Úgy fordult az idő kereke, hogy a titkok, melyeket felmenőink generációkon át hurcoltak magukkal, most elértek hozzánk. És ezek a titkok egyre inkább kezdenek napvilágra kerülni.
Divat lett a transzgenerációs trauma kifejezés, ami egy nagyon fontos dolgot takar: nekünk már sokkal több eszközünk van a hozott, és saját fájdalmak tudatosítására s ezáltal feldolgozására, mint eleinknek. Mert a titkolódzás mindenkit megbetegít – teszi hozzá az interjú közben Szalontay Tünde színművész. Nevezték őt már alternatív dívának, érzékeny, fanyar humorú alkotónak. Ismerhetjük Pintér Béla Társulatából, független produkciókból és tévésorozatokból is.
A színésznő, élete első félévét egy csecsemőotthonban töltötte, mivel szülőanyja lemondott róla. Onnan aztán örökbe fogadták, de úgy nőtt fel, hogy ezt neki senki nem mondta el, habár a környezetében mindenki tudta. 25 évesen maga jött rá erre a tényre. A traumát a legadekvátabb módon dolgozta fel: létrehozott egy szépséges, sokszor nevettető előadást, arról a gyötrelmes és felszabadító útról, ahogy kiderítette a saját történetét. Szentenczki Zita rendező, Gergye Krisztián koreográfus, és Szabó T. Anna költő voltak az alkotótársai.
A született: Wágner Emese műfajilag nehezen besorolható produkció, van benne zene, tánc, vers, próza, vetítés. Márciusban megnyerte a MOST monodráma fesztivál fődíját. Az előadást április 14-én, vasárnap este 7-kor láthatjuk Szentendrén, a Tavaszi Fesztivál keretében. A végén happy end lesz!
Ez után a megrendítő 65 perc után milyen érzésekkel jössz ki a nézők közé, amikor vége a játéknak?
Utána szükségem van pár szót váltani a közönséggel, ismerősökkel és ismeretlenekkel egyaránt. De oda is lépnek hozzám, ők is kíváncsiak, kapcsolódni akarnak. Ha van igény egy kis diskurzusra, akkor örömmel maradok, nekem attól lesz igazán kerek az este. Érdekes, hogy az előadás közben kevés reakció van, legalábbis én kevesebbet érzékelek. A döbbenettől nem mindig képesek felszabadultan nevetni a nézők a darab humoros részein.
Ha valamikor, most tényleg adódik az elcsépelt kérdés: hogyan jött az ötlet, hogy erről színdarabot hozz létre?
Már rég szerettem volna valami zenés-táncos-vidám monodrámát, amiben a fanyar humorom is megvillanhat. Aztán egyszercsak rájöttem, hogy mi másról beszélhetnék egyszemélyes játékban a színpadon, mint a saját történetemről.
De nem úgy képzeltem, hogy leülök egy fotelba, és elmesélem életem sztoriját elejétől végéig. Ennél érdekesebb színházi formát szerettem volna találni. Rengeteg anyag gyűlt össze az évek során: a saját terápiás jegyzeteim, különböző irodalmi részletek, valamint versek és verstöredékek Szabó T. Annától, akinek régebbi, valamint kifejezetten az előadáshoz írt szövegei is elhangzanak. Annának odaadtam a gyerekkori fényképeimet, hogy lássa, milyen voltam. A látványt Francesca Woodman fotói inspirálták. S bár a produkció zenei világa elég eklektikus, ám minden részében a témához kapcsolódik.
A transzgenerációs trauma, mint korunk kifejezése, merült fel bennem a premier után.
Igen, szerencsére most már egyre többen tisztában vannak azzal, hogy ez mit takar. Nem volt más út előttem, mint hatalmas munkával megpróbálni feldolgozni a kapott és a saját traumákat. Még nem ismertem az igazságot magamról, amikor már ösztönösen kezdtem kutatni a fájdalmaim, a furcsa érzéseim eredete után.
Pszichológushoz jártam, mozgásszínházzal kezdtem foglalkozni, rengeteget olvastam. Ez egy kőkemény út volt, de nem volt más lehetőségem, úgy éreztem errefelé kell mennem, különben megbolondulok. Két nagy kérdés volt: az első, hogy mikor tudom nyíltan vállalni azt, hogy én örökbefogadott vagyok. Most, mikor ezt mondom neked, s bár erről készítettem előadást, még most is nehezen azonosulok ezzel. Furcsa kimondani, a mai napig szégyellem, hiszen nem ezzel a tudattal nőttem fel. Csak pár éve beszéltem róla először nagy nyilvánosság előtt, egy kávéházi esten. A másik nagy kérdés, az volt, hogyan lehet a történetemet izgalmasan megmutatni a színpadon.
A szembenézés mindig gyógyító. Csak persze ki kell bírni a súlyát.
A titok megbetegíti azt is, aki elől elhallgatnak valamit, de azokat is, akik elrejtik, tovább viszik. Ezt a saját örökbefogadó szüleimnél is tapasztaltam.
Szomorú volt látni, hogy a szülőanyám, a nagymamám, az őseim hogyan lettek traumák foglyai. Én így próbáltam megtörni a titkok láncolatát.
És ezzel el is végezted a szembenézés munkáját.
Körülöttem mindenki tudta a titkot, csak én nem. Az örökbefogadó szüleim viszont nem voltak képesek arra, hogy nekem is elmondják.
Egyszerűen nem tartottak ott. Amiért már megbocsájtottam. De amikor annak idején eléjük álltam a kérdéssel, hogy én örökbefogadott gyerek vagyok-e, és kiderült, hogy igen, akkor nem öleltük meg egymást, nem sírtunk együtt, nem mondták, hogy „kislányom, annyira sajnálom”. Csak kényszeredetten, idegenül mosolyogtak. Nem volt, nem lehetett katarzis. Miközben én darabjaimra estem szét.
Teljesen soha nem fog eltűnni ez a fájdalom és hiány belőlem. De sok részét megszelídítettem, átalakítottam, feldolgoztam. És fontos, hogy már nem áldozatként tekintek magamra.
Az online videó interjú ezen pillanatában csönget be az interjúalany lakásába Tünde lánya, Flóra. Mire Tünde azt mondja, „megjött a lányom, be kell engednem, de meg is mutatom!”. Kiviszi a telefont az ajtóhoz, és egy ragyogó, ifjú hölgy integet a képernyőn keresztül. Ő is megjelenik majd az előadásban!
Nehéz volt neked a munkafolyamat, amivel létrehoztátok a Született: Wágner Emesét?
Igen is meg nem is, mert az alkotótársaim – Szenteczki Zita rendező, Gergye Krisztián koreográfus, Zombola Péter zeneszerző, Zsigó Anna dramaturg – fantasztikus érzékenységgel és megtartó erővel dolgoztak velem. Először elküldtem nekik azt a hanganyagot, ami a Magvető Caféban készült, amikor először meséltem erről nyilvánosan. Aztán megmutattam nekik a „gyűjteményem”, hogy milyen képi világot és milyen zenéket képzelek hozzá. Kollázs-szerűen rakosgattuk össze a szövegeket Szabó T. Anna verseivel, a fotókkal, a mozgással. Kockákat illesztettünk egymás mellé, amiket aztán kivettünk, átvariáltunk. Tehát nem egy statikus szövegkönyv volt, amit lineárisan próbáltunk, hanem élő folyamatban változott az anyag a bemutatóig.
Született: Wágner Emese – Szalontay Tünde önéletrajzi ihletésű monodrámája
április 14. vasárnap 19h Szentendre Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár
Jegyek ide kattintva kaphatóak.
A Manna Produkció, a Szentendrei Teátrum, és a Füge Produkció közös előadása.
Szerző: Welbach Lola