Balsai MóniNádasy ErikaSzívlapátLengyel TamásRátóti Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2022. május 22., vasárnap

    “Mindent beleadunk” – Interjú Nádasy Erikával

    2022. április 10., vasárnap 06:00

    Nádasy Erikával, a Miskolci Nemzeti Színház művészével készített portréinterjút Juhász Ferenc, a teátrumról szóló mnsz-blog.gportal.hu szerkesztője. A beszélgetést most másodközlésben olvashatják.

    Nádasy Erika

    A Miskolci Nemzeti Színház társalgójában beszélgetünk, de az egri Gárdonyi Géza Színházzal kell kezdenünk, hiszen nem csak személyes ismeretségünk mélyült el a Piaf című produkciónak (melynek címszerepét játszottad) köszönhetően, hanem Béres Attilát, a jelenlegi miskolci direktort is ott ismerted meg. Miután megváltál az egri társulattól, Szegvári Menyhért rendezővel megalapítottátok a Földszint 2 lakásszínházat, s ennek szintén volt szerepe abban, hogy ma a miskolci társulat tagja vagy.

    A Földszint 2-ben három csoportba sorolható produkciók mentek. Kifejezetten oda készült például már a nyitóelőadás is – Beckett: Ó, azok a szép napok -, s azután még továbbiak, Visky András: Pornó, kedves ismerősünk, Magyar Elemér krimije, Bregyán Péterrel és Megyeri Zolival és mások. 

    A másik csoport: Nagyon sok, azóta már jó barátommá vált ismerősöm játszott ott (a mostani MNSZ-társulatból is, Harsányi Attila), akiknek volt valami előadni valójuk, jöttek és csinálták. Harmadrészt pedig én is játszottam egyszemélyes színházként az egri színházból átmentett előadásaimat. A Shirley Valentine-t (de ezt jogdíj problémák nehezítették), az Ibusárt, aminek némileg egyszerűsített változata ment nálunk, ott arra nem volt lehetőség, hogy rendes díszleteket építsek föl, úgyhogy átkomponáltuk egy székre egy fogasra, egy asztalra és hangosbeszélőre. Ezek adták a díszlet helyettesítő keretét. És természetesen a Piafot, amit előtte már évekkel átírtam saját magamnak egyszemélyesre, szemben a színházban játszott sokszereplős verzióval.

    Ez így működött három éven át. Ezután jött a meglepetés. Béres Attiláról fontos előre elmondanom, hogyan ismerkedtünk össze. Egerben kezdte a pályáját és én csúnyán beszóltam neki, ráadásul nem kis plénum előtt, de úgy éreztem, igazam volt. Nagyon rosszban lettünk. Ez eltartott egy vagy két évadon keresztül, amikor is, egyszer csak megkérdezte, annak ellenére, hogy nem vagyunk jóban, tudnánk-e dolgozni együtt, mert szeretné, ha megcsinálnám Pearcené (a házvezetőnő) szerepét a My Fair Lady-ben. Mondtam, próbáljuk meg, hiszen igazából nem harag volt ez, engem egy helyzet bántott, méghozzá olyan helyzet, amiben én nem is vettem részt, csak szem- és fültanúja voltam és rosszallásomnak adtam hangot. A végeredmény aztán az lett, hogy nagyon jól dolgoztunk együtt. Nem kerültünk ugyan „haveri“ viszonyba, de utána is megvoltunk egymással, sőt, egy-két alkalommal, amikor olyan változás történt a színházban, ami neki is nagyon fájdalmas volt. megbeszélgettük, mi történt, hogyan és miért. Majd egyszer csak felhívott, biztosan tudom, hogy ők – 6 fiú – Miskolcon vannak, feltették magukban hogy a legjobb színházat megcsinálják Magyarországon, mit szólnék hozzá, ha engem ide meghívnának, hogy be tudjon mutatni a barátainak (akik azóta is egy kivételével vezetik a színházat). Eljátszottam a Játékszínben először a Piafot, majd az Ibusárt, több előadásban, a következő évadra pedig már számítottak rám Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában. Akkor még úgy egyeztünk meg, hogy egy előadást vállalok, de nem szerződöm, mert nekem még ment a vendégházam, annyi dolgom volt még és már annyira elszoktam attól, hogy nekem megmondják, hova menjek, mikor mit csináljak. No, meg attól is tartottam, hogy ha a túlfejlett igazságérzetemmel esetleg megint beszólok valakinek, akkor szégyenszemre el kell húzni az irhámat, és már nem nagyon fogom bírni türtőztetni magam, mert aki egy kicsit beleszimatol abba, hogy a saját maga ura, nehezen teszi vissza a nyakát az igába.  

