A Fórum Színház új előadása az, Aki túsz, aki nem, jövök! ízig-vérig komédia a túszejtő Magyar Attila és a túsztárgyaló Beleznay Endre játékával, de ott rejlenek benne az emberi drámák is. Ha közelről nézem: dráma, ha távolról: vígjáték – mondja Magyar Attila, akit Marton Éva kérdezett a produkció kapcsán.

Beleznay Endrével találtuk ki a történetet alapját 10 évvel ezelőtt, s megkértük az Ürmös Zsolt-Kövesdy Miklós Gábor szerzőpárost, hogy írjanak belőle darabot. Egy túsztörténetről van szó, amelyben az általam játszott Reményi Oszkár könyvelő fogságba ejti a nézőket, de Tarnavölgyi Üzgür túsztárgyaló végül kiszabadítja őket. A művet számtalan okból nem tudtuk bemutatni, ezért addig a fiókban maradt, amíg Fórum Színház igazgatójának, Németh Kristófnak meg nem említettük tavaly – ő ugyanis rögtön ráharapott. Idén nyáron végül Szentendrén debütált az előadást. Ezalatt a tíz év alatt nagyot változott a világ, sokkal drasztikusabb, ugyanakkor néhány témában, sokkal szenzitívebb lett az a közeg, amiben élünk. Az előadásban olykor megjelenik kivetítőn egy Tv-híradó paródia is. Ma egészen más a tartalom, mint anno, az is módosult, hogy mi lehet egy poén tárgya.

A ti darabotok a vígjáték, a bohózat, a stand-up comedy elemeire épül. Mennyire kell egyensúlyozni a szórakoztatás és az érzékenység vékony mezsgyéjén?

Kell, nagyon is kell. Az, hogy milyen lesz a produkció hangulata, hangsúlya, az az előadás elején rajtam múlik. Azzal indul, hogy bemegyek és túszul ejtem a nézőket. Nekem kell bevonni a jelenlévőket úgy, hogy azt érezzék, ez egy interaktív bohózat. Van egy időkeretem, hogy elfogadjuk a közös játékszabályt, s csak ezután jelenik meg a színen Beleznay Endre.

Bár van egy szövegkönyv, nagyon sok lehetőségetek adatik az improvizációra. Mennyire alakítja az előadást az, hogy hol és kiknek játszotok?

A helyszín tekintetében univerzális az előadás, játszható szállodában, étteremben, szabadtéren és kőszínházban is. A sztori, a szerepem szerinti túszejtő követelései mindig ugyanazok, de beépítjük az adott helyszínt, az interakciók ennek függvényében alakulnak.

A bevágott híradós jelenetek tükröt tartanak arra is, ma hogyan működik a média.

Minden színdarab, még egy habkönnyű is tud mélyre menni. Abból, ahogy Endre, a sztár túsztárgyaló, aki jó kapcsolatot ápol a médiával, magas rangú politikai vezetőkkel megnyilvánul, sok mai történetre is asszociálhatunk. Beköltöznek a játékunkba a jelen kérdései is.

Két láthatatlan szereplője is van az előadásnak, a túszejtő mamája és egy miniszter, akikkel telefonon beszéltek, de csak a válaszaitokból rajzolódik ki az ő karakterük. Mennyiben alakítják a történetet, a ti karaktereiteket?

Például innen derül ki, hogy ez az első túszejtésem, nem vagyok profi, sőt, csak úgy hozta az élet. Tönkrement a házasságom, a feleségem megcsal, válni akar, és a munkám is válságba került. A játék szerint úgy vélem, hogy a mindenkori nézők között ott ül a feleségem. Őt keresem.

Ez innentől dráma is.

Igen. Erre is igaz az a színházi mondás, hogy ha közelről nézed, dráma, ha távolról, akkor vígjáték. 

Régi szakmai barátság a tietek Endrével, ami inspiráló egy ilyen imprókkal teli darabban, ugyanakkor erős karakterek is vagytok. Oda kell figyelnetek, hogy ne „nyomjátok le” egymást?

A teniszben is mindig jó egy ugyanolyan erősségű sportemberrel vagy akár egy kicsit jobbal játszani, különben nem izgalmas a játék. Nincs rivalizálás kettőnk között, lehetőségünk van a saját karakterünket kidomborítani. Az előadást Szentendrén nagyon szerették, akkor ment először nézők előtt, mi pedig rendkívül kíváncsiak voltunk, hogy működik, az ő hatásukra változtattunk is néhány dolgon, volt, amit kihagytunk, máshol kicsit hozzá írtunk.

A Fórum Színház magánszínház, néhány éve hozta létre Németh Kristóf. Társulat vagytok vagy előadásokra álltok össze? Ma hogyan él meg egy magánszínház? 

Sokkal nehezebb dolga van egy ilyen teátrumnak, mint a kőszínházaknak, miközben most nagyon sok kőszínház is nehéz helyzetbe került… Senkinek sem könnyű, ha színjátszásra adja a fejét. A színpadon ugyanolyan akarattal és hittel dolgozunk. Az egyik legnagyobb különbség az, hogy egy utazó-színház, mint a miénk, nem tud akkora szeletet kiharapni magának, hogy el tudja tartani a színészeit. Ilyen értelemben nehéz a kőszínházakkal versenyezni. Jópáran – akik állandó színészei vagyunk a Fórum Színháznak, szeretünk ide tartozni, egyetértünk a színház műsorpolitikájával, de más helyeken is kénytelenek vagyunk dolgozni, hogy megéljünk. Endre és én is szabadúszóként dolgozunk, de a Fórumot megpróbáljuk előnyben részesíteni, sok mindent megteszünk azért, hogy a más fellépéseink ne ütközzenek vele. 

Sokat játszol a Madáchban, a Centrál Színházban is. A szükség mellett művészként is kell neked, hogy ennyi helyen játszhass?

A színész áll az „utcasarkon” és várja, hogy felkérjék „táncolni”. A felkéréseket úgy kell összehangolnom, hogy ne ütközzenek egymással, hogy legyen időm felkészülni, amit néha nagyon nehéz összeegyeztetni. A covid időszakában padlót fogtam, másfél évig semmi bevételem nem akadt. De a szabadúszásnak ez a kockázata.

Marton László osztályában végeztél, onnan szinte egyenes út vezetett a Vígszínházba. Ott más szerepeket játszottál, most túlsúlyba kerültek a vígjátékok, a zenés darabok. Mennyiben volt a te döntésed ez a másik út?

A diplomám minden műfajra hitelesít, de valóban, miután bekerülsz egymás után több vígjátékba, esetleg ott ragadsz. Ebből a skatulyából aztán nehezen lehet kikerülni.

Bánt?

Nem bánt. Nagyon ritkán mondok nemet egy felkérésre. Amit megkapok, azt eljátszom.

A biztonság miatt vagy ilyen a személyiséged?

Leginkább a szörfözéshez tudom hasonlítani, néha leesem róla, néha jó hullámot kapok, néha a hullámok hátán a felszínen maradok. 

Annak idején miért hagytad ott a Vígszínházat?

Úgy éreztem, nem kaptam meg azokat a szerepeket, amik passzoltak volna hozzám. Amikor többedszer látod a kiírásban, hogy nem rád osztották a vágyott karaktert, pedig szívesen nekiugrottál volna, akkor fogod magad, felmész az igazgatóhoz és felmondasz. A „mi lett volna ha”-ban nem hiszek, de tudom, hogy színesebb pálya adódott így, mintha ott maradok.

Korábban pályáztál a Budaörsi Színház vezetésére is. Igazgatnál ma is társulatot?

Budaörsön művészeti vezető voltam. A színházigazgatás nem vonz, de a tanítás, vagy inkább a tapasztalat megosztás, az igen. Hatvan éves leszek, felgyülemlett bennem sok minden, amit szívesen megosztanék azokkal, akiket érdekel ez a pálya.

Ez abból is fakad, hogy te magad is amatőrként kezdted a pályád?

Valóban amatőr színjátszóként kezdtem Debrecenben, tizenkét éves korom óta lépek színpadra, de nem ez motivál, sokkal inkább az, hogy mára oly mértékben megváltozott a világ, hogy jó lenne minden információt és tapasztalatot átadni a következő generációnak értékmentés céljából. Meggyőződésem, hogy jól csinálnám. Milyen jó lenne, ha például a Színművészetin castingolnák az ott tanítókat a hallgatók előtt és végül az maradna, akit a diákok megszavaznak. A versenyt és a megmérettetést az élet más területein is hiányolom.

A Cápák között című műsorba pároddal, Helyes Georginával és Korponay Zsófia színésznővel jelentkeztetek, egy olyan vállalkozást mutattatok be, amelynek termékei és szolgáltatásai a kisgyermekek játékos fejlesztésére épülnek. Ez szól arról, hogy mennyire invenciózus vagy… És mintha az általad bejárt sok-sok út nagyon is egy pontba tartana…

A kulcsszó nálam az edukáció. Az OkosMese olyan projekt, ahol komoly témákkal, mint például környezetvédelem, felelős állattartás, az emberi viselkedés foglalkozunk, amiket kisgyerekeknek szeretnénk feltárni a mai viszonyoknak megfelelően, játékosan. Magam is folyamatosan tanulok, mert úgy érzem, a világ sokkal komplexebb annál, semhogy egyetlen szeletét ismerjük. Számomra a világ megismerése most kezdődik, lehet, hogy kicsit későn, de remélem, még időben…

Szerző: Marton Éva

Fotó: Forgács Bea