Színház, közösség és játék, amiben annyira elmerülsz, hogy akár el is felejted, hogy épp dolgozol. Erről is mesélt a Kultúra.hu interjújában Hirmann Blanka.

A teljes interjú itt olvasható.

Hirmann Blanka elsőként arról mesélt, hogy egyetemistaként szeretett bele a báb műfajba:

„A gimnázium elvégzéséig nem is hallottam erről a pályáról… Nem tudtam eldönteni, mit szeretnék csinálni. Pszichológiát hallgattam, magyart és anglisztikát is, túl sok minden érdekelt. A színház is, de nem találtam a helyét az életemben. Az Örkény Színház ifjúsági programjába jártam akkoriban, ott hallottam először erről a szakmáról, és éppen akkor hirdették meg a felvételit a Színház- és Filmművészet Egyetemen a második drámainstruktor-osztályba. Szóval ez véletlen és végtelenül szerencsés csillagállás volt inkább, mint tudatos készülés.”

A szakember szerint a drámainstruktor az, aminek mi kitaláljuk: „Egyébként nem lőttél mellé: ez a szakma a színház, a pedagógia, a közösség és a játék metszete, legalábbis számomra, és ezt a hivatást így is választottam. Tudtam, hogy emberekkel foglalkozni és alkotni, mindenekfelett pedig játszani akarok.”

A kérdésre, mely foglalkozásokra, programokra a legbüszkébb, és miken dolgozik jelenleg, kifejtette:

„Azt hiszem, ez kicsit afféle „melyik a kedvenc gyereked”-szerű választ igényelne… Mindegyik programot más miatt szeretem, főleg mert mind nagyon mást ad. De elképesztően büszke vagyok például a BábMozgató alkotóműhelyes csoportomra, amelynek tagjaival Kovács Judit színművész kolléganőmmel már harmadik éve dolgozunk együtt heti rendszerességgel. A gyerekek elképesztően kreatívak, és szerintem remek csapatot alkotunk velük.

A legújabb programunk a #kivagyok-session című önismereti workshop gimnazistáknak, fiatal felnőtteknek. Ez új terep, ilyesmit még nem csináltunk – illik az alapjául szolgáló előadáshoz, ami a Kísérleti Stúdió második bemutatója, a Nem félünk a sötétben. Ezt Podlovics Laura rendezte, és vele, valamint az előadás tervezőjével, Virág Viviennel dolgozunk a sessionön is. Egyetértettünk abban, hogy az előadás által feszegetett témák intimebbek és sokrétűbbek, mint a szokásos, körülbelül 45 perces feldolgozó foglalkozások. Így született meg a kétórás elmélyülés ötlete, amelynek során különböző színházi és képzőművészeti eszközökkel fejtegetjük az énképünket.”