Az Átrium új bemutatója, a Mefisztó június 27-i premierje kapcsán Szentgyörgyi Rita beszélgetett Alföldi Róberttel, többek között a próbafolyamatról, az Urbán Andrással való közös munkáról és sok más aktuális kérdésről.
– 2013-ban színháztörténeti jelentőségű volt a Mephisto búcsúelőadása a Nemzetiben, az Alföldi-korszak temetése. Milyen érzés volt újra találkozni az anyaggal egy más felfogásban?
– Nagyon örülök, hogy ilyen legendája van annak az előadásnak, de azóta eltelt lassan tíz év, és ez most egy teljesen másik helyzet.
Igazat szólva a próbák során eszembe se jutott a nemzetis előadásunk. Az idő múlása, illetve az előadás konkrét társadalmi közege, pillanata annyira meghatározó, hogy fel sem merült bennem az összehasonlítás.
Meg hát ez a mostani Mefisztónk nagyon más lett.
– Nyomokban tartalmazza csak Klaus Mann Mephistóját, többnyire improvizatív elemekre épül?
– Azt gondolom, hogy ha nem is szó szerint a Klaus Mann-regény, de maga a Mephisto-problematika nagyon is benne van a mi előadásunkban. Az, hogy a Mephisto aktuális, nem újdonság. Urbán András rendezőnek a társadalomelemzésétől vagy a társadalmi problémákhoz való hozzáállástól, nyíltságáról és expresszivitásától tud még inkább arról szólni, amiben élünk. Egy nagyon pontosan megtalált stílusban, erővel, kétségbeeséssel, hangosan.
Aki bármennyire is ismeri az ő munkásságát, tisztában van azzal, hogy az előadásai nagyon politikusak, a szó állampolgári értelmében, amit én is nagyon fontosnak tartok a színházban.
Pont annyit változott a világ az elmúlt tíz évben, hogy az én kvázi halkabb, klasszikusabb formájú Mephisto előadásom alapanyaga ma, Urbán fogalmazásmódjával, intenzitásával, mindenféle finomkodást nem tűrő nagyon kemény helyzetfelmutatásaival sokkal inkább zsigerien tud megszólalni.
– Rokonságot érzel Urbán tabudöngető, provokatív színházával?
– Engem lenyűgöz az András „balkáni” színházának furcsa, csodálatos kulturális keveredése. Urbán András Szerbiából jön, ahol a színház nagyon erősen fogalmaz, beleáll, vállalja a felelősséget, nem próbál semmilyen módon sem áthallásokkal dolgozni. Azt gondolom, hogy minimum ilyen stílusban kell beszélni társadalmi problémákról. A magyar színházban inkább azt szeretik az alkotók és a nézők is, ha kicsit megfejtősebb.
– Az Átrium Mefisztó-átirata egyfajta önreflexió mindkét oldal, a hatalmat elszenvedők és a hatalmat gyakorlók gyávaságairól, megalkuvásairól a művészetben.
– Amikor olyan helyzet van, hogy a hatalom mindenbe beleszól, fontosak a személyes döntéseid. Soha nem csináltam titkot a véleményemből, abban, hogy a szakmánk mélypontra jutott, mindannyian vastagon benne vagyunk. Ne csodálkozzunk, ha bizonyos helyzetekben meghozott választásainknak van következménye.
A kommunikáció hiányán túl szerintem nagyon sokat ártott a színházi világnak, hogy mindenki szereti fényezni, tökéletesnek hinni magát. Az évek során adódtak helyzetek, amikor fel kellett volna venni a telefont, és vállalni akár rossz szájízű beszélgetéseket is.
A magyar színházi szakma nagyon sokat tehet arról, hogy válságba jutott.
– Hajlamos vagy önvizsgálatra?
– Hogyne. Anélkül lehetetlen valós mondatokat kimondani. Ugyanakkor persze néha gondolkozom azon, hogy vajon mennyire „hatékony” az, hogy nagyon sokat jártatom a számat. De azt hiszem, egy bizonyos pont után nem volt más választásom, ha nem akartam magam teljes mértékben hitelteleníteni.
Vannak olyan élethelyzetek, ciklusok, évek, társadalmi vagy szakmai pillanatok, amikor a saját önazonossága megőrzése érdekében nincs az embernek más választása, mint hogy belekerül egy furcsa megmondószerepbe.
– A társadalom minden szegmensét behálózza a höfgeni jelenség, az önbecsapás, a behódolás a feljebbvalónak. A változás reménye motivál?
– Nagyon örülnék annak, ha végre sok ember rájönne, hogy a mostani rendnek meg kell változnia, és innentől kezdve a döntései ennek szellemében történnének. Ugyanakkor mindent el tudok képzelni. Fogalmam sincs, hogy ha mondjuk a ’60-as években be akartak volna szervezni besúgónak, lettem-e volna annyira tökös, hogy ne zsarolhassanak. Ezek bonyolult, kívülről pedig valósan megítélhetetlen helyzetek. A saját életemben próbálok hű maradni valamiféle normalitáshoz. Nagy kérdés, hogy lehet-e romantikusan elvárni másoktól, hogy eszerint válasszanak. Jobban lehet tőle aludni, persze a dolgok nem ilyen egyszerűek, nem fekete-fehérek.
– Csatlakoztál Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti 99 Mozgalmához. Milyen ígéretet látsz benne?
– Szeretnék egy olyan országban élni, ahol a politika szolgálat, és nem akarja meghatározni az életem minden pillanatát – lásd legutóbb a propagandatörvény megszavazása.
Szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem foglalkozom a politikusokkal, és a politikusok sem foglalkoznak velem.
A 99 Mozgalom megpróbál szakmai alapon visszanyúlni ahhoz, hogyan kell egy országot vezetni, nem pedig Messiásként gondolkodik róla.
Szerző: Szentgyörgyi Rita