az ember – egy olyan teátrumban, ahol még nem járt. De azt kell mondanom, hogy hihetetlenül élveztem a munkát. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, végtelenül jó a kommunikáció ebben az intézményben. A színészek kiválóak, és a színház vezetése is rendkívül jó. Nem véletlen, hogy az elmúlt években számos világhírű rendező érkezett, és dolgozott itt, a Nemzeti Színházban” – fogalmazott a rendező az Origo-nak.

    Mester és Margarita / Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    „Rengetegen írtak A Mester és Margaritáról már – könyvek, cikkek, tanulmányok jelentek meg. És mind különböző elméleteket bogoz ki a műből. Még maga, Bulgakov, az író is. Ez egy nagyon összetett könyv – ami egyébként az egyik kedvencem. A történet több szálon fut – az egyik a Mester és Margarita útja. A másik Jézus (Jesua) és Pilátus útja. És még ott van Woland és csapata, aki rendkívül gonosz dolgokat művel. Megpróbáltam a darabot úgy színpadra állítani, hogy nem mentem vissza az időben. Az volt a koncepcióm, hogy a jelenben jelenjenek meg a történetek. Fontos kérdés volt számomra, hogy ki játssza Woland szerepét. Woland általában egy professzor, egy értelmiségi, középkorú, sötét lelkű ember. Én teljesen más irányból közelítettem meg ezt a karaktert. A mai világban sokszor találkozunk fiatalemberekkel, akik nagyon jó iskolákat végeztek, több nyelven beszélnek, ismernek mindent, a bankrendszertől a piacokon át mindent megértenek. Valahogy így képzeltem el ezt a figurát – tehát mindenképpen fiatal színészt kerestem a szerepre, aki több karakter megjelenítésére is képes.Akár egy pillanat alatt meg tudja változtatni a karakterét. Ugyanis az az elméletem, hogy ma az ördögöt az emberek nem a klasszikus képében képzelik el – szarvakkal, vöröslő szemmel. Az ördög ma mindenhol ott van, különböző formákban, megjelenésekben” – fejtette ki Aleksandar Popovszki.

    A Mester szerepében Trill Zsoltot, Margarita szerepében Katona Kinga és Szász Júlia, Woland szerepében Bordás Roland látható. Korovjov Kovács S. József, Azazello  Rácz József, Behemót Szép Domán, Hella, Eladónő, Nő szerepében Barta Ágnes lép fel.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Mikor látható legközelebb?

    2021. október 04. 19 órkaor, a MITEM keretében

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram