Tallér Zsófia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén tavasszal tragikusan fiatalon elhunyt egyetemi tanára, kiváló pedagógus és nemzetközileg elismert zeneszerző emlékére koncertet rendeznek a Zeneakadémián.

A tragikusan fiatalon, hosszú betegség után, idén elhunyt Tallér Zsófia a magyar zenei élet és zeneoktatás nagyhatású szereplője volt. A koncert átfogó képet nyújt a zeneszerző életművéről és zenepedagógusi pályájáról. Megszólalnak legfontosabb szólóhangszerekre írt darabjai, kamaraművei , magyar költők verseire írt dalai, valamint egy részlet az Artijus-díjas Pert Em Heru oratóriumából is.

A legfontosabb operáiból is felcsendülnek ikonikus áriák, úgymint a cannes-i filmfesztiválom bemutatott Johanna és – az egyedülálló módon, három évadon keresztül az Operaház műsorán tartott – Leánder és Lenszirom részletei. A zeneszerő kiemelten fontosnak tartotta, hogy az ifjú korosztály számára is komponáljon, így egy gyermekkórusra írt dalciklus, valamint kezdő növendékeknek szóló, Marék Veronika Kipp-Kopp és Tipp-topp meséjére írt zongoradarabok is elhangoznak. A műveket rövid prózai részletek szakítják meg: jeles színművészek tolmácsolásában szólalnak meg a zeneszerző gondolatai zenéről, zenedramaturgiáról és tanításról.

Tallér Zsófia két fiú gyermek édesanyja volt. A pálya és az anyai feladatok összeegyeztethetőségéről szólva egy ízben úgy fogalmazott: “A gyerek kérdése minden karriert építő nőnél előjön, művészeknél talán ez még kiélezettebb. Az alkotás az egó totális kifejezése. 

Ennek a kettőnek a pszichés egyensúlyát nagyon nehéz megtalálni, azt az állapotot, hogy ne sérüljön a gyerekem, és én se bolonduljak meg az önfeladásban. Az ember azért lesz művész, mert kényszeres alkotásmániája van. A Tous les matins du monde című, Marais és tanára, Sainte-Colombe kapcsolatáról szóló filmben hangzik el, hogy a mester egy nagy piros füzetbe minden egyes nap lejegyzi a fejében lévő hangokat, hogy megszabaduljon tőlük. Az ember állandóan meg akar szabadulni ezektől a gondolatoktól, a fejében szóló zenétől, de ha sír a gyerek, ha vacsorát is kell készíteni, ha mesélni is szeretnék neki elalvás előtt, akkor ezt nem tehetem meg azonnal. 

De bennem ugyanannyira szenvedélyes az anyai lét, mint az alkotó, és ezt tudják azok is, akik velem dolgoznak – esténként például nagyritkán megyek csak el, mert altatom a kisfiamat, és erről az élményről nem mondok le. A gyerekeimmel való együttlét nemcsak számukra létszükséglet, hanem számomra is, ezt nem tudom félretenni semmilyen zenedarab kedvéért.”

A kérdésre, hogyan veszi fel a harcot a dobalapra feljátszott tinglitanglik ellen, egy interjúban azt felelte: “Müller Pétertől olvastam egyszer egy nagyon jó gondolatot. Elege van abból, hogy a művészek siránkoznak, a műveikben jajgatnak, és apokliptikus víziókat festenek le a művészet, a kultúra, az emberi történelem végnapjairól. Köszönjük, tudjuk: nagy baj van a világban, ez már száz éve is világos volt. Felesleges már a vész eljövetelét hirdetni, nyavalyogni rajta, hiszen az már itt van. Most tenni kell, megfogni egymás kezét, és menteni, ami menthető. Így talán sikerül túlélni. Mindenki tegye szíve szerint jól a dolgát.”

Részletek itt találhatóak: https://zeneakademia.hu/