A világ legnevesebb operaszínpadain lépett fel, drámai hősnők bőrébe bújt; volt Éj királynője, Giulietta, Violetta, Gilda, Lakmé, Lucia, de a könnyűzene is ott van a szívében, Ha éppen nem a rivaldafényben áll, feleség és édesanya. Miklósa Erikát kérdezte az egy.hu.
A teljes interjút ITT olvashatja.
Idén 50 éves, és épp 30 éve van a pályán. Elismerték már Kossuth-díjjal, Prima Primissima-díjjal, örökös tagsága van a Halhatatlanok társulatában. Erről szólva Miklósa Erika úgy fogalmazott: A minap épp erről beszélgettünk a kőművessel, aki nálunk dolgozik. Azt mondta, kapkodja a fejét, mennyire normálisnak tűnők, pedig szerinte egy ikon vagyok, és ő kívülről fújja az életrajzomat. Hallgattam egy szakadt melegítőben, és csak azt tudom mondani, én is csak a legtöbbet akarom kihozni a szakmámból, mint ő kőművesként. Ebben semmi különbség sincs köztünk. Akkor jött a hír, hogy bekerültem a Halhatatlanok Társulatába. (…) Könnyeztem: előadóként mindig azon dolgozunk, hogy bizonyítsunk saját magunknak, a szakmának, de fontosabb, hogy tetsszen a közönségnek, amit csinálunk.”
Sportolónak készült, és operaénekes lett. Ennek kapcsán elmesélte: “Kiskunhalason született, ahol nincs operaház, nem szaladgálnak az utcán maestrók. Már az óvodában kiderült, hogy nemcsak mozgékony és energikus vagyok, hanem jó a hallásom, tiszta és erős a hangom. Viszont én inkább sportolni akartam, és a szüleim is ezt támogatták. Hamar jöttek a sikerek kisebb bajnokságokon, versenyeken. Aztán lesérültem, rettenetesen el voltam keseredve, mentálisan magam alá kerültem. Majd 17 évesen az egyik osztálytársnőm elhívott verset mondani és énekelni rendezvényekre. Egy alkalommal mindenki más lebetegedett, és a szervező megkérdezte, vállalom-e egyedül a fellépést. Vállaltam. Az eseményen ott volt Maday Lilla énektanár, odajött hozzám, és kimondta a bűvös mondatot: „Tudod, mi van a torkodban, kislány? Te lehetnél a világ legjobb Éj királynője”. Azt sem tudtam, miről beszél. Félve megkérdeztem, nem lehetne-e inkább rock. Annyit mondott, majd rájövök, hogy az opera a csúcs, s hogy 6-8 év alatt sokat fejlődhetek. Rögtön elkezdtem zeneelméletet, összhangzattant, szolfézst, zongorát tanulni. Mindent. 1987-ben kezdtem, és 1990 szeptemberében már ott álltam a Magyar Állami Operaház színpadán.”
Olyan dolgokba is belevágott, amelyekbe operaénekesek ritkán szoktak. Énekelt például Kökény Attilával és Zámbó Jimmyvel is: “A lemezkiadótól érkezett felkérés, hogy énekeljük el a Time to say goodbye című dalt közösen. Először nem tudtam, mit is mondhatnék, de szerencsére volt egy csodás mentorom, egy ikon, akivel nagyon hasonlóan gondolkodtunk, Gregor József. Ő azt mondta: ha minőséget hozok létre, akkor teljesen mindegy, mit csinálok. Nem lehetek annyira önző és arrogáns, hogy azt mondom, csak operát énekelek. Nem pusztán operaénekes vagyok, van egyfajta közvetítői misszióm. Ha azt szeretném, hogy minél több ember megismerje a hivatásomat, hogy megmutathassam, mi is az az opera, akkor oda kell csalogassam az embereket. Szóval úgy voltam vele, hogy ha Gregor József, aki számomra etalon, ezt mondja, akkor nem érdekel, mások mit szólnak hozzá. Végül az élet igazolta, hogy jól döntöttem, nekem ez volt az utam, sok műfajon keresztül kellett átmenjek, hogy kiteljesedhessek” – nyilatkozta Miklósa Erika.