Kováts Adél és Kováts Laura Rozália. Szemvillanás és összemosolygás. Szavak és csendek. Másság és azonosság. Mozdulat és bénultság. Félbehagyott és befejezett mondatok. Anya és lánya. A szárnyaló művész és szárnybontogató gyereke. Különös szimbiózis. A Nők Lapja kérdezte őket.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2021.11.24 – 10,11,12,13. oldal

Rozi elsőként nevéről beszélt, hiszen kislányként még a legtöbben Laurának hívták, most azonban a Rózáliát használja: „A dédnagymamám viselte ezt a nevet. Nem ismertem. Pici voltam, amikor meghalt, mégis olyan, mintha ismernénk egymást. Mindig melegség önt el, ha rágondolok. Úgy érzem, a mai napig fogja a kezem, és anyáét is.”

A kérdésre, mit szól ehhez Adél, a színész-igazgató kifejtette: „Mindig hittem, hogy minden történésnek oka van. Lelkileg és fizikailag kész voltam a gyerekvállalásra, amikor Rozi megfogant. Nagyon vártam. Hiszem, a lélek dönt, hová szülessen a test, és ő minket akart. Amikor 1999. szeptember 27-én 41 centivel, 1350 grammal koraszülöttként a világra jött, később pedig kiderült, problémák vannak vele, hogy az agykamrákból a víz elvezetéséhez söntöt kell a pici fejébe operálni, óriási trauma ért. Akkor még nem tudtam, ez csak a kezdete Rozi kálváriájának. Később megértettem, ő lélekként nem csupán minket választott szüleinek, hanem ezt a földi utat is, amit jár. Az életfeladatát teljesíti. Mi csupán mellette vagyunk.”

Rozi arról is beszélt, hogy fogadta a család, hogy édesanyja a Radnóti Színház igazgatója lett: „Nehéz színházigazgató gyerekének lenni, de anya szép sikereket ért el, és én nem akartam korlátozni Sokat volt és van távol, mindig csörög a telefonja, de mi jól fogadtuk a kinevezését, örültünk. Hat éve és tavaly is megkérdezett minket, apát és engem, hogy mit gondolunk, mit tegyen. És mi biztattuk! Tudtuk, óriási dologra vállalkozik, de képes megcsinálni, és ez örömöt okoz neki. (…) Kevés nő büszkélkedhet ilyen és ennyi eredménnyel.”

A felvetésre, miszerint kevesen tudják, milyen a színpadon kívül, Adél elárulta: „Szenvedélyes, türelmetlen, és sokszor impulzívan reagálok dolgokra. De az anyaság nagyon jó hatással volt rám, türelmesebb lettem.
A sérülések, fájdalmak nagy tanítók. Természetesen vezetőként is tudnom kell uralkodni magamon minden helyzetben. (…) Az igazgatás, nőként, ráadásul belülről a hierarchia élére kerülve, óriási kihívás. Egyébként a színházigazgatás kicsit olyan, mint a gyereknevelés, az embernek tudnia kell odafigyelni, elfordulni, engedni, keménynek lenni, nem sorolom tovább. Azt tudtam, vezetőként kötelességem jól bánni a munkatársaimmal, az érzelmeimmel, ha szükséges, önfejlesztés révén is.”

Rozi most a saját életéről írt könyvet Belső tenger címmel, ami négy fejezetre oszlik: „Víz. Föld. Tűz. Levegő. Mind szerethető szimbolika. Sokat segített a szerkesztőm, a tematikát ő találta ki. A víz az életem kezdete, a vízfejűség. A föld a fejlesztésem időszaka. A tűz a kamaszkor, a nagy lobbanásokkal. A levegő pedig mindezek lecsengése. Vannak érzelmes és kevésbé érzelmes fejezetek, a tűz pedig olyan dolgokat, témákat taglal, amelyek feldolgozása bárki számára fontos lehet.” Arról szólva, hogy őszinteséggel mesél mindenről, Rozi úgy fogalmazott: „Másképp nincs értelme. Én nem a képek, hanem a szavak erejében hiszek.”

Adél szerint ez egy fejlődéstörténet: „Rozi találta ki, hogy a könyve végén legyen egy úgynevezett KÉK rész. Ez azt jelenti: „Könnyen Érthető Kommunikáció”. Azoknak szól, akik nem képesek végigolvasni, akik a szövegértésben akadályozottak, mint bizonyos autisták vagy enyhe értelmi fogyatékkal élők. Rozi KÉK rész ötlete úttörő, hiszen ilyen nem jelent meg még magyarul.”

„Nekem így, hogy kiírtam magamból az érzéseimet, könnyebb földolgozni mindazt, ami velem történt. Ha úgy tetszik, elengedni a fájdalmaimat, kétségeimet, a sérüléseimet, és ez jó. (…) Már felszabadult vagyok, kész az új kihívásokra” – mesélte Rozi.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2021.11.24 – 10,11,12,13. oldal