Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Mészöly Miklósra emlékezik 2021-ben az MMA

    2021. január 19., kedd 22:21

    Mészöly Miklós életműve arra példa, hogy miként lehet egy diktatúra szorításában megőrizni a személyes függetlenséget és az alkotói szuverenitást.

    Remekművei Az atléta halálától a Sauluson és a Filmen, a Magasiskolán és a Családáradáson, esszéin át nemcsak új poétikájukkal hatottak, hanem maradandó erővel jelenítették meg a magyar és a közép-európai lét következményeként nemzedékek alapélményévé vált szép reménytelenséget is.

    Az MMA a kettős évfordulón – a járvány miatt megvalósítható rendezvények hiányában – júniusban kerítéskiállítással, egy szeptemberben elkészülő tanulmánykötettel és a tervek szerint az ősszel elkészülő, In memoriamportréfilmmel tiszteleg Mészöly Miklós emléke előtt. 

    A programok közül elsőként Mészöly Miklós elhunytának 20. évfordulója alkalmából a Móser Zoltán fotóiból készülő kerítéskiállítás a nyár elején lesz látható az MMA Bajza utcai épülete körül.

    Az MMA már korábban szorgalmazta a Mészöly-mű alapján, 1970-ben Gaál István rendezésében készült Magasiskola című film digitális felújítását, amely el is készült és a közmédiában január 14-én már be is mutatták a restaurált filmváltozatot.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram