gate_Bannergate_Banner
Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 4., szerda
    banner_bigBanner3

    Mészáros Blanka: „Az visz előre, ha magasra teszem a lécet”

    2022. július 4., hétfő 08:44

    Mészáros Blanka Junior Príma és Soós Imre-díjas színésznő, a Radnóti Színház társulatának tagja. Nemrég Magyar Mozgókép Díjra is jelölték a Kilakoltatás című filmben nyújtott alakításáért. Ennek kapcsán nyilatkozott az In Style-nak.

    Egy interjúban azt nyilatkozta, szeretné, ha egyszer azzal a címmel jelenne meg róla cikk, hogy „Már nem pályakezdő”. A kérdésre, szabadulna-e ebből a skatulyából, Mészáros Blanka elmondta: „Hát, tényleg nem lenne rossz. Persze megvan a pályakezdő címke előnye is, ami magában hordozza a hiba lehetőségét, hiszen egy pályakezdő keresi önmagát, kóstolgat, fejlődik, el lehet neki nézni, ha valami nem úgy sikerül. Én viszont már nem akarom, hogy bármit elnézzenek nekem, mert én se vagyok túl elnéző magammal, az visz előre, ha magasra teszem a lécet, és utána megveregetem a vállam, ha elérem. És egyébként lássuk be: lassan tíz évvel idősebb vagyok azoknál, akik most kerülnek ki az egyetemről.”

    Arról szólva, hogy a díjaknak, jelöléseknek milyen jelentősége van a számára, kifejtette: „Annak, hogy kikkel vagyok jelölve, kifejezetten nagy, hiszen egy ilyen listán az ember azt érzi, rajta is nagyot emelnek a többiek. Meg is lepődtem, hogy főszereplő kategóriában kaptam jelölést, mert nem vagyok benne biztos, hogy ennek a filmnek én főszereplője vagy nagy szereplője vagyok, Orosz Ákosé a húzószerep. Azt hiszem, még várat magára, hogy egy filmben igazán nagy horderejű szerepet kapjak. (…) Néha akkor is hatalmas utat tesz meg az ember, ha közel áll hozzá az adott szerep, máskor meg egy elsőre könnyűnek tűnő célhoz vezető út a hosszú. Mindkét esetből sokat lehet tanulni, és mindkettőben nagyon is fel lehet szabadulni.”

    A Kilakoltatásban egy civil aktivistát játszik, aki társaival megpróbálja megakadályozni, hogy egy idős nőt a bedőlt devizahitele miatt kitegyenek a lakásából: „Amikor elolvastam a forgatókönyvet, és átjött, mennyire abszurd, szívszorító és vicces egyszerre, tudtam, hogy részt akarok venni benne. Bennem is van egy jó adag érzékenység a körülöttünk lévő világ problémáira, sok minden van, amit meg szeretnék változtatni magam körül, és nagyon tetszett a szerep összetettsége is. Vera jó családból származik, miközben elesetteken segít, és szembefordul a szülői házból hozott elvárásokkal is. Én is sokszor vagyok úgy, hogy zavar, hogy egyre közönyösebbek vagyunk, ezért szerintem nagyon fontos, hogy élesen húzzuk meg azokat a határokat, amiken túl már muszáj másokért tenni.”

    „Én nagyon örülnék, ha ez a film is hozzájárulhatna ahhoz, hogy az emberek leszámoljanak az előítéletekkel, és eldobják végre a skatulyákat” – tette hozzá.

    A teljes riport az In Style-ban olvasható. A cikkben megszólal még Mészáros Blanka, Hámori Gabriella, Mentes Júlia.

    Női főszerepek
    In Style 2022.06.08 – 93,94,95,96,97,98,99,100,101,102,103,104,105. oldal

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram