Nem először, de nem gyakran szerepelnek együtt címlapon. Hegyi Barbara és Balikó Rozi a Nők Lapja vendége volt, Ami Julinak adtak interjút. Lapszemle.

A kérdésre, édesanyja közege mindig természetes volt-e számára, Rozi elmondta: „Nagyon! De az korán kiderült, hogy én nem fogok színpadon állni és játszani, énekelni. Nagyobb biztonságban érzem magam a kamera mögött. Legalábbis eddig ezt válaszoltam volna erre a kérdésre. Mostanában azonban van bennem egy kis… megbicsaklás. Kicsit bánom, hogy meg se próbáltam soha, jó lennék-e énekesnek, színésznőnek vagy akár hastáncosnak. Mivel általános iskolában sírógörcsöt kaptam a népdaléneklő versenyen, nyilvánvalónak hittem, hogy ez nem nekem való. Most viszont megszólalt bennem egy kis hang, hogy talán mégis érdemes lett volna nekifutni.

„Mindig azt mondtam neki, hogy az lesz belőle, amit csak szeretne. Soha nem hangzott el tőlem más” – fejtette ki Hegyi Barbara, aki szerint ez a fajta támogatás minden gyereknek kijár.

„A köztudatban az él, hogy az ismert emberek gyerekeinek sokkal könnyebb, de szerintem sokkal nehezebb, mert nagyobbak az elvárások. Soha nem tudhatja, hogy önmaga vagy a szülei miatt fogadják el, szeretik, tisztelik, ismerik el a képességeit. Az én oldalamról ebből csak hátralépni szabad, és azt mondani, csináld úgy, ahogyan te gondolod. Támogató, de kritikus anya is vagyok. Ha valamit jól csinált, abban mindig segítettem, dicsértem, ám tudtam vele nagyon kritikus is lenni, amivel néha kikészítettem. De mindig azt kérdeztem tőle, ki mondja meg, ha nem én? Szerintem fontos szülői feladat, hogy ezt a kontrollt biztosítsuk. Én nem az az anya vagyok, aki azt mondja, az ő gyereke a legszebb, legokosabb a világon, szerintem ez nagyon káros. Az viszont nem is kérdés, hogy ő az, akit a legjobban imádok a Földön! És azt remélem, hogy látom őt, és azzal, hogy látom, jól tudom segíteni. Ez sokkal fontosabb, mint elfogultnak lenni” – nyilatkozta Hegyi Barbara, aki szerint mindenkinek meg kell találnia a saját erejét, ezért is alakult úgy, hogy Rozi nemrég elköltözött a családi házból.

Barbara szerint a mai huszonéveseké „párnázottabb generáció, de nincs könnyebb dolguk”.

„Nehéz megítélni más emberek küzdelmét. Nagyon sok lehetőségünk van, és valóban kényelmes az életünk a nagymamáinkéhoz képest. Más helyzetben vagyunk. De az én generációmban is sokan tudják, mit akarnak, van hivatástudatuk. (…) z egyik legnagyobb büszkeségem, amit a mamától tanultam, hogy az életben a legapróbb dolgoknak is tudok örülni, és képes vagyok értékelni őket. Kifejezetten könnyű engem boldoggá tenni” – tette hozzá Rozi.

Barbara arról is beszélt, hogy sokszor láttam leírva magáról, milyen szerencsés vagyok, ami szerinte nem igaz? „De az életigenlésem, az élethez való ragaszkodásom, az örömre való képességem nagyon fontos. Biztosan sok az olyan ember, akinek jobb dolga van, mint nekem, de örömtelen, mert nem ismeri fel. Szerintem ez egy képesség. Gondolom, hogy velem született, de azt is hiszem, hogy fejleszthető. Jó nagy humorérzék kell saját magunkhoz és a környezetünkhöz is, ez már önmagában megkönnyít mindent, mert nem vesszük annyira tragikusan a megpróbáltatásokat. Az élethez nagyon nagy tehetség szükséges. Jól kell a részesének lenni, nem szabad kívülállónak maradni. Ez a betegségekre is igaz. Ha átengedjük őket magunkon, és nem akadályként állítjuk magunk elé, akkor azt gondolom, sok minden túlélhető. Az életerőt, vagy ahogy mondani szokták, a kisugárzást megérezzük. És ez az egyik legvonzóbb emberi tulajdonság. Ami jól hat mindenkire, mert a másik azt érzi, vele nem vagyok egyedül” – mondta a színésznő.

Arról is faggatták, hogy „a szerelemnek tényleg múlnia kell-e”:
„A dal valójában arról szól, hogy tudd, mit jelent, amid van. Amiről már néhány perce beszéltünk is. Hogy a sok majd helyett az életünk most zajlik. Most kell jól a részesének lennünk.”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.