Mi lesz idén a szabadtéri színházakkal? – Pócza Zoltánt újra elnökké választották
2023. április 1., szombat 09:23
Tisztújító közgyűlését tartotta pénteken a Szabadtéri Színházak Szövetsége. Pócza Zoltánt – a Kőszegi Várszínház igazgatóját – egyhangú szavazással újabb három évre választotta elnökévé a szakmai társaság. 2017 óta tölti be ezt a posztot. Alelnök maradt Horányi László, az Esztergomi Várszínház direktora. Másik alelnöknek Nagy Viktort, a Kultkikötő igazgatóját szavazták meg. A közgyűlésen áttekintették a Szabadtéri Színházak Találkozójának idei, Balaton-parti programsorozatát, amelyet június 17. és 24. között rendeznek meg Balatonbogláron és Alsóörsön, a Kultkikötő hangulatos fesztiválhelyszínein. Arról is beszéltek a szakmai egyeztetésen, hogy mi lesz a szabadtéri színházak 2023-as pályázati támogatásával.
Miután a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagszervezetei elfogadták Pócza Zoltán elnök beszámolóját a múlt évi jubileumi programjaikról, eredményeikről – akkor volt ugyanis 25 éves a Szövetség –, a tisztújítás is gyorsan zajlott. Ezt követően rátértek a színházigazgatók a Szabadtéri Színházak Találkozójára, amelyet ebben az évben második alkalommal rendeznek meg. Tavaly a Városmajori Szabadtéri Színpadon zajlott az eseménysorozat.
2023-ban a Kultkikötő a Szabadtéri Színházak Találkozójának házigazdája: az alsóörsi és a balatonboglári helyszíneiken 12 produkció, köztük felnőtt- és gyerekelőadások mutatkoznak be június 17. és 24. között. A Szabadtéri Színházak Találkozója idén kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjaihoz, amelynek keretében szakmai konferenciát is tartanak.
A Szabadtéri Színházak Találkozója lehetőséget ad a szakmai szövetséghez tartozó színházak különféle nyári produkcióinak tovább élésére és bemutatására. „Mindannyian létrehozunk értékes saját produkciókat is nyaranta, amelyek – sok esetben – csak néhány előadást érnek meg. Azt gondoltuk, nagyobb nyilvánosság elé is vihetnénk ezeket”, jegyezte meg Pócza Zoltán a közgyűlést követően. Arról is beszélt: „Rendkívül nehéz helyzetben van a kulturális szféra. Az előadó-művészeti szervezetek számára kiírt egyedi pályázatok között idén nincs külön támogatási kerete a szabadtéri színházaknak. Programokra ugyan pályázhatunk és pályázunk is mindannyian, de nem tudjuk időben meghirdetni a nyári rendezvényeinket, ha a szabadtéri színházak által beadott pályázatokat csak késve bírálják el. Legkésőbb április végén már tisztában kellene lennünk azzal, mire számíthatunk, vagy mire nem. Bízom benne, hogy a pályázat kiírói gondoltak arra is: a szabadtéri színházak májusban nyitnak. A mai szakmai megbeszélésünkön erről is szó esett.”
*
A Szabadtéri Színházak Szövetsége 1997-ben alakult. Már egy évvel korábban Gedeon József, a Gyulai Várszínház akkori igazgatója és Mátyás Irén, a Zsámbéki Nyári Színház akkori vezetője felvetették: a „szabadtérieknek” speciális a működésük, jó lenne egy külön szervezet, amely összefogná őket és a problémáikat, és szükséges az érdekképviselet. Alapelveik között megfogalmazták, mit tekintenek szabadtéri színháznak, például ne csak befogadjon produkciókat, legyen saját bemutatója is. A csatlakozás kritériumai között pedig az is szerepel, hogy az intézmény legalább nyolc éve folyamatosan tevékenykedjen, együttműködjön a település önkormányzatával, vállaljon közszolgálati feladatokat is.
A Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai: Agria Nyári Játékok (Eger), Esztergomi Várszínház, Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház, Kőszegi Várszínház, Kultkikötő (Balaton), Kvártélyház Szabadtéri Színház (Zalaegerszeg), Margitszigeti Színház, Nagyerdei Szabadtéri Játékok (Debrecen), Szarvasi Vízi Színház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szentendrei Teátrum, Városmajori Szabadtéri Színpad, Zsámbéki Nyári Színház.
*
Szabadtéri Színházak Találkozója – 2023. június 17-24.
Alsóörsön, a Kultkikötő Amfiteátrumban tekinthetők meg: Bella Máté – Karafiáth Orsolya: Macskadémon (a Szentendrei Teátrum, a Pinceszínház és a Gergye Krisztián Társulat közös produkciója); Katona Imre: Isten komédiása (Esztergomi Várszínház); Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila: Meseautó (Kvártélyház Szabadtéri Színház).
Az alsóörsi Eötvös Károly Művelődési Ház és Könyvtárban látható: Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni (a Kőszegi Várszínház és a Mesebolt Bábszínház közös produkciója); Férfi és Nő 4X (Összpróba és Kultkikötő Produkció).
Balatonbogláron is számos előadás mutatkozik be: Neil Simon: Furcsa pár – női változat (Szarvasi Vízi Színház); Csukás-mese – Süsü és barátai (Összpróba és Kultkikötő Produkció); Csehov – Kiss Csaba: De mi lett a nővel? (Gyulai Várszínház); A rátóti csikótojás (Agria Nyári Játékok); Boribon nyaral (Összpróba és Kultkikötő Produkció); Göttinger Pál: Szénakutyák (Kőszegi Várszínház); Nyári Krisztián – Horváth János Antal: Az eszméimet nem cserélem – Titkos irodalmi mulatság és kesergés (Városmajori Szabadtéri Színpad).
A Balaton-partjára, Boglárra „költözik” kicsit a budapesti Margitsziget is: a 85 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad történeti kiállítása Színház a tölgyek alatt címmel tekinthető majd meg a Szabadtéri Színházak Találkozója idején.