Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 21., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Mindenemet ennek a szolgálatnak adtam” – Interjú Fabók Mariann bábművésszel

    2021. december 13., hétfő 06:00

    Azt mondja, mindig színésznek készült, de hogy majd a bábszínészet lesz a jövője, nem sejtette. A Színház- és Filmművészeti Egyetem és a miskolci színészévek után véletlenek, meg egy nagy adag bátorság kellett ahhoz, hogy létrehozza különös, szobányi játszóterét, a Fabók Mancsi Bábszínházát. 

    Bábszínész szakosként végeztél a Színművészetin, majd a pályakezdés éveiben a Miskolci Nemzeti Színházban játszottál. Mikor dőlt el, hogy visszatérsz a bábozáshoz?

    Számomra is titok, mikor dőlt el, hogy bábok nélkül nem teljes az életem. De az utamat nem nevezném a bábokhoz való egyértelmű visszatérésnek. Ebben a furcsa egy plusz egy fős színházban, amit a férjemmel, Keresztes Nagy Árpáddal működtetünk, valahogy egyszerre van jelen a prózai színészi és a bábos jelenlét. Saját személyemben is karaktert hozok létre, s a magam által mozgatott bábbal lépek kapcsolatba. Mindeközben igyekszem, hogy a bábom teljesértékű játékostársam legyen. Ezért inkább egy olyan folytatásnak nevezném, ahol e két színházi forma egybeolvadásával valami új és számomra nagyon izgalmas út rajzolódik ki. A nagy bátorság ahhoz a döntéshez kellett, hogy a biztonságos társulatos létezést odahagyva önálló alkotásba kezdjünk, ahol az alkotófolyamat minden mozzanatát mi alakítjuk. Ahol mi döntjük el, hogy mit és hogyan viszünk színpadra. Nagyon örülök, hogy egy évtizede elég bátrak voltunk.

    Idén Blattner Géza-díjjal tüntettek ki, ami a bábosok „legje”. Blattner a húszas-harmincas évek Párizsában avantgárd színházat hozott létre, később, a háború után ő is „egyszemélyes„ színházat csinált…

    Igen, már önmagában az is megtisztelt, mikor megtudtam, hogy a szakma két éve és négy éve is felterjesztett a díjra. S nagyon nagy öröm számomra, hogy idén Orosz Klaudiával együtt vehettem át az elismerést. Még véletlenül sem hasonlítanám magamat a csodálatos Blattner Gézához, de azt gondolom, hogy mindenkinek, aki önálló útra lép, annak muszáj valamilyen saját hangot találnia. Azt hiszem, mi is rátaláltunk egy olyan nyelvre, ami egyedinek mondható, ami csak és kizárólag Fabók Mancsi Bábszínházának a sajátja.

    Milyen előzményekből, hatásokból építetted fel a vásári komédiát is beemelő, a magyar népi hagyományokra épülő színházat? Mit adott a Kolibri Színház, ahol az egyetem előtt éveket dolgoztál, mit adott egykori tanárod, Meczner János?

    Azt hiszem, mindenkinek a Teremtő által vigyázott, rendelt útja van a maga megismeréséhez, kiteljesedéséhez. Erősen hiszem, hogy én is vezetve voltam. Utólag visszatekintve minden állomása az életemnek azt szolgálta, hogy ez a mi színházunk ilyenné alakuljon, amilyen lett. Bár sokszor a múltban elképzelni nem tudtam mit keresek azokban a helyzetekben…

    Milyen ez a színház?

    Ezt talán egy külső szem jobban meg tudná fogalmazni… Az biztos, hogy a hagyományainkból építkezünk, mégis igyekszünk valami újszerű játékmóddal a mai kor emberéhez szólni. Egészen közvetlen kapcsolatot alakítunk ki a közönségünkkel, ezzel közös játékra hívjuk őket. Szeretjük, ha a díszlet s a bábok nem hiperrealisták, szeretjük, amikor nem kap mindent készen a közönség, hanem a fantáziájával egészíti ki a mi játékunkat. Szeretjük, ha a díszlet többszöri átalakulásra képes. És nagyon szeretnénk egyszerre több korosztályt megérinteni. Olyan előadásokat létrehozni, melyekből a kicsiny gyerek, a nagyobbacska kamasz, a szülő, de a dédszülő is magával tud vinni valamit.

    Hogy kik voltak rám hatással… amerre csak jártam, mesterekre akadtam. Az általános iskolában színjátszós tanárom, Farkas Ágnes, a gimnáziumban Pállay József, Sisak András, a Kolibri Színházban Szívós Kari és Török Ági, az egyetemen Nánay István, Meczner János, Csizmadia Tibor, Lénárt András, Molnár Piroska… és csak sorolhatnám a neveket. Nagyon sokat köszönhetek az egyetem utolsó évében kapott ösztöndíjamnak, amelynek keretében három hónapot tölthettem a nürnbergi Theater Salz- und Pfeffernél.

    Bár színházi eszköztárunk, stílusunk egyáltalán nem hasonlít, mégis valahol mintát jelentett nekem, ahogyan a Schmidt házaspár maga tartotta kézben kétszemélyes színházuk minden feladatát. Tulajdonképpen ugyanezt csináljuk mi is Árpáddal. Ők mutattak először nekem szóló bábjátékosokat, megismertettek azzal az eszközzel, aminek segítségével a színpadról magamat tudom hangosítani az előadások alkalmával – ezt az eszközt én hoztam be Magyarországra, s öröm számomra, hogy azóta több családi bábszínház használja – de tőlük tanultam meg németül is…

    Honnan a tudás a világosítástól a hangtechnikán át mindenig…?

    Meczner Jánosék igyekeztek minket nagyon komplex tudással felvértezni, olyan alkotókat képezni belőlünk, akik képesek nem csak bábszínészként, hanem rendezőként is gondolkozni. Az egyetemi évek alatt minimális szinten megtanultuk a technikai eszközök működtetését, magunk hangosítottuk az előadásainkat. De mindezeken túl még rengeteg szakma birtokában kell lenni, ha az ember önálló vándorszínházat alapít: gépkocsivezető, díszlet-pakoló, pályázat író, rendező, szövegkönyv író, dramaturg, színész, sminkes, világosító, hangosító… Árpád a bábokat, díszleteket is reparálja. 

    Az egykori osztálytársaid, például Bercsényi Péter vagy Gémes Antos is sokféle lehetőségét keresik a színházi létezésnek. Ez a képzés komplexitásából is fakad, hogy ennyiféle utat találtatok?

    Talán a műfajból is fakad, hogy ez a különös bábos létezés olyan sok fele enged gondolkodni. Az egyetem után valóban nagyon sok irányban találtuk meg önmagunkat. Engem igazán az érdekel, hogy a különböző művészeti ágak, a tánc, a zene, a báb hogyan tudnak összeolvadni egy-egy színházi előadásban. A képzés szempontjából persze az elsődleges cél az volna, hogy mindenki maradjon szorosan a báb szakmában. De talán a báb műfaj jövője és megítélése szempontjából az is fontos, hogy a bábos gondolkodás, szemlélet miként tud beszivárogni a színházművészet különböző területeire, s miként termékenyíti akár meg azokat.

    A pályádat Miskolcon kezdted. Ez vágy vagy lehetőség volt?

    Erős vágyam volt a színészi pálya, s ehhez volt Halasi Imre igazgató úr szerződés ajánlata egy jó lehetőség. Miskolcot nagyon távolinak találtam az otthonomtól, Budapesttől, ezért azt gondoltam, hogy maximum egy éves kiruccanás lesz ez az életemben, de annyira jól éreztem magam, sokat tanultam a szakmából, erős jó feladatokat kaptam, hogy évekre ott maradtam. A hatodik évben megismertem az erősen Zsámbékhoz kötődő Árpádot, aki azóta a férjem és a játékostársam lett. Így Miskolc még távolabb került, mint amilyen messze volt. Megérett a helyzet a változásra. Váltani kellett. És nem bántuk meg. Szabadok lehetünk. Úgy érzem, ehhez a szakmához a teljes magunkat kell adni. Nagy áldásnak érzem, hogy a számomra ugyanolyan fontos családi életünket nem kell ezért feláldozni. Együtt működik mind a kettő. 

    A Halhatatlanság országa volt az első önálló előadásod, ez mennyire határozta meg a későbbi produkciók témáját, milyenségét?

    Azokat a témákat szeretem a színpadon, amik egyszerre nagyon sok embert megérintenek. Ami sokunk ügye. Annyi hatás ér bennünket, ami szorongó, rettegő vagy épp gyűlölködő énünket csalja elő. Olyan anyagokat keresek általában, amelyekből kiderül, a félelmünk legyőzhető, s bár örök félúton vagyunk pokol s mennyország között, a bennünk rejlő jóság elpusztíthatatlan. A legnagyobb büszkeség számomra, hogy egészen különböző politikai és világnézetű embereket egyaránt megérintenek az előadásaink, elismerően nyilatkoznak róluk. Ennél nagyobb megerősítést nem tudok elképzelni. A népi történetmesélés pedig egyszerűen lenyűgöz. Nagyon szeretem ugyanis, amikor a humor és a drámaiság egyszerre van jelen a játékban. Ezért is épp Mikszáth az egyetlen kakukktojás a repertoárunkon, hiszen ő is éppen így mesél. Örülök, hogy most először írott műhöz nyúltunk. A fekete kakasban Mikszáth figurái ellentétben a népmeseiekkel, sokkal összetettebbek, részletgazdagabban megírt személyiségek. Izgalmas volt ezeket a karaktereket megteremteni. Boldog vagyok, hogy ráakadtam erre a műre, s hogy kiderült, a bábokkal lehet felnőttekhez is szólni.

    Sokáig gyerekműfajként gondoltunk a bábra, de ez az elgondolás az elmúlt tíz-húsz évben sokat változott…

    Nagyon sok oka lehet ennek, beszivárogtak külföldi hatások, láthatóak, elérhetőek lettek nemzetközi produkciók, s ezek termékenyen hatottak a műfajra. Emellett majd húsz éve elindult az egyetemi szintű báboktatás, ami szintén sok újítást hozott magával. Boldogan figyelem, hogy ez a sok-sok minden, ami elindult, hogyan fogja lebontani a műfajról gondolt merev falakat.

    Tervezed-e, hogy az előadásaiddal nemzetközi fesztiválokon is megmutatkozz? Mennyire élnének meg ezek a történetek egy más nyelvi, illetve kulturális közegben?

    Előadást még nem mertünk idegen nyelvű közönség elé vinni, ahhoz túl sok bennük a szöveg, ami nehezítené a befogadást. De éppen a közelmúltban vettünk részt az egri HaNeKoNa Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Napokon, ahol Duda Paiva is fellépett, s megnézte a mi Azért a kis bolondságért c. előadásunkat. Elragadtatással gratulált, ami arra is visszajelzés volt nekünk, hogy nem csak anyanyelvi környezetben élnek az előadásaink. Természetesen magyar ajkú közönség előtt gyakran játszunk határainkon túl, Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, épp most készülünk Prágába, hogy az ottani magyar közösségnek előadjuk a Ha betér az Égi Király című adventi előadásunkat. 

    Hogyan születik egy darab? Először a történet formálódik vagy bizonyos karakterekhez, hangulatokhoz, gondolatokhoz kerestek mesét? 

    Az mindig körvonalazódik, hogy miféle előadást szeretnék: egy hangulat, egy álomkép születik meg róla először. A fekete kakas témán sokat vajúdtam, mert egy kifejezetten felnőtteknek szóló előadásban gondolkodtam. Ilyenkor rengeteget olvasok, keresgélek szövegeket, beszélgetek az ismerőseimmel, a Fekete kakas novellát barátnőm ajánlotta. Már amikor olvastam, megjelentek bennem a jelenetek, a képek, annyira beizzította a képzeletemet. Mindig az anyagból indulok ki, abból alakul a többi, a jelenetek sora, a bennük használt technikák, a figurák, a zene.

    Az előadásokban minden figurát te játszol, maszkokban, álarcokban, közben mozgatod a báb-szereplőket. Nagyon izgalmas lehet ennyi metamorfózist megélni egy előadáson belül.

    Ez a legnagyobb gyönyörűség számomra abban, amit csinálok. Azt keresem, hogy hogyan tudok eltűnni, hogyan tudok átalakulni egyik pillanatról a másikra. Elképesztő koncentráció is kell hozzá. Az első tíz előadás mindig halálugrás, összehangolni minden mozdulatot, a tizenegyediktől lehet már felszabadultan játszani.

    Tanítottál a régi SZFE-n, s most is tanítasz az „új” egyetemen. Mit tartasz a legfontosabbnak, hogy átadj a következő generációnak?

    Az általam tanított tantárgy neve: bábszínész mesterség… Jó volna, ha a diákok megtanulhatnák azt az állapotot, amiben a bábosnak mozgatás közben jelen kell lennie a színpadon. Szeretném, ha sokakat, sokfélét látnának, mert azt gondolom, hogy egy jelentős élmény akár egy életre elég inspirációt adhat az alkotónak. Emellett, amit nagyon szeretnék átadni, az a munkához való hozzáállás. Hiszem, hogy csak a magunk teljes odaadásával érdemes ezt a szakmát művelni.

    Voltak-e kételyeid, hogy szabad-e folytatni ezen az egyetemen a tanítást?

    Én magam a tanítást nem kerestem, többször is kibújtam a feladat alól. Aktív alkotó vagyok, nagyon kevés szabadidővel. Engem a modellváltás előtt is és a modellváltás után is szakmai alapon kerestek meg. Meczner János és Vidnyánszky Attila is azt mondta, szeretné, ha az, amit én képviselek, jelen lenne az egyetemen. Ez engem megtisztel. Valószínűleg sok mindentől megkíméltem volna magamat, ha mindkettőjüknek nemet mondok. Én belevágtam, s nem bántam meg. Csodálatosan tehetséges fiatalokat ismertem meg, mind az ötödéves, mind pedig az elsőéves hallgatók személyében. Én úgy gondolom, az a fontos, hogy milyen szándékkal, milyen minőségű munkát végzünk. Az én szándékaim tiszták, s a tőlem telhető legmagasabb színvonalon igyekszem a feladatnak megfelelni. 

    Szerző: Marton Éva / Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram