Ha valaki, hát Gálvölgyi János sokat tud arról, milyenek voltak a pesti éjszakák a hatvanas- hetvenes években. A Ki mit tud? után a Kamara Varietéhez szerződött, és máig szép emlékeket őriz azokból az időkből.A Story Gálvölgyi Jánost kérdezte az emlékeiről.

„Ma már nincs olyan éjszakai élet Budapesten, mint egykor! (…) A Kamara Varietében minden hétköznap két elő adás volt, hétvégén pedig három. Az első fél hatkor kezdődött: a színészek játszottak egy egyfelvonásos darabot, aminek fél hétkor vége is volt, és utána mentek a színházakba. Utána következett egy műsorrész artistákkal, kígyóbűvölőkkel, humoristákkal. Ebben szerepeltem én is. Fél tízre aztán visszaértek a színészek, akik újra eljátszották az első darabot, utána pedig még rengeteg helyen lehetett fellépni: Corvin Étterem, Savoy, Emke – ahol Hofi is kezdte egy hangszereket utánzó „Hol vannak a régi, pezsgő pesti éjszakák?” (…) Aztán ott volt még a Telefon Bár, ahol minden asztalon volt egy telefon, és ha valakinek megtetszett egy csinos hölgy a négyes asztalnál, nyugodtan felhívhatta. Az éjszakai élet Nemzeti Színháza pedig a Moulin Rouge volt és a Béke Kupola. Nagyon vágytam rá, hogy felléphessek ott, végül az utóbbihoz volt köthető életem legrövidebb szerződése. A műsoromban Morgenstern-verseket mondtam különböző színészek hangjain. A fellépés közben tudatosult bennem, hogy a közönség szinte kizárólag külföldiekből áll. Sírva jöttem le a színpadról, és rögtön szerződést is bontottam” – mesélte Gálvölgyi János.

A fellépések után pezsgő társasági élet volt a Fészek Művészklubban és a Rátkai Márton Klubban. „Amikor dolgoztam, vagy éppen Juditnak udvaroltam, ezekre a helyekre jártunk. Micsoda idők voltak! A Rátkai Presszót Bakos Antal, az MTK intézője vezette, akit mindenki Bluminak hívott. Éjfél után már olcsón vagy ingyen adta nekünk a megmaradt svédgombát és egyéb ételeket. A Fészekben kiváltságosnak érezte magát az ember, ha odaülhet Fényes Szabolcs asztalához, ahol Szirtes György és Rátonyi Róbert is iszogatott. Vagy odakucorodhatott Királyhegyi Pál mellé, és hallgathatta a nagy írót és humoristát, mondjuk, Latinovits Zoltánnal együtt. Olyan volt, mintha az ember a művészek panoptikumában járna, csak itt mindenki élt. Szép emlék, hogy Felföldi Anikóval, Koós Jánossal, Kibédi Ervinnel vagy éppen Rátonyival, miután végeztünk a Kamara Varietében, még együtt beültünk valahová” – árulta el Gálvölgyi János.

Mindez a múlté, ma már nem találkoznak a művészek egy-egy előadás után. „Nem csak az időskorom mondatja velem, hogy nincs ez jól így: világvárosnak mondjuk magunkat, de már nincs klasszikus éjszakai élet Budapesten. Amikor minden színésznek autója lett, szépen lassan ennek a kornak is leáldozott, már senki nem ivott, már senki nem sétált át a művészklubok valamelyikébe, mindenki sietett haza” – tette hozzá Gálvölgyi.

A teljes riport a Story-ban olvasható.