„Megengedőnek kell lenni a színházban és a világban, egymással” – Interjú Novák Eszterrel
2022. november 28., hétfő 09:59
Novák Eszter Kossuth-díjas koreográfus szüleinek, Foltin Jolánnak és Novák Ferencnek köszönhetően egészen kicsi korától otthonosan mozog Szegeden, a nyarakat évekig a Dóm téren töltötte. A Szegedi Nemzeti Színházban első alkalommal dolgozik: Örkény István Macskajáték című színművét a rendezésében október 21-től láthatja a közönség a Kisszínházban. Ennek kapcsán adott interjút.
Sokszor elmondtad már, hogy kislány korod óta kötődsz Szegedhez, visszatérő vendég vagy a városban. Ezúttal hogy érzed itt magad?
Nagyon jól, szeretem Szegedet, mindig örülök, ha itt lehetek. Édesapám is jön hamarosan, forgatunk róla egy filmet, a Dóm térre is tervezünk kimenni, felelevenítjük a néptáncfesztiválos emlékeket.
Számtalan élmény ért itt az évek során, de van mégis olyan, amit kiemelnél közülük?
Nincs, mert rengeteg van, annyi élmény ért itt, hogy nem tudnék egyet kiemelni.
Ott kezdődik a kapcsolatom Szegeddel, hogy ötéves koromban a Tiszta Hotelben úgy aludtam egyedül, hogy ha nyitva volt az ablak, hallottam, ahogy Tata a nézőtéren rendezi a táncosokat. Mikor megéheztem éjszaka, rendeltem a szobapincértől, és mikor Tatáék éjjel megjöttek, odament a pincér a bárhoz és azt mondta, hogy egy pocakos, kopasz embert keresnek, aki kifizeti a lánya vacsoráját.
A MÁV Kollégiumhoz szerelem is köt, a Szabadtéri Játokok nézőtere alá pedig egyszer beesett egy hosszúlábú bohócbabám, napokig sírva kerestem, majd táncosként is visszatértem többször – például az első szegedi István, a királyban. Táncoltam, rendeztem, koreáografáltam itt, ezek mind fontos emlékek.
Otthonosan mozogsz a városban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon, de a színházban most dolgozol először.
A terepet ismertem, voltak már előadásaim a Kisszínházban Temesvárról és a Színház- és Filmművészeti Egyetemről. Örültem a felkérésnek, mert a darab gyönyörű, nem dolgoztam még vele, és pont azonos korú vagyok karakterekkel, ráadásul nem emlékszem, hogy női rendezőtől láttam volna Macskajátékot, és azt gondolom, ösztönösen másként állok hozzá, mint a férfiak. A mesterem, Székely Gábor rendezte az első Macskajátékot, Örkény Istvánnal közösen készítették el az első szövegváltozatot az eredeti kisregényből.
A szerelmi háromszög az irodalomban, a színházban és a filmművészetben is gyakran előkerülő téma. Ennek a darabnak abban rejlik a különlegessége, hogy nem a megszokott húszas-harmincas éveikben járó főhősök kerülnek ilyen helyzetbe, hanem egy idősebb generáció tagjai?
Persze, valamilyen formában nevetségessé válhatunk ennyi idősen, de ez a történet reményt is ad, hiszen nincs a szerelem lefoglalva korosztályra. Ahogy egy ötéves is lehet szerelmes az óvodában, úgy egy nyugdíjas is. Természetes, hogy az embernek fiatalon áll legjobban a szerelem, de attól, hogy az valaki idősödik, belül ugyanazt érezheti, mint húszéves korában. Mindenkinek azt kívánom, hogy legyen olyan bátor, mint Orbánné. Bátorság kell az érzelmek felvállalásához.
Meg lehet fogalmazni a legnagyobb erősségét konkrétan ennek, az itt és most készülő produkciónak?
Örkény groteszkségét, szürrealitását, a rettentően humánus mélyrelátását igyekszünk felerősíteni és megszólaltatni.
A tér is pont ilyen szürreális, ahol fel lehet fedezni ugyan, hogy ez egy társbérlet, de nem egy lakás lesz a színpadon, hanem egy színházi tér, amelyben éppúgy bármi megtörténhet, mint a szerelemben vagy az emlékeinkkel való ütközésben, csúsztatásban, viaskodásban. Kegyetlenül őszinte a történet. Örkény kíméletlenül őszinte az öregedéssel és a szerelemmel. Tragikomédia a műfaja, és nyilván ezért nagyon sokat lehet rajta nevetni.
Milyen ez a próbafolyamat, a közös munka szegedi társulattal?
Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk Fekete Gizivel és Molnár Erikával, őket korábbról ismertem, és remek találkozásaim vannak az itteni színészekkel. Betegség miatt voltak kimaradások, most már minden percre szükségünk van, a bemutatóhoz közeledve feszített a tempó.
Mire számíthat a szegedi közönség?
Az ember mindig azt szeretné, hogy a nézők nyitottsággal üljenek be az előadásra, de a nyitottságot nehéz létrehozni. Úgy gondolom, ha egy előadás meg tud szólaltatni egy történetet, és azt a színészek jól képviselik, akkor van esély, hogy letörhetők az elvárások. Ijesztő különlegesség nem lesz benne, emiatt senki ne nyugtalankodjon. A színház egyébként szerintem arra van, hogy felzaklasson, gondolkodjunk benne, szembesüljünk, kinevessük saját magunkat és közben szórakozzunk is.
Színházba azért kell nyitottan menni, hogy meglepetés érhessen bennünket. Aki nem szereti a meglepetéseket, az nem csak a Macskajátékon, hanem máshol sem fogja jól érezni magát. Ahogy örülni tudunk egy meglepetésnek, úgy kell a színházat is várni, főleg most, amikor nem tudjuk, meddig tarthatnak nyitva. Hatalmas ajándék, hogy be lehet menni a színházba és közösségben átélni a meglepetéseket.
Ebbe beletartozik, hogy néha rácsodálkozunk valamire és az is lehet, hogy pár percig unatkozunk, de a következő pillanatban felébredünk. Megengedőnek kell lenni a színházban és a világban, egymással.
Forrás: Szegedi Nemzeti Színház