Mikor és hogyan lehet majd színházba menni? – Erre válaszolt Szabó László

Hamarosan újra lehet színházi előadásokat látogatni – ezt mondta a Spirit FM Spirit Show című műsorában Szabó László. A magyar Teátrumi Társaság titkára szerint különböző megoldás van a június 16. utáni lazításokra. 

Előadásokat jellemzően vidéken rendeznek, néhány előadást játszanak majd a vidéki színházban, és több helyen kinyitnak a szabadtéri színházak.

A színházi szakember arról is beszámolt, hogy a pesti színházak nem fognak előadást tartani, ők inkább az augusztusi, szeptemberi évadnyitásra készülnek.

Az újranyitó teátrumokban távolságtartás a legfontosabb kérdés. Korábban felmerült, hogy plexilapokkal választanák el a nézőtéren az egyes helyeket, de ezt az ötletet végül elvetették. A közönségnek maszkot kell majd viselnie, és a színház vezetőknek az a kérése, lehetőség szerint ne világos maszkban menjünk, hanem feketében, hogy “a színészek zavartalanul tudjanak játszani”. 

Azt is kérik, hogy jegyvásárlásra inkább kerüljön sor online és a megvásárolt jegyeket telefonon mutassák be a nézők. 

A Teátrumi Társaság azt az ajánlást fogalmazta meg a nézőtorlódás elkerülésére, hogy már az előadás előtt készüljenek valamilyen programmal, például beszélgetéssel, hogy a nézők egy része korábban jöhessen.

Szabó szerint a közönségtalálkozók szervezésével pedig az érhető el, hogy ne mindenki egyszerre menjen el. 

Fontos elvárása a szövetségnek, hogy az idős színészek életére is vigyázzanak a színházak,.

A teljes beszélgetést itt tudja meghallgatni.

Forrás: /www.atv.hu/