gate_Bannergate_Banner
Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. november 22., péntek
    banner_bigBanner4

    Mikó István: „A színház kitölti az életem, szőröstülbőröstül érdekel”

    2022. december 18., vasárnap 06:16

    Mikó István a kisember figuráról, Háry Jánosról, az 5-ös buszon született ötletről és a Beatles „tagjaként” aratott sikerről is beszélt a Budai Hangnak.

    A teljes interjú a Budai Hangban olvasható.

    „A színház kitölti az életemet. Szőröstülbőröstül érdekel, már minden részletében kipróbáltam magam, talán csak jelmezt nem terveztem”- mondta a lapnak Mikó István.

    A Jászai Mari-díjas színész több mint három évtizede játssza a Švejk vagyok című zenés sörözgetést: „Kisember-figura, bár ebben még hasonlítunk, mivel sem a szó igazi, sem az átvitt értelmében nem vagyok nagy ember. Švejknek ami a szívén, az a száján, bármilyen helyzetben gondolkodás nélkül kimond mindent. Én nem ilyen vagyok: latolgatok, próbálok vigyázni, hogy ne sértsek meg másokat. Az őszinteség szép dolog, de néha csínján kell bánni vele. Švejk ezzel nem foglalkozik. akármilyen témában otthon van, mindenhez hozzászól. Rokonfigurája Hrabal Pepin bácsija, aki ha elkezd egy mondatot, jó, ha egy óra múlva pontot tesz a végére. Természetesség és egyszerűség jellemzi Švejket, akinek ráadásul papírja van arról, hogy hülye. Ez az ő védekezési stratégiája: a hülye azt mond, amit akar. Lehet, hogy én is ugyanazt gondolnám, mondanám, mint ő, de jobban esik a bőrébe belebújva megtenni. (…) Vannak olyan irodalmi művek, amelyek minden korban megtalálják a pillanatot, amikor szólhatnak az olvasókhoz. Hašek műve is ilyen.”

    Hašek hősével tökéletesen egymásra találtak. A kérdésre, összetéveszthetetlen színészi karaktere mennyire befolyásolta a pályafutását, Mikó István kifejtette:
    „Szívesen lennék Cyrano, csak nem biztos, hogy rám osztanák, inkább Ragueneau, a kocsmáros szerepét kapnám meg. Ezért is teremtődött meg a Švejk-előadásom, hogy ne legyen hiányérzetem. Sokszor volt olyan pillanat a pályámon, amikor valamit el akartam mesélni, de épp nem volt hozzá darab. Így inkább megcsináltam magamnak.”

    Nem színészként indult, hanem zenészként. A legenda szerint 1969-ben egy buszon alapították meg korábbi osztálytársával, Gryllus Dániellel a Kaláka együttest: „Az érettségi után történt: Pasaréten szálltam fel az 5-ös buszra, Dani a Fogaskerekű környékén. már egyetemre járt, én meg éppen nyomdaipari tanuló voltam, mert nem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Zötykölődtünk a buszon, és arról beszélgettünk, milyen jó lenne összehozni valami együttest, nem akartunk rockzenekart, mert mindenki azt alapított akkoriban. Megbeszéltünk egy találkozót az Andrássy úti Ádám sörözőbe, ahol végül megszületett a Kaláka. Ma emléktábla őrzi ezt a pillanatot.”

    Arról szólva, nem hiányoznak-e a közös zenélések, elmondta: „Nagyon nehéz egy fenékkel több lovat megülni. Nekem a színház fontosabbá vált, mert sokkal több mindenre adott lehetőséget.”

    Csak ötödjére vették fel a színművészetire, ahol Kazimir Károly volt a mestere, később tőle vette át a Thália/Arizona igazgatását:
    „Végigjártam a szamárlétrát: főiskolásként még csak szöveg nélkül, aztán kaptam egy-egy mondatot, kisebb, majd nagyobb szerepeket. Sok mindent eljátszottam, sokféle műfajban kipróbáltam magam. Elsősorban vidámabb karaktereket alakítottam, de a kedvenceim mégis azok voltak, ahol egyszerre lehetett kacagtatni és megríkatni a közönséget, pont úgy, mint az életben. Nagyon sokat tanultam mindeközben Kazimirtól, akit sokan méltatlanul támadtak. Hogy joggal vagy jog nélkül, az teljesen mindegy. Mindenkit lehet támadni, szeretni és elismerni. A maga idejében progresszív színházat csinált. Senki nem gondolta, hogy előadás lehet a Kalevalából vagy a Csúsingurából. Viccelődtek is vele a színészek, hogy legközelebb majd a telefonkönyvet fogja színpadra vinni. Jó szerepeket játszottam nála, de egy idő után már vágytam a hagyományos színházra. Az viszont egyáltalán nem volt benne a tervben, hogy színházigazgató is legyek, – a Thália mellett és után a Soproni Petőfi Színházat vezettem egy évtizedig -, de annyira kapacitáltak a többiek, hogy végül megpróbáltam. A legnagyobb gyomorgörcsöt mindig az okozta, hogy miként mondjam meg valakinek – akár a barátomnak is -, hogy a következő évadban már nem számítunk rá. Önkéntelenül is átalakult a kollégákkal való viszonyom, nehéz volt utána visszaevickélni a színpadra. Mai fejemmel már nem vállalnám, színésznek tartom magam, és az is szeretnék maradni.”

    A teljes interjú a Budai Hangban olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram