KulisszaVígszínházSzarvas JózsefHegedűs D. GézaBródy VeraMácsai Pál
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 25., hétfő

    Miklósa Erika pályáról, éneklésről: “A szikra kellett hozzá”

    2020. december 28., hétfő 10:09

    A világ legnagyobb színpadain énekelhet, de mióta párjával örökbe fogadták kislányukat, kevesebb utazást vállal. Miklósa Erikát kérdezte az Index.

    Egész éves „ünnepségsorozatot” tervezett ötvenedik születésnapja alkalmából, ami természetesen koncerteket jelent, de közbeszólt a vírus.

    „Elég alkalmazkodó típus vagyok, szerencsés tulajdonságom, hogy viszonylag rossz helyzetekből is megpróbálom kihozni a jót. (…) Az operai tevékenységem mellett aktívan veszek részt a tehetséggondozásban. A Virtuózok, illetve a Partitúra műsorunk Batta András zenetörténésszel a Duna TV-n rengeteg munkát jelentenek. A Covid első hulláma alatt, amikor nem lehetett ide-oda szaladgálni, kifejezetten örültem, hogy végre otthonról dolgozhatok. A leállás határozottan jót tett a fizikai és a lelkiállapotomnak is” – mesélte az operaénekes.

    Miklósa Erika / Fotó: Nánási Pál

    Az éneklés nagyon komoly fizikai teljesítmény is. Arról szólva, mennyire határozta meg a művészi karrierjét, hogy fiatalon élsportoló volt, Miklósa Erika elmondta: „Nálam ez a kettő nem is igazán választható szét. Tulajdonképpen folytattam a sportolói karrieremet, amikor a felfedező tanárom, dr. Maday Lilla, aki egy esküvőn hallott énekelni, egy Demjén Rózsi-szám alapján megállapította, hogy a világ legjobb Éjkirálynője lehetnék. Ami be is igazolódott. Igen, ez a szikra kellett hozzá. Tinédzserként nagyon sok bajom volt magammal. Bajom volt a testemmel, jött a sérülés is, ami után nem sikerült rehabilitálódni. Főleg mentálisan, nem tudtam, hogy folytassam. Amikor a szikra begyulladt, megint volt célom, ismét dolgozhattam, hogy valamiben a világ legjobbja lehessek. Megkérdeztem Maday tanárnőtől, mit kell ezért tennem. Azt mondta, legyek olyan szorgalmas, mint amilyen a sportban voltam. Ez menni fog – válaszoltam, és megint elkezdtem érezni magamban az erőt, amit elvesztettem a sérülésem után” – mesélte a művész.

    Azt is elárulta, a családban a nagypapja volt az, aki szívesen énekelt, egy egész falunak dalolt házról házra járva: „Anyukám csináltatott nekem egy kis népviseleti ruhát, abban mentem a nagyapámmal, táncikáltam, énekeltem vele. (…) Az utolsó lélegzetével is énekelt. Ma is az a dal a kedvencem, egy cigánynóta. Nem kell nékem a pogácsa…”

    A koronavírusról szólva kifejtette, a kényszerpihenőben az a legrosszabb egy operaénekesnek, hogy nem dolgozik a teste és persze hiányzik a színpad izgalma is, amit csak közönség előtt lehet átélni.

    A teljes interjú itt olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -