MiskolcHerendi GáborSzentendrei TeátrumThealterÖtvös AndrásEnyedi Ildikó
  • facebook
  • instagram
  • 2021. július 24., szombat
    banner_bigBannerPost

    “Mindenkiben van egy kis Toldi” – Interjú Valcz Péterrel

    2020. december 23., szerda 06:01

    A Csokonai Színház hamarosan bemutatja Arany klasszikusát a Hallban. Zenés produkció készült bluest, rockot és metált elegyítve, bátor, ugyanakkor hű szövegkezeléssel. Valcz Péter rendezőt Vajland Judit kérdezte.

    Emlékszik, hány éves korában találkozott először a Toldival?

    Nagyszüleim Visegrádon éltek. A Palotajátékokon volt malomkő-hajító verseny, amit minden évben Fekete László nyert meg. Aztán hatodikos lehettem, amikor vettük az iskolában. Egy otthoni könyv régi rajzai maradtak meg bennem.

    Nemrég felolvastam a hétéves unokahúgomnak a farkasos részt. Hát, nem szerette meg Toldit a farkasokkal érzett együtt. Érdekes, hogyan változik a korízlés.

    Az Ilosvai-féle ős-Toldiban Miklós brutálisan végzi ki a cseh vitézt, Arany a magyar romantikának megfelelően már finomít ezen: Miklós megkegyelmez a cseh vitéznek és csak akkor veszi fejét, mikor az orvul rátámad. Ma meg ki kéne írni a film végére, hogy az agyontaposott farkaskölyköknek nem esett bántódása.

    Valcz Péter / Toldi – olvasópróba / Fotó: Máthé András

    A Kisfaludy Társaság kiírásában az szerepelt, hogy a forma és a szellem népies legyen. Tiszteletteljesen, de mégis erőteljesen nyúlt a szövegbe azzal, hogy közjátékokat, zenét iktatott a produkcióba, színészek közötti szerepcserékkel él, humoros kiszólásokkal a nézők felé. Mi volt a célja ezzel?

    Lehr Albert, irodalmár, a Toldi nagy ismerője azt írja, hogy Arany és Petőfi ennek a népies formának nem megfeleltek, hanem progresszív képviselői voltak. Úgy akartak írni, hogy azt mindenki megértse. Olyan gazdag szókincsük volt, hogy mély gondolatokat tudtak egyszerűen megfogalmazni. Olyan egyszerűséggel, hogy az avatatlan olvasó azt érzi, ilyet ő is tudna írni. Az ő akkori missziójuk bátorított, hogy bele merjek nyúlni ebbe a mára már klasszikus műbe. Ez egy 170 éves szöveg. Nem tehetünk úgy, mintha minden szavát, költői képét értenénk. Pedig Arany célja ez volt. És én ehhez a célhoz szeretném visszasegíteni a művet zenével, mozgással és a helyenkénti átírással.

    Arany János kezét érzem a vállamon, ahogy noszogat: csináld csak, juttasd el minél szélesebb közegnek ezt a történetet.

    Volt határozott elképzelése, hogy hogy lép be zeneileg ebbe a szövegbe?

    Nem volt. Amit Darvas Benedek-Ádám Rita zeneszerző-párossal műveltünk, azt inkább önfeledt kísérletezésnek nevezném. A kiindulás a tábortűz volt. Ül valaki egy gitárral a tűz mellett és mesél. Ős-színház. Csak nálunk öt színész van és számtalan hangszer, de azon kívül semmi díszlet, semmi jelmez. Csak fantázia és játék. A zene olyan természetességgel kapcsolódik a történethez, akár egy hangsúly vagy testtartás. Sokféleképpen és sokféle stílusban. A tartalomhoz illesztjük a stílust: a bikás rész kőkemény metál, a farkas rock, a falusi készülődés naiv kánon és ezzel összhangban változik a játékstílus is. A műfaj itt nem szab korlátokat.

    Ha a blues fejezi ki legjobban Toldi magányát a városban, akkor a kollektív kultúránkból előkaparjuk az E7-et és már ott is állunk magányosan egy üres pályaudvaron. A zenét mindenki érti. A zene ma valami olyasmi, ami a XIX. században volt Arany és Petőfi művészete.

    Akkor a költők voltak a sztárok, a XX. század első felében a színészek, a 60-as évektől mind a mai napig pedig a zenészek. Ezért meséli el ebben az előadásban Toldi történetét egy együttes, az Ilosvai Band.

    Toldi – próba / Fotó: Máthé András

    Rendezőként mit szeretne, milyen Toldi-kép alakuljon ki a nézőiben? Hogyan lássák Toldit?

    Klasszikus, örök érvényű művek sohasem szűkülnek be egy értelmezési tartományba, de nem akarok kibújni a kérdés alól. Mindenképpen a külső és belső akadályok leküzdésén és egy fejlődéstörténeten van a fókusz. Azon, hogy a kilátástalanságból mindig akad egy lépés a fejlődés irányába.

    Ha Toldi nem találkozik Laczfi seregével, akkor nem kéri ki a jussát a testvérétől, akkor nem keveredik gyilkosságba, nem kell bujdokolnia, nem jut el Budára és nem lesz az, aki mindig is akart lenni: vitéz. Fölfedezi magában, hogy miben jó és képes érte tenni.

    Toldi Miklós ugyanakkor egy legenda. Az egyik legnagyobb magyar mitologikus hős. Az izgalmas kérdés az, hogy hogyan lehet az emberfelettiséget emberközelivé tenni? Az előadás válasza az, hogy egyedül sehogy. Olyan hihetetlen dolgokra ma már csak egy közösség képes. Ez a kihívás áll az Ilosvai Band előtt. Az együttes petrencés-rúdja maga az előadás. Ha ez az öt ember képes leküzdeni az egóját, összeadni színészi, zenei és fizikai képességeit, akkor az igenis egy hőstett. Egyikünk sem Toldi, de mindenkiben van egy kis Toldi.

    Többször megtorpant a próba a vírus miatt. Hogyan viseli ezt?

    Mikor Gemza Péter felkért, eleve egy poszt-pandemikus, ős-színházi dologban gondolkodtunk. Hogy a színészek bármilyen körülmények közt képesek legyenek elmesélni ezt a történetet. Ez elmondva jól hangzik, de benne lenni piszok nehéz. Mostanában egy olyan mém motoszkál bennem, ahogy Toldi Miklós küzd a Covid19-cel jó messzire elhajítja a tüskés kis vírust.

    A próbafolyamat ugyanakkor jól rezonál az említett hőstettre. Még soha nem dolgoztunk ilyen körülmények közt. Egy próba végén nem lehetsz biztos abban, hogy másnap találkoztok vagy két hét múlva, mert valaki közben elveszti a szaglását.

    Fölépítesz valamit, ami a következő pillanatban összeomlik. Olyan kihívásokkal és kérdésekkel szembesülünk, amivel még soha sem kellett. Hol játszunk majd? Kinek és mikor? Szükség van-e színházra egyáltalán? De hát Toldi Miklós számára sem a bika, a farkas vagy a cseh vitéz elgyőzése a legnagyobb kihívás, hanem hogy el tud-e szakadni az édesanyától. Könnyű egy olyan terepen megállni a sarat, amiben erősek vagyunk. Ez most nem könnyű.

    Toldi – próba / Fotó: Máthé András

    Mire jutott? Szükség van színházra?

    A Toldi az első olyan mű, amikor olyat rendezek, amiről mindenki tudja, hogy mi az. Az asztalosságot is többek közt azért kezdtem el, hogy jobban kötődjek a társadalomhoz.

    Ez mit jelent?

    Megállítok valakit az utcán, és elhívom az egyik előadásomra. Ha nem hagy ott rögtön, akkor szabadkozni kezd: mikor, hol, miről szól, mennyibe kerül, milyen hosszú? Elcsábítani valakit színházba akinek nem ez áll érdeklődésének középpontjában nagyon nehéz.

    Nehéz azt érezni, hogy az embereknek szükségük van színházra. Ha pedig azt mondom, asztalos vagyok, akkor felcsillan a szemük, és lelkesen érdeklődnek, hogy mikor érnék rá megcsinálni az emeletes ágyat. Szóval ezt ritkán érzem egy előadással kapcsolatban.

    Viszont amikor azt mondom, hogy rendezem a Toldit, akkor valahogy mégis felcsillan a tekintet. “Toldi? Igen, azt játszani kell!” Fontosnak érzem, hogy a színházi alkotóként valahogy közelebb kerüljek az emberekhez.

    Toldi – próba / Fotó: Máthé András

    A munkarendünkből fakadóan alig találkozunk a hétköznapokkal. Reggel tíztől kettőig, este hattól tízig próbálunk, a kettő között az ember eszik és alszik, este tíz után minden zárva. Lemaradok arról, aki gépet vezet, gyereket tanít, meg ötkor zötyög a villamoson. Nincsenek közös történeteink. A Covid19 most egy közös történet. És a Toldi is az. Ez a dal most nekik is szól.

    Kérdezett: Vajland Judit

    Szereplők: Varga Klári, Lehőcz Zsuzsa, Kránicz Richárd, Takács Dániel, Pálóczi Bence e.h.

    Ügyelő: Karl József. Súgó: Góz Adrienn. Rendezőasszisztens: Homonna Nóra. Zenei vezető: Dargó Gergely. Zeneszerző: Ádám Rita, Darvas Bence. Dramaturg: Adorján Beáta. Rendező: Valcz Péter.

    Csokonai Színház

    banner_littleBannerPost
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka