Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Minden feltételnek megfeleltem” – Rátóti Zoltán Sándor Erzsi soraira is reagált

    2022. február 18., péntek 16:25

    Fölösleges lenne továbbra is arról vitatkozni, hogy abban a háborús helyzetben ki, mit és miért mondott – szögezi le Rátóti Zoltán, az SZFE új rektora, akit a megválasztása körülményeiről, az őt ért kritikákról és az egyetemmel kapcsolatos új terveiről kérdezett a Mandíner.

    „Rátóti Zoltán nem lehetne rektor a világ egyetlen valamirevaló egyetemén sem” – írta Sándor Erzsi a Népszava hasábjain, ahol a végzettsége hiányát rója fel a színésznek. Ennek kapcsán Rátóti úgy nyilatkozott: „Ha valaki veszi a fáradtságot, és elolvassa az egyetem honlapján a rektori pályázat kiírását, láthatja, hogy minden feltételnek megfeleltem.”

    Áder János köztársasági elnök a Színház-és Filmművészeti Egyetem Egyetem rektorává nevezi ki Rátóti Zoltánt / Fotó: MTI, Bruzák Noémi

    Arról szólva, nem volt-e összeférhetetlenséggel kapcsolatos akadály, azt mondta: „Nem. Ha kuratóriumi elnök lettem volna, akkor beszélhetnénk összeférhetetlenségről, hiszen a kuratórium elnöke nem lehet rektor. Több olyan egyetem van, ahol a rektor kuratóriumi tag is, akárcsak az én esetemben.”

    Azt nyilatkozta korábban, hogy művészeti vetélytársakból politikai ellenfelekké váltak a szakma bizonyos szereplői azóta, hogy Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy „földönfutóvá válhatnak, ha új vezetése lesz az országnak”.

    (pontos idézet: „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot. Így van ez rendjén.”)

    „Nyilván már korábban is voltak ilyen jellegű különbségek vagy konfliktusok. De mostanra nagyon megmerevedtek a határok, teljesen elmélyültek az árkok, illetve bebetonozódtak az álláspontok. Sokan a hallgatással is beleálltak, amikor elfogadták a fenyegetőzést. Éppen a szakma védelmében kellett volna megszólalnia a másik oldalnak is, amikor ez az ominózus mondat elhangzott. (…) ” – fogalmazott Rátóti Zoltán.

    Terveiről szólva úgy fogalmazott: „Nem volt olyan jellegű tervünk, hogy az oktatás struktúráját megváltoztassuk. Amit változtattunk egyébként, az a színészek felvételijével kapcsolatos újítás, mely szerintem régóta indokolt lépés volt. Fontosnak tartottuk, hogy ne öt percben próbáljunk meggyőződni egy felvételiző alkalmasságáról, hanem már a legelső alkalommal, amikor több száz diák érkezik az első rostára, legalább tizenöt- húsz percet adjunk mindenkinek. Időben be lehet szorozni, hogy micsoda rátartással kellett megszervezni ezt. Szarvas tanár úr is sokszor hangoztatja, hogy az odafigyelés az egyik legfontosabb pedagógiai módszer. A másod- és harmadrosta esetében szintén kitágult az az időintervallum, amit a diákoknak garantálunk. Még azoknak is megadjuk a nekik járó minőségi időt, akikről esetleg már két perc után látszik, hogy biztosan nem alkalmasak. Az oktatás minősége és az oktatás széleskörűsége nagyon egyedivé teszi a Színművészeti Egyetemet. Rengeteg egyéni óra van, ez más egyetemeken nem jellemző. Jellegzetesség, hogy kiscsoportokban is sokat dolgozunk, ami szintén azt feltételezi, hogy mindenkire jut idő. Ami még az oktatást illeti, szeretnénk visszahozni olyan órákat, képzéseket, amelyek az utóbbi években elmaradtak. Nagyon sokat táplálkozom a saját korábbi főiskolás emlékeimből. Meglepetés volt számomra, hogy mára kikopott a lovaglás vagy az akrobatika oktatás, ami szerintem hozzátartozik egy színész képzettségéhez. Ezeket a lehetőségeket újra építjük.”

    Azt is elárulta, hogy sikerült „leigazolni” Anatolij Vasziljev, legendás orosz rendezőt: „Minden a személyes kapcsolaton múlik. Vasziljevnek évtizedekre visszanyúló komoly kapcsolata van a hazánkban folyó színházi élettel. (…)”

    A felvetésre, érdemes lesz-e oroszul is megtanulni előbb-utóbb, ha Vasziljev kurzusaira szeretne járni az ember, azt felelte: „Nem kell oroszul tudni, hiszen lesz tolmács, de az biztos, hogy az évek alatt fog az orosz nyelvből is ráragadni valami a diákokra, és az sem kizárt, hogy fel kell majd venniük a képzésben újra az orosz nyelvet. (…) Biztosan nem fog ideköltözni. A terv az, hogy havonta egy hetet itt tölt majd. Vasziljevnek lesznek segítői, akik felügyelik a munkát, amíg ő nem tartózkodik itt. Illetve a covid-helyzet bebizonyította, hogy sok mindent lehet kontrollálni és felügyelni online is, tehát biztosan erre is lesz majd példa.”

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram