Október 6-án 18.00-kor nyílt meg Rácz Nóra grafikus, illusztrátor Mindenkirajzolódik című krétarajz kiállítása a Jurányi Galériában. A megnyitón közreműködött Jónás Vera és Rubik Ernő Zoltán. A kiállítás november 7-ig tekinthető meg.
Honnan jött a kiállítás ötlete?
2020 áprilisában lett volna eredetileg a kiállítás, majd tavaly novemberben és tavasszal is szerettük volna bepótolni, de a covid mindkét alkalommal elsodorta. Amikor megkaptam a felkérést a krétarajz kiállításra, több mint két évvel ezelőtt, éppen benne voltam egy folyamatban, amiben tulajdonképpen még mindig benne vagyok. Egy könyvön dolgozom évek óta szakaszosan, amiből lehet, hogy csak 10 év múlva fog megjelenni bármi is, de folyamatosan munkálkodik bennem és a papírokon. Nagyon örültem a Jurányi Galéria felkérésének, mert lehetővé tette, hogy megtestesüljön valami a kiállítás falain ebből az anyagból, ami eddig csak a fiókomban lapult.
Mire utal a cím?
Olyan típusú ember vagyok, aki örömmel hallgat meg másokat, és valószínűleg ez kívülről is érződik. Az évek során azt vettem észre, hogy sokan elmesélik nekem az életüket, sokszor mélyebb részletekkel, extrém módon vadidegenek is, például a buszmegállóban, boltban… Egy csoportdinamikai kutatás kapcsán megkérdezték tőlem, hogy minek érzem magam az adott társaságon belül. Azonnal megfogalmazódott bennem, hogy „tányérnak”. De egy tányér is megtelik egyszer, túl tud csordulni. Azon kaptam magam, hogy amikor esténként hazaérek, annyira telítődtem az aznap kapott történetekkel, amik amúgy rendkívül foglalkoztattak, és tovább pörögtem rajtuk, hogy szükségem lett egy kimeneti csatornára. Elkezdtem leírni, lerajzolni mindazt, amit hallottam. Majd hozzárajzoltam dolgokat, amik nekem segítettek letenni a történeteket.
Ha valaki magára ismer bármilyen aspektusból a falakon megjelenő helyzetekből, talán folytatja az arról való gondolkodást. A saját tapasztalatom az, hogy lehet változtatni a berögzült viselkedésünkön, belső mechanizmusokon, amik nehezítik azt, hogy jól tudjunk működni, a magunk és környezetünk számára is élvezhetően, szabadon éljünk.
De hogy mire utal a cím? Több dolog is benne van ebben a címben: minden kirajzolódik, mindenki rajzolódik. Én tényleg úgy gondolom, hogy lehet rajzolódni, átrajzolódni.
Manapság sok szó esik a transzgenerációs folyamatokról. Valahogy úgy képzelem, hogy a nagyszüleink generációjának még nem volt választási lehetősége, menni/tenni kellett, olyan körülmények között is, amik mai fejjel alig felfoghatóak. A szüleim generációja előtt még ez a példa élt, hogy menni/tenni kell, ha tönkre is megy bele az ember, holott nekik talán már lett volna lehetőségük magukkal foglalkozni, ha a társadalom ezt nem valami extrém esetekre való gyógymódnak könyvelte volna el.
A fel nem dolgozott traumák hatványozódva pakolódnak a mi generációnkra, azt érzem, lépten-nyomon lelkileg sérült emberekbe ütközöm. Bár sok idő- és pénzbefektetés például egy terápia, de szerintem nincs annál fontosabb, hogy az ember törődjön a lelki egészségével. A generációs dolgok is ki tudnak rajzolódni, ha keressük visszafelé a történeteket. Úgy érzékelem, a mi generációnk most nagyon kemény melóban van az önismeret terén, szembenéznek a problémáikkal, ami előrébb viszi őket, még ha rettentően nehéz is.
Hogyan készültél a kiállításra?
A felkerült rajzokból bizonyosak már megjelentek a fejemben két éve, amikor készültem az először meghirdetett kiállításra. Volt, amihez azóta is ragaszkodtam. De volt olyan fal, ami nagyobb fejtörést okozott. Felfestettem egy mini táblafalat a műhelyemben, amin ki tudtam próbálni a kréta tulajdonságait. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit szeretnék beemelni ebből a széles anyagból, ami a könyvhöz összegyűlt. Egy pszichológus barátnőm segít a könyv és a kiállítás kapcsán is. A kiállítás a készülő könyv egy „buggyanata”, ami most a látogatók elé kerül. Nagy ajándék nekem, hogy egy kicsit megleshetem, hogyan fogadják.
Idén júniusban rendezték meg Budapest szerte a pár napos kirakART-ot, amin te is részt vettél, a kapás utcai volt virágboltban rajzoltál. Milyen élmény volt neked?
A kirakART-on volt olyan rész, ahol egyedül rajzoltam a kirakatra, a krétakiállításon megjelenő témához kötődő dolgokat, és volt, amikor a JAZZAJ zenészeivel improvizáltunk: a rajzommal reagáltam a zenéjükre, és fordítva. De ezen a pár napon is az történt, hogy odajöttek hozzám a járókelők, és meséltek, meséltek, többen a fél életüket elmesélték. Így beépülve a kirakatba sűrítve lehetett érezni az utcát, a környéket, a lakókat. Hálásak voltak, hogy valamit „ajándékoztunk” a térnek ezzel a kezdeményezéssel, hogy kihalt kirakatokat élettel töltöttünk meg. Egy két morcos reakción kívül mindenki érdeklődött, nyitottsággal fordult felénk. Három napra pezsgést varázsoltunk az elhagyatott virágboltba. Jó volt az elszigetelődés után újra megtapasztalni az emberek részéről a kapcsolódni vágyást.
szerző: Bordás Katinka
portré: Kovács Alida
Jurányi Galéria: https://juranyihaz.hu/hu/juranyi-galeria/aktualis-kiallitas