    Ó, azok a szép napok – partnere Szegvári Menyhért / Fotó: Gál Gábo

    Na, végül az lett, hogy megkérdeztem Attilától, hogy jutott egyáltalában eszébe, hogy én idejöjjek. Azt mondta, hogy a megismerkedésünkre visszaemlékezve, úgy gondolta, legalább lesz egy ember, aki biztosan az arcába meri mondani, ha valami nem jól megy. „Ha elszállna az agyam, te biztos az leszel, aki megmondja nekem.“ Eddig igazándiból nem volt miért szólnom. Volt egy-két helyzet amire felfigyeltem, elmondtam, nekem mi a véleményem és mindig meg is köszönte. Mondok egy példát, hogy ne legyek ilyen ködös. A tánckarban voltak nagyon alacsony fizetések, voltak nagyon megbecsületlen munkakörök és egyszer, miután nagyon sokat hallgattam erről – és igazuk volt! – továbbítottam (kéretlenül), hogy én ezt nem szeretem hallani. Annyit dolgoznak és nem kapják vissza a megbecsülést, legalább szóban, ha fizetni nem is tudnak nekik többet. Legalább dicsérjék őket nap mint nap! És azt hiszem, hogy ez akkor fogott is a rendszeren, mert piedesztálra kerültek a táncosok és én nagyon büszke voltam – titokban!

    2013 szeptemberétől vagy jelen Miskolcon.

    Az első évben még nem tudtam eldönteni, akarom-e, hogy újra egy színház tagja legyek vagy inkább visszavonulót fújjak. Közben azonban a Földszint 2-t három évad után be kellett zárni. Nem lehet elképzelni, mennyi munka volt mögötte. Elképesztő sokat dolgoztunk, a próbákról még nem is beszélve, tisztán tartani, fűteni, a kellékeket előkészíteni, a nézőket értesíteni… – párhuzamosan azzal, hogy közben Miskolcon játszottam, már nem ment. De hozzátartozik az igazsághoz, hogy kicsit el is fogytak a dolgok, amiket be lehetett volna mutatni. Amikor a lakásszínházunk híre elterjedt (és akkoriban még nem volt olyan divatos ez a forma, mint később), nagyon pártoltak bennünket. Bárkit felhívtam, hogy lépjen fel nálunk, elutasítást szinte senkitől nem kaptam. Később azonban elkezdtek megkeresni olyan produkciók, amiket én szívem szerint nem engedtem volna oda, na de, ott volt a felelősségem, hogy jól látom-e vagy milyen alapon döntök én így. Döntsön a néző! Viszont ha beengedem és a nézőnek nem tetszik, be fog-e jönni még utána is? Úgyhogy megkönnyebbültem kicsit, amikor hivatkozhattam arra, hogy nincs már időm erre. A lakásszínházunk megszűnt. 

    Első itteni évadomban voltak furcsa érzéseim, például ennek a színháznak a fizikai nagyságából eredően. Eltöltöttem Egerben huszonvalahány évet egy akkora színpadon (és ott az volt a nagyszínpad), mint itt a Kamara. Amikor elkezdtünk próbálni A tanítónőben, beálltam ennek a hatalmas színpadnak a közepére, szinte kétségbeestem, hogy nem lesz hangom. Hát hogy fognak hallani az utolsó sorban, miután én már régen a lakásszínházi méretekhez vagyok szokva? Szenvedtem egy kicsit, mire el tudtam hinni, hogy nem lesz gond.

    Akkoriban még haza is jártam Egerszalókra, minden egyes próba, minden egyes előadás után. Jöttem-mentem, még nem nagyon épültem be a társulatba, kicsit „előkelő idegenként“ léteztem az első évadban. Rögtön arra, jött a My Fair Lady, az egyszer már Egerben játszott Pearcené, amit át kellett vennem egy kolleganőmtől. Egyre sűrűbbek lettek az itt létek, már lakást is kértem a színészházban, hogy a próbák és előadások között ne az utcán csellengjek, mert közben az összes pénzem elköltöttem, mindig megláttam valamit, amit meg „kellett“ vennem. A következő évadban azután nekem szegezték, hogy döntsek. Két szerepre nem tudnak szerződtetni, csak háromra. De már akkor négy lett belőle, mert Máhr Ági kolléganőm a neki szánt szerepet egy filmforgatás miatt nem tudta eljátszani, át kellett vennem. Végül azt vettem észre, hogy éjjel-nappal, mindig itt vagyok.

    Nem félünk a farkastól – partnere Görög László / Fotó: Éder Vera

    A fontos nyilván az, hogy vissza- és a mára is tekintve, hogyan érzed, jó döntést hoztál-e.

    Olyan szabadságom van itt, aminek köszönhetően sokkal jobban érzem magam, mint bármelyik más (háromban voltam ez előtt) színházban. A magam ura vagyok, tudok és merek is dönteni, ha kell, nemet mondani, be tudom kalibrálni a dolgaimat, nem érzem azt, hogy „szívathatnak“ – nem érzem fölösleges járatoknak az itt töltött napokat (ami korábban, máshol, előfordult: „Kapjátok a fizetést, legyetek itt!“). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nyolcszor annyit dolgozom, a próbafolyamatok egymásba érnek. Most például három hét alatt sikerült összehoznunk egy Elektrát, azt hittem, belerokkanok, mert nem tudom megtanulni a szöveget. Nem tudtam előre készülni, a példány is sokára lett meg, de előtte egy másik bemutatót csináltunk és amint annak vége lett, máris indult a munka ezzel a következővel és a borzasztó nehéz szöveggel.
       Összefoglalva, Miskolcon hasznosnak és nem hasznos idiótának érzem magam. Olyannak, aki szükséges fogaskereke ennek az egésznek, amit úgy hívunk, hogy Miskolci Nemzeti Színház.

    A kapcsolat az egri közönséggel sem szakadt meg, vannak, akik rendszeresen átjárnak ide.

    A színházzal megszűnt minden kapcsolatom, mert úgy éreztem, működése ellentétes azzal, amit én színház alatt értek, már nincs a térképemen. De, hogy a közönség egy része ide is követett, abban egy ideig magam is erősen ludas voltam. Amíg követelték a Földszint 2-t, egy huszárvágással tudtam azt mondani, hogy buszt szervezek, ott lehet felszállni majdnem, ahol a Földszint 2. bejárata volt, eljösztök Miskolcra és megnézitek itt ezt és ezt az előadást. A különjáratot, a jegyeket elintéztem, Volt olyan előadás, amire két buszt is megtöltöttünk. Ezt nevezték tréfásan-kedvesen Nádasy-bérletnek. Azután a Covid járvány ennek is betett. De járnak át nézők továbbra is, csak most már önállóan.

    Nyolc év alatt pedig megismertek a miskolciak is.

    Eleinte természetesen volt még, hogy nagyon idegen volt a közeg, de itt is megvan már a nézői szeretet. A színház két oldalról működik, ezt nem lehet elégszer elmondani. Bemegy az ember a színpadra, a másik oldalon ott ül a néző, működik a kölcsönhatás, áramlik az energia oda-vissza. És egyszerűen lehet érezni, ha az embernek van már respektje, ha szeretik. 2016-ban a társulat az évad színészének szavazott meg, 2017-ben a legjobb női mellékszereplő díját kaptam A hülyéje című előadásban, a vidéki színházak találkozóján és 2020-ban Miskolc város Déryné-díjjal tüntetett ki.

    Feketeszárú cseresznye / Fotó: Éder Vera

    Azoknak, akik még nem járnak hozzátok, mivel ajánlanád az MNSZ-t? Mivel próbálnád meggyőzni őket arról, hogy „Itt a helyem!“?

    Az ember eltöltött nagyon sok időt már ezen a pályán, sokat tapasztalt és akár hírből, elmondásokból is tud már érvényes következtetéseket levonni. Tudom, hogy hol, milyen színházak működnek. Le tudom írni, milyen a szolnoki színház, ahonnan ismerőseim hozták a híreket, a budapesti Nemzeti, ahol pedig csak két rendezését láttam Vidnyánszky Attilának, tudom, milyen a tatabányai színház, ahol ismerek öt embert, tudom, milyenek és olvasom, amiket írnak róluk… Ezeken a szűrőkön keresztül nagyjából be tudom kalibrálni, melyik színház hol tart, milyen színvonalon működik. És én ezek alapján tudom felállítani azt a rangsort, ami szerint a Miskolci Nemzeti Színház az ország egyik legjobb színháza, ha nem „A“ legjobb, de ezt azért nem merem mondani, mert ahhoz valóban el kellene mennem személyesen is mindegyiket megismerni. Nagyszerű előadásaink vannak, nagyon jó színvonalon, remek színészekkel. Én tehát azzal hívnám vendégségbe azt, aki még nem volt itt, hogy még nem látott igazi jó színházat.

    Úgy tűnik, a közönség osztja a véleményed, nem is kell mást említeni példának, csak a szó szerint majdnem minden este tapasztalható álló ovációt.

    Volt egy idő, amikor mindenről lehetett beszélni. Akkor viccesen azt mondtuk, na ez a színház halála. Nekünk a valóságon belül mindent meg kell mutatni és a színháznak jót tesz, ha van bőven téma. Amikor előtűnik egy-egy merészebb mondat, jelenet, akkor annak ott helye van. „Megerőszakolva“ azért nincsen semmi. Ha jól megnézzük, a darabok egy része – A revizor, Tartuffe… – mind azért születtek, mert abban a korban, abban a helyzetben valami ellen szóltak. Ha ezt most áttesszük a mába, mi is szólunk olyan ügyek ellen, amelyek nem jól mennek. Azokat fel kell mutatni és azt mondani: Barátaim, ezen változtatni kell! Én ezt tartom színháznak. Okosabbak leszünk attól, ha hibáinkat felnagyítva megmutatjuk a fonákját is a világnak. Abból lehet tanulni. Emberek, ébresztő, mert bajban vagyunk! Mivel tudjuk, érezzük, hogy ennyire szeretik és várják az előadásainkat, már alapvetően 100%-on megy be az ember. Tehát nincs olyan, hogy „bemelegítés“ és majd ráfutunk. A közönség pedig mindezt érzékeli, s az előadás végén felállnak, így jelzik a köszönetüket, amiért mindent beleadtunk.

    A legutóbb bemutatott Gogol darabban, A revizorban (ebben te nem vagy benne), a polgármester sorolja városának szociális intézményeit, és rendezői ötlettel közéjük sorolja a színházat is.

    Érdekes felvetés. Van benne igazság, noha szoktuk mondani, hogy nem az, de bizony igen! Világlátásilag is, közérzetileg is. A pandémia karanténos időszaka után sugárzott a közönségből, mennyire hálásak és mennyire örülnek, hogy újra itt lehetnek. Természetesen a mi közérzetünket is javította, hogy végre játszhatunk.

    Nádasy Erika / Fotó: Éder Vera

    Beszéljünk az itteni legkedvesebb szerepeidről is!

    A legfontosabb és csodálatos ajándék volt Martha, Edward Albee darabjában: Nem félünk a farkastól. Imádtam. Úgy kaptam meg, hogy nem hittem, valaha is eljátszhatok egy ilyen volumenű szerepet. És ami nagyon fontos volt, hogy az életemben bizonyos időszakokként visszatérően jöttek ilyen „vizsgafeladatok“, amelyeken lemérhettem, éppen hol tartok szakmailag, emberileg és egyáltalán.

    Imádtam a Tótékat (Örkény István), még az itt létem elején. Egyszer, amikor panaszkodtam Attilának, nem érzem, hogy a nekem leginkább megfelelő feladatok találnának meg, azzal válaszolt: „És amikor a Tótékat játszottad?“ Én azt feleltem, meg lehetne kérdezni azért egy-két színésznőt, hogy Mariska benne van a szerepálmaikban. Szerepálmokká olyan feladatok válnak, amelyekben nagyobb lélegzetű összefoglalást tudsz adni vagy akár el is viszel egy darabot, hogy lássa az ember, képes-e egy ilyet végigcsinálni. De mégis nagyon jó volt. Imádtam Görög Lacit, mint őrnagyot, Szatyit (Szatmári György), mint Tótot, nagyon jó volt az összes szereplő és szerettem Attilának a rendezését, a próba közben elmondott gondolatait.

    Nagyon szerettem játszani a Boldogtalanokat (Füst Milán), ahol nem volt kellék, nem volt díszlet, mindent mi játszottunk. Ajándék szerep volt a Hello, Dolly! címszerepe is. Már nagyon „siírdogáltam“, hogy mindig csak a házi színpadon, meg soha én zenésben nem lehetek benne, pedig imádok énekelni és akkor egyszer csak megkaptam. Most nagyon-nagyon szeretem a Vadkacsát (Ibsen), nagyszerű előadás. Szeretem a tüneményes, aranyos szerepemet Babi nénit, a Vojágerben (a szerző Vinnai András). Ez egy mindenbe belekotnyeleskedő öregasszony, aki megváltja a világot. Általában, amikben benne vagyok, azokat úgy megszeretem, hogy nem tudom azt mondani, nem az a kedvencem és azután igazságtalanul jön egy következő, kilöki az előzőt.

    Voyager / Fotó: Gálos Mihály Samu

    A legfrissebb bemutatód az Élektra (Aiszkhülosz – Szophoklész – Euripidész), te Klütaimnésztra szerepét kaptad. Szomorú aktualitása, hogy megjelenik benne a háború, konkrét eseményként is, átvitt értelemben is a harc, a küzdelem. A szomszédunkban pedig éppen háború dúl, ami sokakat nyugtalansággal, félelemmel tölt el.

    Két részből áll a darab (de mi egyben játsszuk), s amikor én befejezem, van olyan 15 perc szünetem, ami alatt átöltözöm az utolsó ruhámba. A legutóbbi előadáson arra gondoltam, ahogy kijöttem a színpadról, hogy atyaúristen, mi most itt játsszuk ezt és máshol éppen lövik egymást halomra az emberek. Arról beszélünk, hogy térjetek észhez, mert ez így nem megy és minél inkább mondjuk, annál inkább semmi foganatja. Azt éreztem, hogy teljesen hiábavalóan mondjuk, mert akik bejönnek megnézni, úgyis tudják, azért jöttek be, mert igazolni akarják látni, amit maguk is gondolnak a világról. Aki pedig homlokegyenest más gondol, az nem jön be erre se, másra sem, annak beszélhetünk, megy és szétlövi a tizenöt emeletes lakóházat és halomra az embereket. 

    Beszélgetésünk kezdetén szó volt az egri színházban bemutatott Piaf előadásról és a Földszint 2-ben és az országban sok helyen játszott egyszemélyes változatról. Mindkettőt az ikonikus, nagy sláger zárta, a Nem bánok semmit sem! Nádasy Erika, Piaf megformálója, az egri, majd a miskolci közönség egyik kedvence a szerepből kibújva is elmondhatja ezt a mondatot?

    Ma már nem tudok belefutni olyanba, amit megbánhatnék, mert ha valami nem tetszik, bármikor ott tudom hagyni. De ami a múltat illeti, sokat gondolkodtam már azon, lehetett volna-e másképp. Azt hiszem nem, ha a mai eszemmel csinálnám végig, akkor sem. Kipróbáltam csomó mindent, például elég sokat dolgoztam, mint szakács, mint pedagógus… de minden csak addig volt igazán jó, amíg nem éreztem már „munkának“. Addig élveztem, amíg tudtam, hogy a tevékenységemnek nem csak az az elsődleges célja, hogy pénzt keressek, hanem van mögötte valami plusz. Mégis, ha visszaléphetnék, azt mondanák, mehetsz egy másik úton is, nem biztos, hogy a színházat választanám. Meg tudom fogalmazni, miért. Volt egy időszak, amíg a lányommal nagyon keveset tudtunk együtt lenni, s később ezért ő hosszú ideig sértettként viszonyult hozzám. Természetesen, foglalkoztam vele, amennyit csak tudtam, de ahhoz, hogy tudjam taníttatni és mindent meg tudjak adni neki, nagyon sokat kellett dolgoznom. Alig voltam otthon. Nem látszik ez meg a gyermeken, okos, az ELTE-n végzett, Móricz-kutató volt, a harmincas évei elején most jogot tanul… de sajnálom, hogy így volt.

    Másrészt viszont nem találkoztam volna azokkal a feladatokkal, amelyeknek köszönhetően beépült egy szakmának a tudástára. Kevesebb elem volna a készletemben. Nehéz dolog. De ez az egyetlen, ami korábban is, de az évek múlásával egyre többször eszembe jut. Most viszont van egy olyan párja a lányomnak, aki nagyon szeret engem is, a férjemet is, sokat vannak nálunk és amit akkor elvesztegettem, próbálom, amennyire lehet most pótolgatni.

    Színházon belül valóban nem bánok semmit sem, azt sem, hogy egyik színházból elmentem egy másikba. Az pedig, hogy amikor hívtak ide, jöttem, egy igazi nagy szerencse.

    Forrás és köszönet: https://mnsz-blog.gportal.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka