gate_Banner
CannesFarkas DénesRudolf OlivérGergye KrisztiánSzentendrei TeátrumVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. július 29., csütörtök
    banner_bigBannerPost
    banner_bigBannerPost3

    Mikuláskuckó – A Ciróka bábszínház a kecskeméti főtéren vár játékra

    2020. december 9., szerda 16:44

    Bár jelenleg a Ciróka Bábszínház kapui is zárva vannak a nézőközönség előtt, a gyerekeknek mégsem kell lemondaniuk a várva várt Mikuláskuckóról. A Kuckó ugyanis a kecskeméti főtérre költözött, és december végéig ott várja látogatóit! 

    December 4-től az Emléktár-téren nézhetik meg az érdeklődők a Mikulás hálószobáját és műhelyét, amely igazán sok érdekességet és látnivalót rejteget.

    Megcsodálhatják a Ciróka előadásainak számos szereplőjét is, akik három hétre beköltöztek a kis házakba, hogy onnan kívánjanak mesés karácsonyt a gyerekeknek.

    Aki a nézelődés mellett a helyszínen emlék képet is szeretne készíteni, az felülhet a réges-régi szánok egyikére. 

    És mivel nincs bábszínház játék nélkül, a Ciróka arra kéri a látogatókat, vegyenek mindent jól szemügyre, mert indul a KARÁCSONYI NYOMOZÁS! 

    “Nézzétek végig a házikók lakóit és írjátok meg nekünk, melyik előadásunkhoz tartoznak! Ha nem ismernétek fel a szereplőket, akkor sincs gond! A Ciróka honlapján az előadások fotói között sokukra rátalálhattok. Aki legalább három meseszereplőről kinyomozza, melyik előadásban szerepel, részt vesz az év végi sorsolásunkon. A szerencsések családi belépőt nyernek on-line előadásunk egyikére” – számolt be a társulat.

    Mesés karácsonyt kíván a Ciróka társulata!

    banner_bigBannerPost2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka