Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    Mesterjátszma – Egy filmben játszik Varga-Járó Sára, Váradi Gergely, Hajduk Károly, Mácsai Pál és Péterfy Bori

    2023. október 12., csütörtök 08:45

    November 9-től lesz látható a magyar mozikban Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Mesterjátszma című pszichothriller Tóth Barnabás rendezésében.

    A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Mesterjátszma szeptemberben mutatkozott be a nagyközönségnek a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol közönségdíjat nyert. Az Oscar shortlistjéig jutó Akik maradtak rendezője, Tóth Barnabás új pszichothrillerében Váradi Gergely, Hajduk Károly, Mácsai Pál és Péterfy Bori mellett Varga-Járó Sára is látható.

    Márta és István az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni Magyarországot 1956 novemberében. A fiatal pár mellett az egyház felbecsülhetetlen értékű ereklyéi is a nyugati határ, a szabad világ felé tartanak, amelyek útját B-ből, a katolikus papból a hatalom emberei kínzással próbálják kiszedni. A szereplők történetei a vonaton egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást, amelyen már nemcsak a kincsek sorsa, de a szerelmesek élete is a tét.

    Mesterjátszma írója Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor, producere Szurmay János, Szabó Máté, Ruzsinszki Ádám és Nikolits György. Az operatőr Másik Szőke András, a vágó Szalai Károly, a zeneszerző Keresztes Gábor. A film sakkszakértője Szurmay-Palotai Piroska.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram