Mészáros Blanka: „A lakhatáshoz való jog mindenkit megillet, e nélkül nem lehet méltósággal élni”
2022. október 23., vasárnap 09:44
A Radnóti Színház színészei ebben az évadban felelős állampolgárként állást foglalnak számukra is fontos társadalmi kérdésekben. Céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet közügyeinkre, közelebb hozva, kinagyítva, felhangosítva azokat. Egy-egy üggyel több napon át foglalkoznak a közösségi oldalaikon. A negyedik fotósorozatuk Mészáros Blankáé, aki a lakhatási válságra és nehézségekre hívja fel a figyelmet. Társadalmunk cca. 30 százalékát érinti ma ez a probléma.
Amikor minden olyan sérülékeny, még könnyebben rostálódnak ki környezetünkből és figyelmünkből dolgok, ügyek, emberek, és sokszor épp a legsérülékenyebbek. Úgy érzem, nekünk, akik reflektorfényben állunk, lehetőségünk, és ezért felelősségünk is a valósághoz az éleslátást választani, és közelebb hozni, kinagyítani, felhangosítani ezeket: szeretnénk egy figyelemfelhívó fotókampánnyal is kiállni fontos ügyek mellett” – fogalmazott a projekt kapcsán a teátrum igazgatója, Kováts Adél színművész.
„A lakhatáshoz való jog mindenkit megillet, e nélkül nem lehet méltósággal élni. De mit is jelent a „méltóságban élni” kifejezés? Minden embernek kell egy biztonságos hely, amit otthonnak nevezhet. Otthon, ahol kipihened magad, ahol töltekezel, ahol elbújsz a külvilágtól, ahol éled a magánéletedet a társaddal, a szeretteiddel vagy, ahol családot alapíthatsz, gyereket nevelhetsz. Egy szóval: ahol élhetsz. Erre minden embernek szüksége van. Ez lehet saját tulajdonú lakás, albérlet vagy kollégium, de semmiféleképpen sem az utca, a hajléktalanszállók vagy az átmeneti otthonok. A kilakoltatások hallatán pedig szorongó düh fog el” – fogalmaz a teátrum színésznője, Mészáros Blanka.
„Szerencsére vannak olyan szerveztek, csapatok, akik kitartóan foglalkoznak a lakhatási válsággal. A lakhatási nehézségekről és a kilakoltatásról a legtöbb embernek a mélyszegénység jut eszébe, ám ez jóval tágabb ennél, mivel a társadalmunk minimum 30 százalékát érinti ma ez a probléma. Ez nagy szám. Rengeteg bér- és önkormányzati lakás áll üresen. Ehhez (is) kellene egy értő és érző politikus, aki felveszi a fontos ügyek listájára a lakhatási problémát. Bízom valamennyire egy rendszerszintű szolidaritásban itt, az energiaválság közepén, hogy a lakhatás nagyobb hangsúlyt kap a politikai döntéshozóknál. A Város Mindenkié mozgalom és a lakásmenetek többek között azért is küzdenek, hogy kormányzati szinten legyenek szabályozva az albérlet- és a lakásárak. Nonszensz, hogy míg a minimálbér vagy egy kezdő tanári fizetés nem éri el a nettó 200.000 forintot, addig az átlag albérletár 170.000 forint” – számol be a színésznő.
„Az állam lényegében kivonult a lakásügy érdemi megoldásából, és a lakásügy az építőipari, pénzügyi, családügyi kormányzati lobbicsoportok foglyává vált, ahol a mindenki számára elérhető és megfizethető, a jelenleginél kevésbé magántulajdon-domináns lakhatás mint alapvető cél politikai oldaltól függetlenül eltűnt a politikai elit és a szélesebb közvélemény lehetőséghorizontjáról.” – Részlet a Habitat for Humanity Magyarország a lakhatási szegénységről szóló 2021-es éves jelentéséből
„Két testvérem van, a szüleim pedagógusok. 23 éves koromig kollégiumban laktam, ahol férőhelyek száma véges, ezt magam is megtapasztaltam, mivel az egyetem utolsó évében már nem kaptam meg. Szerencsémre Mészáros Máté kollégám befogadott magához egy évre. Amikor elkezdtem dolgozni a Katonában, az akkori férjemmel a Jászai Mari Színészotthonban laktunk. A fizetésem olyan kevés volt, hogy – bár a piaci árhoz képest alacsonyabb volt a bérleti díj – a felét elvitte, és ez is csak átmeneti megoldás volt. Az elkövetkezendő évek a folyamatos költözésről, lakhatásért való aggódásról szóltak. Érdekes, hogy még ekkor sem fogalmazódott meg bennem, hogy ez kollektív probléma lenne, ehhez kellett a megtörtént események alapján készült Kilakoltatás című film (r.: Fazekas Máté Bence), amelyben egy aktivistát játszottam, aki tiltakozott egy asszony kilakoltatása ellen. Ekkor hallottam először A Város Mindenkié mozgalomról, egy másik ember tragédiája kellett ahhoz, hogy mélységében megérintsen az ügy. Paradox módon, a film pont egy kilakoltatásról szólt, mi pedig akkoriban újítottuk fel a férjemmel a – hitelre vett – lakásunkat. Mióta kirepültem a családi fészekből, most érzem újra biztonságban magam, amióta van egy hely, amit otthonnak nevezhetek, ahol kettesben vagyunk” – teszi hozzá Mészáros Blanka.
„Fel lehetne újítani az üresen álló bér- és önkormányzati lakásokat, hogy azokat egy fontossági rangsor alapján az arra rászorulóknak kiutaljanak. A diákokon át a hajléktalanokig rengeteg ember érintett. Ráadásul hamarosan lejár a hitelmoratórium, elszabadul a pokol, és több száz család kerülhet megint az utcára. Optimistán azt gondolom, minél nagyobb a káosz, annál inkább fog felerősödni a politikusokra helyezett nyomás, hogy tenni kell valamit. Amikor a válság már kezelhetetlen, muszáj választ adniuk” – zárja sorait a színésznő.
Fotó: Csoszó Gabriella