Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Miklósa Erika 30 éves pályafutását ünneplik a Magyar Tavak Fesztiválján

    2021. április 29., csütörtök 07:24

    A témában tartott keddi online sajtótájékoztatón Debreczeni Ildikó fesztiváligazgató közölte, hogy a fesztivál bővül, idén a Velencei-tó, jövőre pedig a Balaton is csatlakozik. Emlékeztetett arra, hogy a Tisza-tónál két évvel ezelőtt mintegy négyezren vettek részt a programokon, ami kiváló eredmény és ehhez a csodálatos természeti adottság mellett az opera műfaja és sok munka kellett.

    Az ötletgazda elmondta, hogy a Tisza-tavi háromnapos rendezvénysorozat összeállítása nagyjából állandó, az első estén gálakoncert, másnap Tour d’Opera, vagyis kerékpáros túra kulturális csemegékkel, míg az utolsó napon Boat d’Opera csónakos, kajakos, sárkányhajós és SUP-os túra várja az érdeklődőket. Jelezte, hogy idén tervben van egy nulladik nap is, ahol egy gyerekoperával várják a legkisebbeket.

    Miklósa Erika operaénekes, a Magyar Tavak Fesztiválja védnöke hangsúlyozta: évek óta fellép a fesztiválon, ezúttal mindkettőn jelen lesz, mert itt bizonyíthatja, hogy énekel, sportol és még a természetvédelem is a „szíve csücske”. Úgy vélte, a fesztivál mozgatórugója az egymás, a természet, a mozgás és a zene iránti szeretet.

    Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke kiemelte: a rendezvény kinőtte a Tisza-tavat, így most a Velencei-tó, majd jövőre a Balaton is bekapcsolódik. Pataki Bence operaénekes, a Magyar Tavak Fesztiváljának művészeti vezetője a gálaesteket emelte ki, ahol nem híres operaáriákat fognak hallani a jelenlévők, hanem híres művekből együtteseket fognak előadni, lesznek tercettek, kvartettek és szextettek is. Közös a művekben, hogy kötődnek Miklósa Erikához, aki idén 30 éve van a pályán, ezért azt is megünneplik – tette hozzá.

    A július 29-től augusztus 1-ig tartandó Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál a nulladik napon egy egyfelvonásos gyermekoperával veszi kezdetét, másnap Tiszafüreden a Morotva Pihenőparkban Gálaest Miklósa Erikára hangolva címmel az operaénekes pályafutásának 30 éves jubileumát ünneplik meg.

    A harmadik napon kerékpáros tókerülő túra indul, s minden egyes megállónál kulturális programok várják a bicikliseket többek között a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar, Csere László színész, Dancs Annamari erdélyi magyar énekesnő, vagy a 100 Tagú Cigányzenekar és Lugosi Dániel Ali produkciója. Az utolsó napon az abászalóki kikötőből indul a hajós karaván, a megállókban pedig A Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Szent Efrém férfikar és St. Martin várja a vízitúrázókat.

    Az első Velencei-tavi Fesztivál június 18. és 20. között várja az érdeklődőket. A nyitónapon itt is gálaműsort rendeznek Miklósa Erika tiszteletére a kápolnásnyéki Csajághy Laura Színpadon, ahol az ünnepelt mellett fellép többek között Balázs János, Wiedemann Bernadett és Rácz Rita, akik Strauss, Donizetti, Bizet, Verdi és Mozart műveit éneklik.

    A következő napon a kerékpáros-kulturális tókerülő túrán többek mellett a Budapest Ragtime Band, a Vox Mirabilis, a Veszprémben állomásozó Légierő Zenekar, az Iglice népdalkórus, a Gilice néptánccsoport, a Magyar Rhapsody Projekt és a Dr. Jazz Band lép fel. A zárónapon hajós, sárkányhajós tókerülés közben a különböző megállókon zenés programok várják a résztvevőket a Hot Jazz Band, Rezsnyák Róbert vagy a MusiColore énekegyüttes jóvoltából.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram