Hans Zender 1993-ban, bő 160 évvel Schubert ma is döbbenetes hatású dalciklusának megszületése után, az eredeti dalok zongorakíséretét átírta kiszenekarra. Érzékibbé hangolta a versek akusztikáját, szinte érezni, ahogy arcunkba vág a fagyos szél…

A Proton Színház előadását a szemszögváltás teszi különlegessé. A Winterreise az ember egzisztenciális fájdalmát mutatja be, a hang nélküliek méltóságát képviseli. Egy passiójellegű úton kísérjük végig Schubert magányos vándorát, aki konkrét cél és remény nélkül kel útra, akárcsak a mindenkori kivetettek és üldözöttek, mint korunk menekültjei.

A Mundruczó Kornél által választott perspektivát erősíti egy, a német dalokat akcentussal éneklő nem német, azaz idegen színész/énekes. Akcentusa, rossz kiejtése egy jövő nélküli ember elfogadásra és megértésre irányuló vágyát reprezentálja. A színpadon nem a koncerttermek, hanem a mindennapok tragédiája jelenik így meg. Wilhelm Müller verseinek már Schubert korában is politikai jelentést tulajdonítottak és most sem mint a biedermeier kispolgár drámája hangzanak el. A főszereplő otthontalansága, jövőnélkülisége, elveszettsége Schubert zenéjét demokratizálja.

Mundruczó Kornél, a koncertszínház rendezője így nyilatkozott az előadásról: „A Téli utazás számomra az úton levés apoteózisa. Örökké úton lenni. Várakozni, nem tudni mire. Mint a Purgatóriumban. Számomra az emigránsok Purgatóriuma olyan, mint egy mindenkori menekülttábor. Mindenki odakerülhet, de senki nem tudja, mi alapján ítélkeznek felőle.

Schubert traumatikus motívumai különleges lehetőséget biztosítottak a számomra, hogy az ember örök idegenségéről gondolkodhassak. És hogy feltegyem a kérdést, vajon a művészet oltalmat adhat-e, amikor létezésünk alapvető feltételei kérdőjeleződnek meg?

A videoinstalláció filmkockái valóságos magyarországi menekülttáborok lakóit örökítették meg. A velük töltött idő inspiratív tapasztalat volt, amely egy-egy sokatmondó jelenet segítségével szembesített bennünket megannyi ember alapvető egzisztenciális problémáival. Ahogyan megmerítkeztem az elhagyatottság és reménytelenség e világában, olyan mély megrendülés fogott el, amelyről szavakkal már nem, csak zenével lehet számot adni. A menekültek általános bizonytalansága, strukturálatlan létezése, szinte öntudatlan vegetálásának réme vagy valósága mögé a zene teszi ki a felkiáltójelet.”ű

„Mocsári mennyeien játszik az elátkozott emberiség romjai között, mintha Polanski filmjének zongoristája lenne („A zongorista”). Szemenyei kiegyensúlyozatlansággal énekel a zűrzavarban, miközben valami főzetet rágcsál egy konzervdobozból.

Zene, népdaléneklés. Katalepsziás dallamok. Realisztikus videóinstallációk, egy erősen politikai felhangokkal bíró műben. És egy emberiközeli díszlet -Büki Dóra munkája-, amely már önmagában is képes a nézőt az emigráció drámájába katapultálni, magányos lelkek között vándorló lélek háborgásának forgatagába” – írta a produkció kapcsán a klpteatro.it.

Jegyet itt válthatnak a budaörsi előadásra.