Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Visszatér Cannes-ba Mészáros Márta filmklasszikusa

    2021. június 24., csütörtök 10:03

    Mészáros MártaNapló gyermekeimnek című filmje meghívást kapott az idei cannes-i filmfesztivál Cannes Classics programjába.

    A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint ez néhány éven belül a hatodik magyar film, ami bekerült ebbe a szekcióba Jancsó MiklósSzegénylegényekMakk KárolySzerelemFábri ZoltánKörhintaBacsó PéterA tanú és Sára SándorFeldobott kő című alkotásai után. A fesztiválra Mészáros Márta és a Napló gyermekeimnek operatőre, Jancsó Nyika is ellátogat.

    Napló-sorozat első részében Mészáros közvetve saját fiatalkorát dolgozta fel. A filmet 1984-ben a cannes-i zsűri nagydíjával jutalmazták. Az író-rendező idén ünnepli kilencvenedik születésnapját, a világ legjelentősebb női filmalkotóinak egyikeként, Agnès Varda és Vera Chytilová pályatársaként hivatkozik rá a közlemény, aki 1968 óta rendez szerzői filmeket. „Egész életművét végigkísérték az árvaság, a női identitáskeresés, szeretetvágy, az elmagányosodás jellegzetes témái. Öntudatos nőalakjainak lázadása mentén olyan szociológiai hátteret rajzolt fel a hetvenes évek Magyarországáról a női lélek nézőpontjából, amelyet más senki” – írja a Filmintézet.

    A 74. cannes-i fesztivált július 6. és 17. között rendezik meg, a nemzetközi zsűri elnöke Spike Lee amerikai filmrendező lesz. A hivatalos programba három magyar alkotás is meghívást kapott: Enyedi IldikóA feleségem története című filmje az Arany Pálmáért versenyezhet, Mundruczó KornélEvolúcióját a fesztivál idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premieres válogatásban mutatják be, Rudolf OlivérFONICA M-120 című diplomafilmjét pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram